Újabb hajmeresztő közlekedési jelenetet rögzítettek Szombathelyen

Erre mondják, hogy hajszál híján. A felvétel néhány hónappal korábban készült.

Nem ez az első közlekedési videó, amelyet olvasótól kaptunk, és sajnos a megörökített közlekedési jelenet sem számít újabban szélsőségesen extrémnek.

A felvétel néhány hónappal korábban készült – írta kísérőlevelében olvasónk, és erről a zöld növényzet is tanúskodik.

A videón az láthatjuk, hogy egy gépjármű halad a szombathelyi Szent Márton utcán a Zanati út irányába. Először a külső sávban megy, majd a Nádasdy utcai kereszteződés előtt behúzódik a belső sávba.

Már majdnem átér lámpás a kereszteződésen, amikor teljesen váratlanul megjelenik egy fekete VW a bal oldalán, amint éppen a szembejövő sávban előzi, hogy aztán centiken múljon, hogy nem ütközik bele az ott a piros lámpánál váró autókba. Ehhez az is kellett, hogy a felvételt készítő olvasónk ráfékezzen.

Erre mondják, hogy hajszál híján.

Hozzá kell tennünk, hogy arrafelé lehet valami a levegőben, ami hajmeresztő mutatványokra készteti a sofőröket.

A Zanati úton rögzítettek már gyorsulási versenyt, Kis utcai autóverseny a Zanati úton 2020. March 16. 16:52 életveszélyesen őrjöngő fiatalt Ezek a mai fiatalok: a Zanati úton őrjöngő fiatal sofőr után most itt a vezetés közben mobilozó srác 2019. April 08. 19:00 és egykerekező motorost Szlalomozó, egykerekező „nagymenő” a szombathelyi Zanati úton 2020. November 17. 16:24 is.

Emlékezetes volt egy Opel Vörösmarty utcai előzése Újabb hajmeresztő száguldozó Szombathely utcáin 2018. September 27. 13:01 is, és ha Szent Márton utca és környéke, akkor a kerékpárosok sem akarnak kimaradni a meghökkentő mutatványokból. Veszélyesen élni: Bátor biciklis a Szent Márton utcában, laza előzés a Zanati úton 2018. October 20. 18:34

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kis utcai autóverseny a Zanati úton

Ez az útszakasz valamiért csábít a virtusra. Nézheti videón...

Ezek a mai fiatalok: a Zanati úton őrjöngő fiatal sofőr után most itt a vezetés közben mobilozó srác

Reméljük, mindenki nagyon jól tudja, hogy óriási felelőtlenség vezetés közben nyomkodni a telefont. Az pedig, hogy egyesek még menőzve közzé is teszik ezt a közösségi oldalakon, sokakban felnyomja a pumpát.

Szlalomozó, egykerekező „nagymenő” a szombathelyi Zanati úton

Biztos nem tudta, hogy valaki felveszi. Ha tudta volna, nem ökörködött volna egy forgalmas főúton.

Újabb hajmeresztő száguldozó Szombathely utcáin

A Vörösmarty utcán mutatott be hajmeresztő manővert az Opel.

Veszélyesen élni: Bátor biciklis a Szent Márton utcában, laza előzés a Zanati úton

Két újabb videónk van a szombathelyi közlekedési kultúráról. És ezekért nem Puskás Tivadar a felelős.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem