Gyorsan megoldódott az Újvilág utcai lakók legújabb problémája. A múlt héten jelezték, hogy a szennyvízelvezető felújítása után olyan helyre ültettek egy fát a járda és az árok közé, ahol korábban nem volt fa.
Féltek, hogy kiönt majd a csapadékelvezető árok
Hívásukra el is mentünk a helyszínre
Faültetés miatt panaszkodnak az Újvilág utcai lakók 2019. December 13. 17:00 , ahol megnéztük az új fát és személyesen is beszéltünk a lakókkal. Mint kiderült, két problémájuk is van az újonnan ültetett fával, az egyik, hogy a be- és kivezető vízvezetékek útjában van. És ha a fa megerősödik, nagyobb gyökérzetet növeszt, akkor a gyökerek szétnyomják a föld alatt húzódó vezetékeket.
A másik ok, hogy lombhullató fáról van szó. Mutatják is, hogy a mellette álló, idősebb fa levelei nem csak a járdát lepik el, hanem a csapadékelvezető árkot is. Ők pedig már idősek, betegek, és nem képesek kitakarítani az árkot, így pedig nagyobb esőknél kiönthet az árok.
A parkfenntartó gyűjti össze a faleveleket
Mint mondták, megkeresték a városháza illetékeseit is, akik ottjártunkig még nem reagáltak. Mi is feltettük kérdéseinket a polgármesteri hivatalnak, most megjött a válasz.
Ebből kiderül, hogy újra ellenőrizték a faültetést, és megállapították, hogy a faültetésnél figyelembe vették a közművek, vagyis a vízvezeték és a szennyvízvezeték elhelyezkedését.
Arról is tájékoztatták a lakókat, hogy ha kérik, a városi parkfenntartó összegyűjti és elszállítja a lehullott faleveleket. Hozzátették, hogy az utcában lévő fasor pótlása miatt ültették a fát, és erről a parkfenntartó előzetesen tájékoztatta a körzet városi képviselőjét.
Az ellenőrzés és a tájékoztatás után a lakók elfogadták a kritizált fa kiültetését.
Voltak előzmények is
Az utóbbi időben többször is jártunk az Újvilág utcában. Itt is zajlott a sok botrányt okozó
Botrány botrány hátán - A szombathelyi csapadékvíz-elvezetések felújítása a közbeszerzések összes negatív tünetét bemutatja 2019. December 08. 07:17 csapadékvíz-elvezetési felújítás, szeptember elején
„Nem értjük, hogy a járda miért nem tartozik az útjavítás sorába” 2019. September 07. 07:02 , majd október közepén is
Lassan elkészül a tükörsima úttest és a bicikliút az Újvilág utcában, de a leharcolt járda marad a régi 2019. October 23. 08:09 azért mentünk ki, mert a lakók azt sérelmezték, hogy a járdákat nem újították fel a munka során.
Október végén azért kerestek meg minket, mert a munkások elvonultak, de a kapubejárókat felbontva hagyták
Másfél hete levonultak a munkások az Újvilág utcából, felbontva hagyták a kapubejárókat 2019. October 27. 14:39 , ezt egyébként cikkünk megjelenése után pár nappal a kivitelező kijavította
Hamarosan kijavítja a felbontott kapubejárókat a kivitelező a szombathelyi Újvilág utcában 2019. October 29. 07:16 .