Néhány nappal ezelőtt még Sal szigetén álltam az utcán több száz ünneplő ember között. Autók dudáltak, szólt a funaná, a gyerekek zászlókkal futkároztak, idegenek ölelgették egymást. A félmilliós Zöld-foki Köztársaság története során először jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra, és az országban ezt senki sem akarta csendben megünnepelni.
Nem véletlenül. A 2026-os világbajnokság sztárcsapata nem Brazília, nem Németország, de még csak nem is Anglia. Egyértelműen a 10 szigetből álló köztársaság, portugál nevén Cabo Verde.
Lakosságszámot tekintve övék a világbajnokságok történetének harmadik legkisebb csapata, csak a 2018-as oroszországi vb-n szereplő Izland és a mostanira kijutott Curaçao apróbb náluk.
És mielőtt még legyintenénk egyet, ők nem a létszámemelés miatt jutottak ki, a selejtezőcsoportjukat úgy nyerték meg, hogy csak egyszer kaptak ki.
Csak emlékeztetőül: Magyarország 1986 óta, vagyis negyven éve külső szemlélője a tornának.
Illetve a zöld-fokiaknak köszönhetően csak részben, ugyanis a felcsúti Puskás Akadémia középpályása, Laros Duarte is ott van a vébén, a spanyolok ellen 61, Uruguay ellen 19 percet kapott.
Nemzeti csapatuknak a beceneve Tubarões Azuis, azaz Kék Cápák. A világranglista a 67. helyen állnak (a mi aranylábújaink a harminckilencediken). Nehéz csoportba kerültek, ehhez képest már pontot szereztek a 2010-es győztes Spanyolország, valamint a kétszeres aranyérmes (1930. és 1950.) Uruguay ellen is. Ha szombaton legyőzik Szaúd-Arábiát, továbbjutnak a csoportjukból (adott esetben egy döntetlen is elég lehet ehhez)!
Biztosan sok magyar elmosolyodott, amikor megszerezték első góljukat a tornán, ugyanis Uruguay ellen jó 30 méterről vágta be a szabadrúgást Kevin Pina...
Egyébként minden egyes meccsük előtt és után óriási fieszta van a városokban. Az emberek kicsődülnek az utcákra, és a helyi zenére, a funanára és reggae-re táncolnak, zászlókat lobogtatnak, és egész éjjel ünnepelnek. A boltokban, az utcákon mindenhol lehet kapni Cabo Verde-mezeket.
A LinkedIn-ről „szedték össze” a Kék Cápákat
A keret jelentős része külföldön játszik, sokan pedig eleve a diaszpórában születtek. A Zöld-foki Köztársaság keretében több olyan játékos van, aki Rotterdamban látta meg a napvilágot, mint aki az ország fővárosában, Praiában. Akadt, akit a LinkedInen talált meg a zöld-foki szövetség. A LinkedIn egy olyan “Facebook”, ahol az emberek az önéletrajzukat teszik közzé, szakmai-kapcsolati hálót építenek, és munkaerőre/munkaadóra vadásznak.
A csapat egyik legnagyobb sztárja a nemzeti kincsnek is nevezett 40 éves kapus, Vozinha. Egészen biztos, hogy az is hallott már róla, aki amúgy nem követi a focit, hiszen két sztori miatt is reflektorfénybe került: előbb azzal, hogy a spanyolok elleni debütálása annyira jól sikerült (értsd: számtalan bravúrt bemutatott), hogy a közösségi médiában néhány óra alatt több tízmillióan bekövették, majd azzal, hogy lenyilatkozta, hogy édesanyja nem tudja a helyszínről nézni a vébé meccseiket, mert annyi pénze sem volt, hogy kifizesse a vízumot. Láss csodát: sikerült összegyűjteni az összeget, Uruguay ellen már a lelátón táncolt a mama. Mondjuk szerintem Vozinhának egészen biztosan nem az volt élete meccse, de az arcára volt írva a „no stress” (erről majd később).
Érdemes kiemelni még Stopirát, polgári nevén Ianique dos Santos Tavarest. A 38 éves középpályás 2012–23 között 348 meccset játszott a Videotonban, még magyar állampolgárságot is kapott. Jelenleg a portugál másodosztályú Torreense játékosa.
Milyen hely Cabo Verde?
Miközben a világ a válogatottat ünnepli, én néhány nappal korábban még egészen más arcát ismertem meg Cabo Verdének. Véletlen egybeesés, de pont most értem haza abból az országból, amely most hirtelen a Föld középpontja lett, így testközelből éltem át azt a fiesztát, karnevál hangulatot, ami most belengi az országot. És ha már ott jártam, kicsit utána is néztem annak, honnan indult a most már bárkire veszélyes, az afrikai kontinens egyik legdinamikusabban fejlődő focicsapata.
Pedig ott aztán nincsenek TAO-milliárdok (a vb-részvétellel 10,5 millió dollárhoz jutottak, amit beleforgatnak majd az utánpótlásba), diplomata útleveles Dzsudzsák Balázsok, de még csak Liverpoolban játszó Szoboszlaijuk sincs. A csilli-villi stadionok helyett olyan létesítményekkel találkoztam, mint amilyenek nálunk a 70-es években voltak.
Egy vulkáni robbanás miatt emelkedett ki a szigetország. Én Salon voltam, ez a tíz közül az egyik legmodernebb sziget. Beszélgettem több helyivel, és megismerkedtem egy magyar sráccal, Balázzsal, aki 4 éve él kint, egy utazási irodának dolgozik. Otthon jól menő budapesti vállalkozó volt, de a Covid „kisöpörte” Magyarországról. Úgy döntött, hogy itt kezd új életet. Nem bánta meg. Én pedig abszolút meg tudom érteni.
A Magyarországtól mintegy 4500–5000 km-re található szigeteket a 15. században portugál hajósok fedezték fel, ennek hatására az ország hivatalos nyelve ma is a portugál, de széles körben használják a zöld-foki kreol nyelvet is, ami állítólag egy portugál katyvasz, nyelvtan nélkül. Egyébként kevesebb mint 10 magyar él az országban, ellenben sok az amerikai (főleg nyugdíjas), olasz és szenegáli.
Az anyaszigeteken sok a matuzsálem, ott bőven száz év felett élnek az őslakosok.
Állítólag az sem csak legenda, hogy a kétezres évek elején még összesen 3(!) autó volt Sal szigetén. Nemrég még 700 ember élt ott, most körülbelül 35-40.000 (tehát nagyjából Szekszárd, Hódmezővásárhely vagy Salgótarján lakossága).
Néhány éve még azt sem tudták, mi az a zsepi és a wc-papír
Egészen hihetetlen, de gondolta volna, hogy a zöld-foki lakosok néhány évvel ezelőtt még nem ismerték a zsebkendőt? Sőt, a WC-papírt sem, nagydolog esetén felmelegítettek fekete lapos köveket 60 fokra a napon, amit aztán az óceán vízében lehűtöttek, majd dolguk végeztével ugyanezzel a módszerrel fertőtlenítettek Természetesen a hotelekben már akkor is ismert volt a kulturált higiéniai megoldás, de kint a saját lakosok így élték a mindennapjaikat. Most már ők is hozzájutnak az alapvető textíliákhoz a boltokban.
Nem volt ez mindig így. Mivel a fő kereskedelmi hajózási útonalnak nem része az ország, bizonyos dolgokhoz nagyon nehezen jutnak hozzá. A helyiektől tudom, hogy 2018-ban még nem lehetett csak úgy tejet, vajat, zöldséget kapni, a kínaiak segítettek nekik ebben, akik azért jelentek meg arrafelé, mert a halászatuk érdekelte őket, de a helyiek nem engedtek a zöld-foki konyha egyik fő alapanyagából, inkább a kereskedelemben kérték az ázsiaiak segítségét.
Az országban az átlagkereset jelenleg 350 euró/fő (124 ezer forint). A saját pénznemük a zöld-foki escudo.
Viszont náluk 25 év munkaviszony után már van nyugdíj (sok afrikai országban egyáltalán nincs is nyugdíj), és ha valaki esetleg elvándorolt otthonról, ebbe a 25 évbe beleszámítanak az európai évek is.
Tudta, hogy a tanároknak nagyobb nimbusza van ott, mint a miniszterelnöknek?
Ők nagyon jól keresnek, hatalmas tisztelet övezi őket. Nincs duma, visszabeszélés, ott még fegyelem van az iskolákban.
Az oktatás mindenki számára kötelező. Az általános iskolát a nagy meleg miatt két turnusban végzik a gyerekek: reggel/napközben és este. Egyetemre Portugáliába és Spanyolországba mehetnek leginkább a zöld-fokiak, az ő tanulmányaikat az állam is támogatja, plusz ott van az Erasmus-program, de évente 20 zöld-fokinak mi (a Magyar Állam) is álljuk a tanulmányait, leginkább az orvosokat, fogorvosokat, állatorvosokat, mérnököket és a vízgazdálkodásban dolgozókat képezzük, ők egyébként egészen jól beszélnek is magyarul.
És ha már a vízgazdálkodás szóba került: az ország nekünk, magyaroknak köszönheti az ivóvízük nagy részét, ugyanis magyar találmánnyal működik a víztisztító rendszerük.
Az idegenforgalom a GDP-jük 40 %-át adja, ezen kívül a gazdaság fő és biztos bevételi forrása még a külföldön élőktől hazaküldött pénzek, ez a GDP-jük 14 %-át jelenti. Van ugyan ötezer férőhelyes szállodájuk is (tehát nagyjából beférne teljes Répcelak és Csepreg), de így is kevés a hotelük, jóval nagyobb lenne rá az igény, az elkövetkezendő években nagy beruházásokat terveznek.
A no stress életérzés, csak a mamacita ne jöjjön
Érződik, hogy Afrikában vagyunk, de az emberek mentalitásáról mindent elárul az ország mottója, a no stress. Ezt előszeretettel és büszkén hirdetik is mindenhol.
Ők azt vallják, hogy alapvetően minden jó, mindenki hagyjon minket békén, a holnappal majd ráérünk holnap foglalkozni.
Persze hasonlót sok latin országban tapasztalt már az ember, de ez valamiért mégiscsak más. Ez itt nem egy turisztikai szlogen, hanem egy életforma. Ők tényleg nem tudják, mi az a stressz. Nem türelmetlenek, nem reklamálnak, nem veszekednek, ha egy beszélgetés során nem értenek egyet egymással, akkor nemes egyszerűséggel kizárnak, elfordulnak, és folytatják mással a diskurzust.
Nem csinálnak ügyet egy fél órás késésből, majd jön, amikor jön. Az is teljesen normális, hogy a pénztáros a kasszában beszélget, énekel-táncol, miközben hatalmas a sor előtte. A helyiektől megtudtuk azt is, hogy a zászlójukban az alsó fehér a leszarom csík.
A feszültség jeleivel egyedül akkor találkoznak, ha a férfiaknak túl jól sikerül az este, és elfelejtenek hazamenni, ne adj’ Isten, eltévesztik az ajtót... Na, olyankor jön a mamacita, aki a „merre jártál, te szemétláda” kérdés feltevése után-közben egy összetört sörösüveggel kéri számon az embert. Ez van, amikor túl hatékonyra sikerül, és nem az arcát, hanem a nyakát vágja meg a férfinek, ezért van az, hogy Sal szigetén például a börtönöket leginkább női elítéltek lakják, iszonyatos körülmények között, kint a tűző napon, szinte étlen-szomjan. Senkinek sem vonzó hely a büntetés végrehajtási intézmény, ezért nincsenek is tele.
Nem ismerik a Temut és az Amazont
Ha Budapestről egy A4-es méretű borítékot akarunk feladni a Zöld-foki szigetekre, az 70 ezer forintba kerül. Egy 5 kilós csomag feladásának ára pedig 150.000 Ft. Az országban jóformán nincs csomagszállítás, nem ismerik a Temut, az Amazont és társait.
Náluk mindenki hős. A halász, a bolti eladó, a taxisofőr, a pap, a hotel alkalmazott. Mindenki. Mert mindenki az ország jobbátételéért dolgozik.
Korábban az itt élők legfőbb tevékenysége a sókitermelés volt, a sziget is erről kapta a nevét, ugyanis sal portugálul sót jelent. Ma már minimális a sótermelés és annak exportálása, de még találkozhatunk természetes sólepárlókkal, sőt lebeghetünk is a sós vízben, egy egykori vulkán kráterében. Ezen kívül látogathatunk kagylótemetőt, találkozhatunk óriás teknősökkel, és arra is van lehetőségünk, hogy citromcápákkal kerüljünk közeli kapcsolatba.
A fiatalok sokat bandáznak, a gyerekek és olykor a felnőttek is együtt fociznak az utcákon vagy a tengerparti homokban.
Van egy társasjátékuk, az Ouril, ami golyókkal vagy magvakkal működik, a szigeteken rendkívül nagy népszerűségnek örvend, gyakran a kikötőkben és köztereken játsszák. Elsőre kicsit bonyolultnak tűnik, egy kétsoros, 12 lyukból (vagy mélyedésből) álló fa táblán 48 darab golyót vagy magot használnak, mind a 12 lyukba 4-4 golyót tesznek. A cél, hogy stratégiai lépésekkel a legtöbb golyót összegyűjtsék, és az ellenfél lépéseit blokkolják. A lényeg, hogy előszeretettel csalnak. A nyertes jutalma egy sör, de ha tetten érnek egy csalót, neki három sört kell fizetnie. Nő nyílt téren nem játszhat (mert nem csalhat és káromkodhat) és férfiak ellen sem játszhat (csak a gyerekek). Általában egy ebédszünet kétórás, amiből egy óra a kaja, egy óra a játék. Az iskolákban kötelezően tanítják, mert a logikát, matematikát erősíti.
Sajnos még mindig sokan élnek favelákban (főként a nagyvárosok peremén kialakult szegénynegyed, vagy nyomornegyed), de már egyre kevesebben. Az állam meglepően jó szociális hálót igyekszik nyújtani a lakosoknak.
Svájchoz hasonlóan itt is sok társasházban a mai napig egy mosógép van, amit hétvégente úgy használnak, hogy körbe adogatják a gépet a lakásokban, majd miután végeztek, visszaviszik azt a pincébe.
17 oldalas a KRESZ-könyvük
Ami a közlekedésüket illeti: szinte minden héten van egy halálos baleset náluk. Ennek egyik fő oka lehet a mobiltelefonhasználat, de akár az is, hogy hirtelen elkészül egy új út és erre nincsenek felkészülve, hozzászokva, meglepődnek, vagy egészen egyszerűen a régi beidegződés szerint vezetnek. Ma már néhány főbb útvonaluk rendelkezik olyan extrákkal, mint kandeláberek, szegélykorlát, közlekedési tábla…
A KRESZ-könyvük mindössze 17 oldalas, mivel nincs náluk villamos, troli, vasúti átjáró, nincs kézifékes elindulás, mert nincs akkora lejtő, így azokat meg sem tanítják nekik, de még így is mindenki másodszor-harmadszor megy át a vizsgán. Éppen ezért a Zöld-foki jogosítványt nem fogadják el Európában.
Mussolininek köszönhetik a repterüket, az olaszoknak az első éttermüket
Salon a fasiszta olasz Mussolini építtette meg a nemzetközi repteret, ugyanis az 1930-as évek végén Olaszországnak szüksége volt egy köztes leszállópályára a dél-amerikai járataihoz, és a Sal sziget ideális fekvéssel rendelkezett ehhez. A munkálatok azonban nem fejeződtek be az olaszok által, mert a kitörő második világháború megakasztotta a projektet.1945-ben Portugália felvásárolta az olaszok által hátrahagyott infrastruktúrát, és befejezte az építkezést.
Az olaszok nyitották meg a szigeten az első éttermet is, és az ingatlanfejlesztés a mai napig az ő kezükben van.
Annak idején a kolumbiai kokainszállítás egyik fontos megállóközpontja volt, az olaszok innen vitték tovább Európába a drogot, az állam igyekszik is valamelyest visszakompenzálni ebből, kötelezték a taljánokat, hogy húzzanak fel lakótelepeket a helyiek számára.
A Covidot egészen jól átvészelte az ország. Teljesen lezárták a szigeteket, 390 turista ragadt ott, abból 200 japán. Ezért sem volt arrafelé annyira sok kovidos.
A pálinka erősebb, mint a grog, pörög a szexturizmus is, csak éppen fordítva
Az egész évben kellemes klímával rendelkező ország egyik legjellemzőbb nemzeti itala a cukornádból készült, viszonylag magas alkoholtartalmú grog. Ezt önmagában is isszák, de gyakran készítenek belőle likőröket. Megkóstoltam, valóban izmos, de amikor a helyiek először kaptak Balázstól pálinkát, annyira nem bírták, csak narancslével együtt tudták meginni. Micsoda szentségtörés!
Itt is működik a szexturizmus, csak éppen fordítva. Télen sok idősebb északi nő a színesbőrű férfiak miatt utazik az országba. Pár hét “szerelemmel” jól is lehet keresni, az egót is növeli, így az ottani férfiaknak elég nagy az önbizalmuk. Egyébként jórészük fent van a Tinderen is, annak a népnek a fiai, ahol pár éve még nem volt wc papír...
Nem kell félni, a közbiztonság nagyon jó. Szerintem hatalmas erényük, hogy náluk nincs jelen a globalizáció.
Nem lesz belőlük Kanári-szigetek 2.
Szóval az elmúlt 5-10 évben óriási fejlődésen ment keresztül a Portugáliától 50 éve függetlenedett szigetcsoport. A Zöld-foki-szigetek a függetlensége után Afrika egyik legszegényebb államának számított, mára azonban a kontinens egyik legsikeresebb kis gazdaságává nőtte ki magát.
Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Drukkolok, hogy ne legyen belőlük egy lelakott, túlzsúfolt Kanári-szigetek, bár a helyiek – akik mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék az autentikus közegüket – szerint ettől nem kell tartani. Egyébként sokatmondó az is, hogy a kanári-szigeteki őslakosok már átjárnak (átmenekülnek) Zöld-fokra nosztalgiázni…
Szóval, néhány nappal ezelőtt még Sal szigetén néztem, ahogy az emberek ünneplik a válogatottjuk hatalmas bravúrjait. Egy világ tanulta meg a félmilliós ország nevét, amely képes megállítani Spanyolországot és Uruguayt, miközben mi azon izgulunk, hogy a magyar bajnoknak vajon sikerül-e kiejtenie az izlandi Víkingur Reykjavíkot a BL-selejtező első körében.
Furcsa játék a foci. Van, ahol milliárdokból sem jön össze. És van egy tíz szigetből álló ország az Atlanti-óceán közepén, ahol egyszerűen csak elhitték, hogy sikerülhet. Közben pedig mosolyognak, táncolnak és legyintenek mindenre.
No stress.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
