Csak a Magyarországon oltottak kapnak védettségi igazolványt

Hiába oltatja be valaki magát külföldön, az nem számít.

Akik átestek a koronavírus-fertőzésen vagy legalább az első adag vakcinát megkapták, védettségi igazolványt kapnak, ám mint kiderült, van egy nagyon fontos feltétele a plasztikkártya megszerzésének.

Mint Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában Jövő hét közepétől a védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek színházba, moziba, szállodába, fürdőbe, edzőterembe 2021. April 23. 07:46 is elmondta, amint meglesz Magyarországon a 4 millió beoltott, értelmét nyeri a védettségi igazolvány, ugyanis többek között moziba, színházba, az éttermek belső tereibe csak azzal fognak beengedni.

A védettségi igazolvány esetében aki átesett már a fertőzésen, az 4-6 hónapos lejárati idővel kap, amiről kiderült, hogy nem lehet meghosszabbítani. Akiket pedig beoltottak, azok esetében nincs lejárati idő, ám mint a Telex arról beszámolt, ez sem teljesen feltétel nélküli.

A hírportál ugyanis arról számolt be, hogy akiket külföldön oltottak be, azoknak szimplán nem állítanak ki védettségi igazolványt, feltétele ennek, hogy Magyarországon oltsák be az érintettet. Ezt utána a Nemzeti Népegészségügyi Központ is megerősítette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19