Nem kellett sokat várni a szombathelyi DK sajtótájékoztatójára, miután a párt
a második legnagyobb erőként
Megvan az eredmény, alapjaiban dőlt meg az ellenzéki pártok rendszere
2019.
May
26.
23:38
jelent meg az ellenzéki oldalon a vasárnapi EP-választáson.
Újra egyeztetni akarnak az ellenzéki választási szövetséggel
Szuhai Viktor, a DK választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő először megköszönte a választóknak, a támogatóknak, a szavazóknak a magas részvételt és azt, hogy a DK-ra ennyien szavaztak. Az aktivistáknak, szavazóköri delegáltaknak pedig azt a hatalmas munkát, amit elvégeztek.
Gratulált a Momentumnak ahhoz, hogy Szombathelyen a harmadik legerősebb párttá váltak, és kijelentette, az eredmények azt mutatják, hogy ősszel, az önkormányzati választásokon Szombathelyen legyőzhető a Fidesz.
Ehhez viszont professzionális kampány kell és olyan jelöltek, akik bírják a választók szavazatát. Ezért most újra ki kell nyitni az ellenzéki együttműködés dossziéját, de két héten belül újra le kell zárni, mert közeledik a választás – mondta.
Támogatják Nemény Andrást, egy feltétellel
Kijelentette, a DK továbbra is támogatja Nemény András polgármester-jelöltségét, azzal a feltétellel, hogy ha Neményt nem választják meg, akkor nem fogadja el a listás képviselői mandátumot. Kijelentette, eddig az MSZP felelőssége volt az együttműködés, de a választók akarata ezt a felelősséget a DK-ra utalta.
Köszönetet mondott a jelen lévő Czeglédy Csabának is, mert beállt a DK mellé, és hatalmas munkát végzett a párt megerősödéséért.
Czeglédy Csaba azzal kezdte, hogy a DK kockázatot vállalt azzal, hogy őt felvállalta, de a párt Szombathelyen jobb eredményt ért el, mint országosan. Ez azt mutatja, hogy a személye nem ártott, inkább segített a DK-nak – mondta.
Czeglédy szerint nem ilyen állapotban hagyta ott kényszerűségből két éve az MSZP-t, mint amiben most vannak. Az, hogy nem árvultak el a baloldali szavazók Szombathelyen, a DK-nak köszönhető, mert így szavazhattak a másik baloldali pártra.
Az egyik szemem sír, a másik nevet, szomorú vagyok, mert ilyen állapotban van az MSZP, de örülök, hogy ott van nekik a DK
- mondta.Czeglédy bejelentette, hogy
az önkormányzati választásokon a saját választókerületében el akar indulni jelöltként. Ha ehhez nem kapja meg a választási szövetség akaratát, akkor függetlenként, a saját nevén indul el – mondta.
Kifejtette, nem akarja, hogy az ellenzéki választási szövetség jelöltjével is meg kelljen küzdenie, ezért azt szeretné, ha az Éljen Szombathely nem indítana vele szemben jelöltet. Ezt a most elinduló egyeztetéseken akarja tisztázni.
Megjegyezte, az Éljen Szombathely Egyesületnek az egyik alapítója volt, de el tudja fogadni, ha nem indulhat a nevükben. A választási szövetségnek a mögötte álló pártok adják az erejét, a választási eredmények pedig a legpontosabb közvélemény-kutatásnak nevezhetők, a választók pedig erős üzenetet küldtek most – mondta.
Megkérdeztük, várható-e változás a már bejelentett jelölteknél, tekintve, hogy az LMP leszerepelt a választásokon, és az Éljen Szombathely jelöltjei között több LMP-hez köthető jelölt is van.
Szuhai Viktor megismételte, két hétig tarthat most az egyeztetés a szövetségen belül, és ennek a jelöltek változtatása is a része lehet.