Faith in humanity: restored
- olvashatjuk egy csomó megindító internetes sztori alatt kommentárként, és ez pont azt jelenti, amit a címben is írtunk. Érdekes jelenség, hogy a fölénk tornyosuló gyorstüzelésű, figyelemforgácsoló online hírhalmazban a vérpecsétes brékingek mellett egyre gyakrabban jelennek meg olyan tartalmak, amik arra akarják felhívni a figyelmet, hogy helló, még nem késő, járnak-kelnek ám közöttünk teljesen normális és önzetlenül segítőkész emberek is, és nem élnek minden sarkon a kocsmában pisztollyal hadonászók . Talán az állatos cukiságbomba-videóknál is erősebb üzenetet hordoznak azok a történetek, amik emberekről szólnak - és különösen azok, amikor vadidegen emberek segítenek más vadidegen embereken.Két ilyen meghökkentő (habár inkább természetesnek kéne lennie) sztori is napvilágot látott a napokban, közzé is tesszük őket afféle inspirációs célzattal, főleg, hogy mindkettőben komoly szerepet játszott egy harmadik fél: az oly sokat kárhoztatott internet. Az egyik ilyen megható történet egy hetven évesen, szeretetotthonban meghalt veteránról, James McConnellról szól, akinek lakótársai aggódni kezdtek, hogy senki nem fog elmenni a temetésére, mivel nem volt neki családja - a helyi plébános azonban nem hagyta ezt annyiban.
Kisebb helyi lavinát indított el a pap
Kampányolni kezdett a királyi tengerészgyalogság egyik informális Facebook-oldalán (a poszt máig megtalálható itt ), abban a reményben, hogy rég nem látott családtagok bukkannak majd fel. Ehelyett megjelent több mint kétszáz ismeretlen, hogy tisztességben elbúcsúztassák a sokat szolgált brit katonát. És nem csak egyszerű emberek érkeztek a sírhelyhez, hanem hivatásos zászlóhordozók és még katonazenészek is. Itt a videó az eseményről:
Az egyik gyászoló, szintén ex-tengerészgyalogos Danny Marshall annyit fűzött még hozzá mindehhez a temetést követően:
Rosszul mondják, hogy nem volt neki családja. A hadtest nagyobb és erősebb család, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolná. Mindannyian összetartozunk, és ez így is marad mindig.
Emberiségbe vetett hit: visszaállítva.Elveszett gyűrűből ölelés, ölelésből milliók
Ennél is káprázatosabb a másik mesébe illő friss história, aminek ráadásul valamennyi szereplője hatalmas szívről tesz tanúbizonyságot (Hollywood sem álmodhatna jobb forgatókönyvről) úgy, hogy végül az adok-kapok kör is bezárul. Február elején ugyanis történt, hogy Kansas Cityben egy nemrégiben eljegyzett nő boldogan nyitotta ki a pénztárcáját, hogy az abban lévő összes aprót belecsöngesse egy hajléktalan poharába, csak épp azt nem vette észre, hogy a nagy lendület a tárcájából kisöpörte az új, többezer dollárt érő jegygyűrűjét is - amit azért tartott ezen a szokatlan helyen, mert kényelmetlen volt állandóan viselnie.
Egy órájába került, hogy ezt észrevegye, meg persze jó nagy adag stresszbe, miközben loholt vissza a helyszínre - ahol meg is találta Billy Ray Harrist, a fedél nélküli kéregetőt.
Azt hiszem, véletlenül adtam Önnek valamit, ami nekem nagyon értékes
- mondta.Egy gyűrű volt? Itt van
- válaszolta a hajléktalan, az eljegyzett Sarah szívéről pedig rögvest legördült a szikla. És itt még nem ér véget a történet, sőt, most kezdődik csak igazán!A menyasszony és vőlegénye ugyanis egy pénzgyűjtő kampányt indítottak útjára az interneten a hajléktalannak, amiért ilyen becsületességről tett tanúbizonyságot - hiszen megtehette volna, hogy eladja a gyűrűt, ami annyit ért, hogy még egy új életet is kezdhetett volna az árából. (Na jó, egy fél életet.) A még mindig tartó kampány mára hihetetlen összeget kalapozott össze az utcán élő férfinek: átszámítva több mint 32 millió forintnál tartanak, és még hátravan nyolcvan nap, ameddig adakozni lehet. Emberiségbe vetett hit: visszaállítva.
Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!
