Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Eszenyi Enikő botránya nem egy szimpla botrány, a modern ideológiák ütközőpontja is

Nem véletlen, hogy a koronavírus után most ez a legnépszerűbb téma.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Eszenyi Enikő a további botrányok elkerülése miatt visszavonta pályázatát, Karácsony Gergely pedig az újabb pályázatkiírást megkerülve, a közgyűlés valamennyi frakciójával egyetértésben megbízással nevezte ki a Vígszínház élére Rudolf Pétert.

Sok olvasói kérdés érkezik hozzánk. Mi pedig szeretnénk friss, hiteles híreket adni neked. Támogasd a munkánkat!
Támogatom

A bizottság első körben ugyan nem szavazott bizalmat Rudolf Péternek, a színház társulata viszont igen. Karácsony szerint a mostani válsághelyzetben nem maradhat a Vígszínház igazgató nélkül, ezért volt szükség a gyors lépésre.

Rudolf Péter
Nyugat.hu

Az ügy tehát elcsendesedni látszik, de még koránt sincs vége. A színház társulata nyílt levélben kérte az esetek kivizsgálását, és arról sem lehet még tudni semmit, Eszenyi Enikő miként folytatja – ha folytatja – színházi pályafutását.

A továbbiakban szeretném megvizsgálni, mi vezetett oda, hogy ez a téma a koronavírus járvány kellős közepén is képes volt ekkora port kavarni és ilyen érdeklődést generálni a sajtóban.

Ezek a tények:

  • Március 9-én Néder Panni rendező és Fenyvesi Lili rendezőasszisztens reagáltak egy 24.hu-n megjelent interjúra, melyben a Vígszínház akkori igazgatója, Eszenyi Enikő azt mondta: "Mélyen elítélem az erőszak minden formáját. Ebbe beletartozik a hatalommal való visszaélés és a mentális erőszak is." Néder és Fenyvesi szerint épp Eszenyi az, aki gyakran él vissza a hatalmával és alkalmaz erőszakot.
  • Nem sokkal később 15 volt vígszínházi színész nyílt levélben csatlakozott Néderékhez. "A jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal." Ehhez a nyílt levélhez azóta több mint 60 egykori és jelenlegi vígszínházi munkatárs is csatlakozott.
  • Mindeközben a szakmai bizottság megvitatta a Vígszínház igazgatói posztjára érkezett három pályázatot, és egyedül Eszenyi Enikőt találták alkalmasnak a kinevezésre. A színház dolgozói között titkos szavazás zajlott az új igazgató személyében. 118 szavazatból mindössze ötöt kapott Eszenyi, a többit Rudolf Péter.
  • Az ATV megkereste azokat a színházi vezetőket, akik támogatóként szerepelnek Eszenyi pályázati anyagában. Egyikük sem állt ki határozottan Eszenyi mellett vagy ellen. Mindannyiuk válasza nagyjából ugyanaz volt: nem kívánnak kihátrálni Eszenyi, mint színházi vezető támogatása mögül, de amíg egy alapos vizsgálat nem igazolja vagy cáfolja a vádakat, ők sem formálnak véleményt az ügyről.
  • Március 19-én 245 Vígszínházi munkatárs aláírásával kapott levelet Karácsony Gergely és kultúráért felelős helyettese, Gy. Németh Erzsébet, melyben az abúzusok és hatalmi visszaélések minél alaposabb kivizsgálását kérik. Karácsony Gergely a levelet továbbította a Vígszínház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának.
  • Szintén március 19-én, pár órával később Eszenyi Enikő egy Facebook-posztban bejelenti, hogy önmaga és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát visszavonja.
  • Eszenyi Enikő Facebook-posztja
    Nyugat.hu

    Eszenyi Enikő a kormány és az ellenzék frontvonalában

    2019. december 9-én szerveztek tüntetést az Örkény István Színház elé, amin többek között Karácsony Gergely, Jordán Tamás, Mácsai Pál és Pintér Béla is felszólalt a törvénymódosítás ellen, ami megszüntette a független színházak működési támogatását és még szigorúbban alárendelte a kőszínházakat a kormánynak.

    Eszenyi Enikő szempontjából azért fontos ez a tüntetés, mert bár várták, ő végül nem jelent meg. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház Igazgatója az M5 csatorna esti híradójában így fogalmazott: „Ha Enikő elment volna a tüntetésre, akárhogy is bánik a társulatával, nem lett volna így büntetve. Ez egy borzalmasan gyilkos rendszer, ami képes bárkit bedarálni.”

    Tüntetés a szabad színházért
    Forrás: Index

    Ez a kijelentés hamar elburjánzott a kormánypárti sajtóban, nem sokkal később már az Origo, a Magyar Nemzet és a 888.hu is így számolt be az esetről. Így tehát – habár Eszenyi sosem volt a kormány kedvence – most védelmére kelt és azt állítja, a színház igazgatója csupán az ellenzék politikai megtorlásának áldozata, amiért nem állt ki nyilvánosan a 2019. decemberi törvénymódosítás ellen.

    Az ellenzéki érdekeltségű sajtó eközben azzal vádolja a kormánypropagandát, hogy több tucat megalázott és bántalmazott színházi dolgozó ügyének elbagatellizálásán dolgozik csak azért, hogy ezzel rúghasson egy kicsit az ellenzékbe.

    Eszenyi Enikő botránya egy tipikus Me too jelenség

    A Me Too mozgalom, vagy, ahogy jobban elterjedt, #MeToo 2017-ben nőtte ki magát világmozgalommá. Ebben az évben számos egymástól független nő állította, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őt. Alyssa Milano amerikai színésznő Twitter-bejegyzésében ezt írta: Ha minden nő, akit szexuálisan zaklattak vagy bántalmaztak, kiírja státuszába, hogy #MeToo, megtudhatjuk, valójában mekkora problémával állunk szemben.

    A Twitter felrobbant a #MeToo-któl, a mozgalom pedig a modern feminizmus egyik legütőképesebb fegyverévé vált. Mostanra (főleg Amerikában) bevett gyakorlat, hogy ha egy híres férfi abuzált nőket, azok beszámolnak erről a médiában, és ezzel tönkreteszik az illető hírnevét, karrierjét.

    MeToo mozgalom
    Nyugat.hu

    Ez az eszköz szolgálhat jó célokat, de nagyon könnyű visszaélni vele. Az állítások hitelességét nehéz bizonyítani, de mivel nem is egy hagyományos tanúvallomásról van szó, nem jár komoly következményekkel, ha valaki nem pont a valóságot állítja.

    A MeToo mozgalom másik nagy csapdája, hogy ha valaki a vádak igazságtartalmát szeretné megvizsgálni, automatikusan áldozathibáztatóvá és erőszakpártivá válik. „Ha neked bizonyíték kell ahhoz, hogy higgy egy bántalmazott nőnek, te is bántalmazó vagy.”

    Éppen emiatt, hogy a #MeToo-ra nem lehet rákérdezni, nem lehet kivizsgálni, nem lehet az elkövető pártját fogni, nagyon hamar politikusok és más közéleti szereplők eszközévé vált. Ha a rivális pártban van egy ember, akivel szakmai szinten képtelen vagy elbánni, csak annyi a dolgod, hogy „megmetoo-zod” . Ezzel ma egy életre tönkre lehet tenni valaki karrierjét.

    Eszenyi Enikővel is egy MeToo történt. Hogy valóban megtörtént-e, amit róla állítanak és a MeToo jogos, vagy – vissza kapcsolva az ügy politikai síkjára – ez csak egy csel volt, hogy elmozdítsák helyéről, talán soha nem is fog kiderülni. Egy hivatalos kivizsgálás talán segíthet, de mint mondtam: a MeToo, mint mém, ma már erősebb az igazságnál.

    Ha a vizsgálat meg is állapítja, hogy nem történt hatalommal való visszaélés, verbális abúzus, a karaktergyilkosság megtörtént. A köztudatban Eszenyi Enikő eggyé vált a bántalmazóval és ezen már nem változtat semmilyen hivatalos vizsgálat.

    Ez a MeToo azonban egyvalamiben nagyon eltér az eddig megszokottaktól. A mozgalom alapvetően a feminizmus fegyvere, most mégis egy női közszereplőt értek bántalmazási vádak. Talán nem is véletlen, hogy hivatalosan nem vált a MeToo mozgalom részévé. Habár a metódus hajszálpontosan ugyanaz, amit egy férfi színházigazgató esetében tapasztalnánk, a feminista mozgalmaknak nem jönne jól, ha arról kezdenénk el beszélni: talán nem kizárólag férfiak élnek vissza a hatalmukkal és bántalmazzák beosztottaikat.

    A művészetért áldozatokat kell hozni. De mekkorát?

    Az 1800-as évek végén ütötte fel a fejét a művészetben a realizmus. Az addigi stílusirányzatok mesterkéltté és felszínessé váltak, a regények olvasói és a színházak nézői valami mélyebbre, tartalmasabbra vágytak.

    Ezekben az időkben kezdett egyre népszerűbbé válni az elképzelés, miszerint a művésznek alá kell rendelnie magát a témának, a műalkotásnak. A művészet nem szólhat kizárólag a szórakoztatásról, ahogy a valóságnak, úgy a műalkotásoknak is része kell, hogy legyen a szenvedés.

    De vajon hol a határ? Mennyi szenvedést kell magára vállalni egy művésznek? Ezek a kérdések a mai napig vita tárgyát képezik, nincs két egyforma vélemény. Annyi bizonyos, hogy az áldozathozatal teljes hiánya érdektelenségbe fullad, a túlzásba vitt áldozathozatal pedig emberéleteket tehet tönkre.

    A Vígszínház volt igazgatóját ért vádak ezt a nézetkülönbséget is felkorbácsolták. A véleményskála minden színével találkozhatunk. Egyesek szerint az a színházigazgató, aki így bánik a színészekkel, nem érdemli meg, hogy valaha akár csak egy monodrámát is megrendezhessen.

    Randy Wilson színházi rendező
    Nyugat.hu

    Mások szerint egy színésznek tudnia kéne, mit vállal azzal, hogy ezt a hivatást választja. A művészeti autonómia része az is, hogy egy rendező bárhogy beszélhet a színészekkel, a művészetért pedig nem túl nagy áldozat, ha egy színész totális megaláztatásban áll ki a színpadra.

    Talán Eszenyi Enikőnek is csak annyi volt a bűne, hogy Thália Istenasszony bűvöletében már nem látta az érző embert a színészben, kizárólag a megformázásra váró agyagot. Az is lehet, hogy valóban a fejébe szállt a hatalom és megálljt kellett parancsolni tombolásának. Az is lehet, hogy csupán politikai játszmák áldozatává vált.

    Igyekeztem cikkemben nem állást foglalni, az eseményeket objektíven, a lehető legtöbb szemszögből bemutatni. Remélem, sikerült.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
    Hirdetés
    Hirdetés

    Kapcsolódó cikkeink

    Lázadás a Vígszínházban Eszenyi Enikő ellen

    Elviselhetetlen a légkör több ott dolgozó színész szerint, rengetegen távoztak is, a szakmai bizottság mégis őt javasolja igazgatónak.

    Jordán Tamás támogatta Eszenyi pályázatát, de már bizonytalan

    „Nem látok tisztán ebben a kérdésben.”

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés

    Kultúra

    Hirdetés