Az „Év arca” nyertese, Tamara vadítóan pózolt piros ruhájában

Megtörtént a fotózás. Tökéletes frizura, smink. Egy profi csapat munkájának kulisszatitkaiba néztünk be.

Három hete hirdettük ki a Nyugat.hu és Markó Éva sminkmester „Év arca” versenyének nyertesét.

Az év arca fotózás
Készül a frizura.
Nagy Jácint

A 28 éves sárvári lány fölényes győzelemmel nyerte meg a címet, illetve a vele járó jutalmat: profi fotózás, profi sminkben, profi frizurával.

Az év arca fotózás
A stúdió.
Nagy Jácint

Persze fotós kollégámmal mi is elmentünk a fotózás helyszínére, ahol épp az utolsó simítások zajlottak.

Tamara vadító piros szettben ült egy székben, miközben a fodrász még a haját igazította.

Az év arca fotózás
További képekért kattintson galériánkhoz!
Nagy Jácint

Közben Markó Éva sminkmesterrel is váltottam pár szót, aki elmondta, hogy a profi modellnek készülő lány nagyon jól sminkelhető.

Az év arca fotózás
További képekért kattintson galériánkhoz!
Nagy Jácint

Megkérdeztük Tamarát, hogy mit szólt győzelméhez, illetve tett-e valamit azért, hogy minél többen szavazzanak rá.

Elmondta, nagyon boldog, hogy ő nyerte el a címet. Természetesen barátait, ismerőseit buzdította a szavazásra. Ezek szerint sikerrel.

Az év arca fotózás
További képekért kattintson galériánkhoz!
Nagy Jácint

Elkezdődött a fotózás. Előre megálmodott póz, háttér, mimika, és millió instrukció.

Az év arca fotózás
További képekért kattintson galériánkhoz!
Nagy Jácint

Pár nap múlva közöljük a kész fotósorozatot is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Szavazás