Ez például jó városmarketing: Szombathely továbbra is a pofás körforgalmak városa

Az utóbbi időben több körforgalom is épült a városban, és mind fotogén. Meg is tudjuk mutatni őket.

Az újságíró – hacsak nem propagandista - már csak olyan, hogy rááll a szeme a hibákra és a bajokra. Mert valahol ez is a dolga.

De néha még így is belefut olyan ügyekbe, amikor elismerően csettint.

Itt vannak például a szombathelyi körforgalmak, amelyekről érintőlegesen írtunk már Egynyáriak helyett szárazságtűrő évelők – Több ezer új virágot ültetnek ki Szombathelyen 2023. August 02. 19:10 a klímaváltozás okozta virágcserék miatt, és most visszatérünk az ügyre.

Mégpedig arra, hogy

Szombathely a pofás körforgalmak városa.

Mindez onnan jutott ismét eszembe, hogy a napokban elfutottam a kórház melletti új körforgalom mellett, ami nemcsak elkészült Péntek délután megnyitják az új körforgalmat az autók előtt Szombathelyen 2023. August 04. 13:40 , de időközben rendezték a környezetét is. Megépült a járda, aminek - egészen fantasztikusan - még szegélye is van, telepítettek növényeket, és úgy általában, olyan lett az utcakép, amilyennek lennie kell egy európai városban 2023-ban.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
Még járda- és bicikliútszegély is van, egészen fantasztikus
Mészáros D. Zsolt

És a jó hír az, hogy nemcsak a kórház melletti új körforgalom sikerült igényesre, hanem a másik két társa is.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
Jégpince utca
Mészáros D. Zsolt

Merthogy körforgalom épült Mindenki nyugodjon meg: hamarosan tényleg megváltoznak az egyik szombathelyi körforgalom szabályai 2023. November 01. 07:19 a Jégpince utca és a Bartók Béla körút, illetve a Jáki út és a Szent Quirinus utcák kereszteződésénél Január végére készülhet el a Szent Quirinus utca Szombathelyen 2023. January 20. 06:36 is.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
Szent Quirinus utca
Mészáros D. Zsolt

Valamivel korábban építették a Brenner Tóbiás körút körforgalmát Újra látni munkásokat a régóta húzódó Nárai-Brenner körforgalom építésénél 2021. January 28. 11:25 , és bizony az is beleillik a sorba.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
A Brenner körúton 2021-ben ezt hozták össze
Mészáros D. Zsolt

És ha már dicsérő cikket írunk, „egy kosszal” megemlítjük, hogy két leharcolt körforgalmat is felújítottak az utóbbi időben.

Egyik a Savaria Plaza előtt, a másikat a Szent Gellért és a Hunyadi utcák kereszteződésében.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
A felújított körforgalom a pláza előtt
Mészáros D. Zsolt

Hogy mennyire jól működnek ezek a körforgalmak, az egy másik kérdés, mint ahogy a város közlekedése is.

A városvezetés egyébként a közelmúltban jelentette be Egy újabb körforgalom és út felújítását jelentette be a szombathelyi városvezetés 2023. August 29. 10:54 , hogy jövőre megújul a Neumann-iskola előtti körforgalom is.

új és felújított körforgalmak Szombathelyen
A Szent Gellért utca - Kattintson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech