A Fidesz szterint Czeglédy 11 milliót kaszált két Haladás-focista eladásával

A párt ismét elővette az egyszer már letárgyalt ügyet

Csak gratulálni tudunk Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati képviselőnek, aki 2014-ben a két legjobb, Haladás színekben játszó focistát – Bosnjak Predragot és Ugrai Rolandot – játékosügynökként értékesítette a Fradi számára. Ügyvédi irodája e „munkájáért” 11 millió forintot tehetett zsebre. A tisztánlátás érdekében fontos volna tudnunk: csak a Haladás ellen dolgozik ilyen borsos áron vagy mindenkinek?

A szocialista politikus a decemberi közgyűlésre küldött levelében arról ugyan beszámolt, hogy a Szombathelyi Haladás Kft.-től megbízási díjat, jutalékot, bónuszt nem kapott, arról viszont megfeledkezett említést tenni, hogy a két Haladás-játékos értékesítésével az FTC Labdarúgó ZRt.-től ügyvédi irodája 11 millió forintos megbízási díjat könyvelhetett el.

A meghatározó játékosok értékesítése nehéz helyzetbe hozta a szombathelyi futballklubot, a mélypontról a téli igazolási időszak után tudott csak a Haladás kikerülni.

Ez az eset is jól példázza, hogy a szocialista politikus saját vagyongyarapodása érdekében bármikor képes Szombathely érdekeit azonnal háttérbe tolni.

Felszólítjuk Ipkovich Györgyöt, hogy tegyen rendet a szocialista frakcióban annak érdekében, hogy a baloldali képviselők és Czeglédy Csaba ne az egyéni gyarapodásukat tartsák fontosnak, hanem valóban Szombathely város érdekében dolgozzanak!

Szombathely, 2015. április 7.

A Fidesz-MPSZ szombathelyi szervezete


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Illés Béla és cége lett a Haladás többségi tulajdonosa

A rendkívüli közgyűlés zárt ülésén megszavazták, hogy Söpte átadja az ipari területeit Szombathelynek, de az autógyárról nem hangzott el új információ.

Nem akarod, hogy lemondjanak a Haliról? Íratunk egy "leleplezőt" rólad

Czeglédy Csabáról azt állítják, hogy ügyvédi irodája 11 millió forintot keresett. Ennyi.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény