Szabó Bálint szerint így akadt el az 1800 traktor és 2200 személyautó

A különös előtörténettel rendelkező, Vas megyei indulású politikus szerint a rendőrök akadályozták meg a feljutást.

"Délután két órakor kétszáz traktor indult el Budapest 60 kilométeres körzetéből" - mondta lapunk kérdésére Szabó Bálint, az augusztus 20-ra meghirdetett gazdatüntetés szervezője.

A tüntetést július közepén hirdették meg, a tervek szerint a demonstrációval az aszály és jégkárok elleni védelem hiányára, a kamarák nem megfelelő működésére, valamint az új rezsiszabályozás gazdálkodókra gyakorolt hatására akarták felhívni a figyelmet.

Szabó Bálint
Forrás: szeged.hu

A demonstrációra 1800 traktort és mintegy 2200 személyautót vártak. "Ennyien jelezték vissza a részvételüket, névvel, címmel, rendszámmal" - mondta lapunknak Szabó. Hozzátette, ők azt is vállalták, hogy augusztus 20. és augusztus 31. között maximum 48 órás időtartamban részt vesznek a demonstrációban.

Ehhez képest gazdák és traktorok nélkül, sajtóhírek szerint mintegy 150 ember részvételével zajlott le Ez van, ez lett: este 7 órakor sem traktorok, sem pedig tömeg nincs a Dózsa György úton 2022. August 20. 20:02 a hatalmasra ígért gazdatüntetés szombaton. Szabó Bálint ezzel is vitába száll, azt mondja, a szervezők szerint 700-800, a rendőrség jelentése alapján ezer ember vett részt a demonstráción.

Jó, de hol akadt el a menet?

Megkérdeztük Szabót, hol maradt a beígért 1800 traktor és 2200 személyautó. A szervező szerint a rendőrök nem engedték be a traktorokat Budapestre. Azt mesélte, hogy Kiskunhalasról reggel nyolc órakor elindult egy traktor, Kecskemétig jutott el. Ezek után már csak a Budapesthez közelebb lakókra számítottak.

Szabó állítása szerint az időjárási helyzet miatt késve, délután két órakor indult el a körbe tartozó 220 traktor, akiket a rendőrök megállítottak, mielőtt elérték volna a fővárost. A szervező azt mondta, senkit sem büntettek meg, csak figyelmeztették őket.

Ezen állítások miatt az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk. Két kérdést tettünk fel: azt, hogy a rendőrség hány főre becsülte a szombati tüntetés résztvevőinek létszámát, és hogy hány Budapestre tartó traktort állítottak meg a rendőrök szombaton. Amint választ kapunk, visszatérünk az ügyre.

Szabó Bálint Vas megyéből indult

Szabó Bálint neve egyébként több botrányban felmerült már. A tüntetés meghirdetése előtt, idén májusban írtunk róla A Magyar Kacsa- és Lúdszövetségnél kötött ki a Vas megyében is vitézkedő Szabó Bálint 2022. May 06. 15:16 utoljára, amikor a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség elnöke lett, mégpedig botrányos körülmények között. Az augusztus 20-i tüntetést is ebben a minőségében hirdette meg. Márciusban egyébként a baromfitermelők fel is jelentették Szabót jogtalan haszonszerzés és költségvetési csalás gyanúja miatt.

Szabó Bálint a Vas megyei Csepregről indult, és már fiatalon aktívan vetette magát a politikába. Mielőtt az MSZP ifjúsági szervezetének tagja lett, a Fidesz támogatásával jutott be a csepregi képviselő-testületbe és a Vas megyei közgyűlésbe. Onnan pártolt át a szocialistákhoz, és lett aktív részese a Vas megyei tagtoborzási botránynak Vasi romabalhék: Horváth Mihály állítja, nem fajtalankodott Szabó Bálinttal 2004. October 25. 22:59 , ami közben azt is állította Vasi romabalhék: Horváth Mihály állítja, nem fajtalankodott Szabó Bálinttal 2004. October 25. 22:59 , hogy idegenek leteperték és megerőszakolták őt, azért, hogy megfélemlítsék. 2006-ban Szegedre költözött.

2013-ban aztán hirtelen a botrányos őszödi Gyurcsány-hangfelvétel koronatanújaként tért vissza A megerőszakolt Szabó Bálintból őszödi koronatanú lett 2013. May 23. 10:30 azzal, hogy tudja, ki szivárogtatta ki a zárt közegben készült videót. Erről 2013 májusában lapunknak interjúban beszélt Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú 2013. May 24. 16:00 .

Szabó Bálint 2016-ban
BZ

Az ügy aztán elhalt, Szabó 2014-ben bejelentette, hogy visszavonul a pártpolitikától Visszavonul a pártpolitikától az őszödi tanú 2014. January 21. 12:56 . De az elhatározása nem tartott sokáig. 2016-ban a csepregi képviselő-testület feloszlatása után polgármester-jelöltként indult a Vas megyei kisvárosban, és azonnal sikkasztással vádolta meg Sikkasztás történt egy csepregi intézményben, jelentette be Szabó Bálint polgármester-jelölt 2016. September 23. 16:03 az egyik helyi intézményvezetőt.

Közelébe sem jutott a polgármesteri széknek, de 2017-ben már Botka László, szegedi MSZP-s polgármestert támadta Elutasította az ügyészség a Czeglédy Csaba elleni újabb feljelentést 2017. November 22. 10:02 , pedig korábban mellette dolgozott. 2019-ben egy civil szervezet jelöltjeként városi képviselőnek választották Szegeden, azóta Botka hangos kritikusa.

A hvg.hu 2019 elején Lázár János előretolt helyőrségének nevezte Szabót. Szabó azonban, miután sikertelenül próbálta bűncselekménybe keverni Botka Lászlót, a hírek szerint kiesett a kormánypárt kegyeiből.

A hírhedt szalmabálás ügy

A politikus tavaly február 15-ére sajtótájékoztatót hívott össze, nagy leleplezéseket ígért, de aztán nem jelent meg az eseményen. Felesége bejelentette eltűnését Eltűnt majd előkerült a Szombathelyen is ismert Szabó Bálint szegedi képviselő 2021. February 15. 22:12 , a rendőrség hétfő este meg is találta Egy felüljáró közelében, kihűlve találták meg Szabó Bálint képviselőt 2021. February 17. 20:14 az M43-as autóút makói felüljárójának közelében.

Később kiderült Cipőfűzőjével villanyoszlophoz kötözve, egy égő szalmabálán tért magához Szabó Bálint 2021. March 10. 19:26 , hogy egy szál alsónadrágban volt. Azt mesélte, hogy heten támadták meg, és azt követelték, hogy éjfélig gyalogoljon el Romániába, különben a családjának baja eshet. Állítása szerint 40-50 kilométert gyalogolt, de fenyegetői követték, majd megkötözték. Egy égő szalmabálán tért magához, cipőfűzőkkel összekötözve.

A rendőrség nyomozást indított, amit le is zártak, ugyanis - mint a sajtóval közölték - az ügyben nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet