A herényi Gothard-kastély ügye is nyúlik, mint a rétestészta, és már attól kell tartani, hogy a tervezett állagmegóvás nem lesz elég a megmentéséhez, hiszen a hivatalok egymás közti hivatalnokoskodásai alatt is pusztul az épület.
A legutóbbi szombathelyi közgyűlésen kiderült, hogy Szombathely felhasználhatja a kastély újratervezett állagmegóvására azt a 76,5 millió forintot, ami korábban egy felújítási terv meghiúsulásából maradt meg.
Az önkormányzat még a Modern Városok programjában kapott 94,5 millió forint állami támogatást a kastély felújításának megtervezésére. A felújítás viszont elmaradt, mert
kiderült,
Egymilliárddal többe, nettó 2,7 milliárdba kerül a herényi Gothard-kastély felújítása
2018.
December
05.
11:14
hogy az előzetes koncepcióban szereplő bruttó 1,8 milliárd forint helyett nettó (áfa nélkül) 2 milliárd 718 millióba kerülne a felújítás.
Így abbamaradt a tervezés is, és az előkészítésre kapott 94,5 millióból megmaradt a már említett 76,5 millió forint. Némi egyeztetés után sikerült megegyezni a kormánnyal abban, hogy ezt a pénzt az önkormányzat
a kastély állagmegóvására költheti.
Máma már nem rohad tovább - Ilyen állapotban van most a szombathelyi Gothard-kastély
2021.
May
26.
19:00
De aztán az is kiderült, hogy az állagmegóvás is drágább, mint amennyi pénz van rá. Tavaly decemberben úgy tűnt, így
nem lehet nekiállni
A szombathelyi önkormányzat fut még egy kört a Gothard-kastély megmentéséért
2021.
December
19.
19:23
a munkának, és vissza kell fizetni a 76,5 milliót. De aztán a közgyűlés úgy döntött,
futnak még egy kört,
Mégiscsak megmenthető a szombathelyi Gothard-kastély?
2022.
January
26.
14:49
ugyanis, ha elmarad az állagmegóvás, akkor valószínű, hogy a kastély már nem lesz megmenthető.
Március végére aztán megjött a Miniszterelnökség válasza, engedélyezték, hogy a pénzt a legszükségesebb munkákra költsék el. Így most elindul a tervezése ennek a munkának, ami tulajdonképpen a gombamentesítést és a beázások megszüntetését jelenti.
Hogy jön ide a Romkert?
A Romkert felújítása a Szent Márton Tervben volt benne, ott a munka első része befejeződött. A harmadikat viszont
már 2018 végén törölték
Nem folytatják a szombathelyi Romkert fejlesztését, inkább utakat újítanának fel a pénzből
2018.
December
03.
12:00
az egyházmegye tiltakozása miatt. Ez lett volna a sok vitát kiváltó
épület,
Egy igazi üvegpalotát építenek a szombathelyi Romkert fölé
2017.
May
12.
18:00
amiben a római mozaikot és több más leletet elhelyeztek volna.
A felújítás leállítása annyi pozitívumot hozott, hogy megmaradt 200 millió forint állami támogatás. Az önkormányzat tájékoztatást kért a Miniszterelnökségtől, hogy ezt a pénzt más célra fel lehet-e használni. A válasz szerint először vissza kell fizetni az államnak, el kell számolni a támogatás többi, felhasznált részéről. Majd kérelmet kell benyújtani a pénz más célú felhasználásáról.
A közgyűlési anyagból kiderül, hogy a pénzt visszautalták, az elszámolást benyújtották, most várják a Miniszterelnökség reakcióját. Ha lehetőséget kap az önkormányzat, akkor vagy a Gothard-kastély további állagmegóvására vagy a Sárdi-ér utcai SZOVA-telephely folytatására használják fel ezt a 200 millió forintot.