Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Másfél éve kongatja a szakma a harangot a SZOVA csődveszélye miatt, a polgármester most a cégvezetőt akarja kirúgni

Puskás Tivadar polgármester októberben még azt mondta, csak az a lényeg, hogy elviszik a szemetet. Most megtalálta a felelőst. Az igazgatót és a Nyugatot.

Nemény András baloldali városi képviselő péntek délben, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Puskás Tivadar polgármester lemondásra szólította fel Németh Gábort, a SZOVA vezérigazgatóját. Puskás ezt azzal indokolta, hogy elfogyott a bizalom a vezérigazgató iránt, és előző napi cikkünkre utalt, miszerint az a cikk hetek óta készítettük elő.

Hónapok óta foglalkoztunk az üggyel

Ebben a cikkben egyébként arról írtunk, hogy a soproni polgármester levélben közölte Puskás Tivadarra, miszerint nem hajlandóak a SZOVÁ-t alvállalkozóként foglalkoztatni a hulladékszállításban, csak Szombathely területén. Ezzel a SZOVA mintegy évi egymilliárdos bevételtől esik el, ráadásul a tavalyi évet is 500 milliós veszteséggel zárja, mivel az NHKV, az állami hulladékgazdálkodó a korábbinál sokkal kevesebbet fizet a cégnek a hulladékszállításért.

Puskás szerint emiatt a cikk miatt fogyott el a bizalom Németh Gábor irányába, és ezért szólította fel lemondásra a vezérigazgatót. Amellett, hogy Némethnek semmi köze sem volt a cikkünkhöz, jelezzük, abban igaza van a polgármesternek, hogy hetek óta dolgoztunk a témán. Sőt, hónapok óta, több mint egy éve, a szakma pedig közel másfél éve kongatja a harangokat, hogy baj lesz. A szombathelyi polgármester pedig gyorsan megtalálta a

felelőst

.

Nézzük, mi is történt:

  • A 2016. júniusi közgyűlésen az önkormányzat, mint tulajdonos, utasította a Szomhull Kft-t, hogy mondja fel a hulladékszállítási szerződést 43 településsel. Az ok, hogy a nem sokkal korábban létrehozott állami NHKV Zrt. kevesebb pénzt ajánlott a Szomhullnak a szolgáltatásért, mint amennyibe annak elvégzése kerül. A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Molnár Miklós alpolgármester jelezte Százmilliókba kerülhet Szombathelynek és nekünk a hulladékszállítás központosítása 2016. June 10. 14:03 , hogy baj lesz a központosításokból, százmilliós veszteséget okozhat az ügy a városnak.
  • Aztán megjelentek a Müllex autói
    Forrás: mullex.hu

  • A Szomhull felmondta a szerződést, abban bízva, hogy a minisztérium a katasztrófavédelemre bízza a feladatot, és velük előnyösebb szerződést köthetnek. (A hulladékszállítást egyébként alvállalkozóként a SZOVA végezte, a Szomhull csak egy technikai cég, mivel a rezsicsökkentés jegyében csak nonprofit vállalkozás végezhet közszolgáltatást. Vagyis, minden a SZOVÁ-nak csapódott le akkor is és azóta is.)
  • Pár nappal később az önkormányzat 200 millióval segítette ki Kétszázmillióval segítette ki a Szomhull-t a város 2016. June 21. 16:13 a Szomhullt, ugyanis nem érkezett meg az elvégzett szolgáltatás ellenértéke az állami NHKV-tól.
  • Szépen várták is a katasztrófavédelem ajánlatát, de január 3-án egy olvasónk észrevette, hogy a falujukban a SZOVA autói helyett a körmendi Müllex kukásautói jelentek meg 37 vasi településen a Müllex kukásautói járnak a SZOVA gépei helyett 2017. January 03. 16:19 . Utánakérdeztünk, kiderült, hogy a 43 felmondott településen a soproni önkormányzati tulajdonú STKH Kft. lett a közszolgáltató, ők pedig nem a SZOVÁ-t, hanem a Müllexet bízták meg a munkával.
  • Az okokról és a háttérről február elején írtunk nagyobb cikket Átverték a szombathelyi hulladékgazdálkodó céget? 2017. February 01. 14:38 .
  • A 2016. februá 2-i közgyűlésen Megbukhat a Szomhull, pályázatot írnak ki stadionüzemeltetésre 2017. February 02. 08:31 nagy vitát hozott az ügy, Puskás Tivadar polgármester akkor azt mondta, a hulladékszállítás veszteséges, és most ettől a tehertől szabadul meg a város, és az a lényeg, hogy Szombathelyen elviszik a szemetet. Illés Károly alpolgármester pedig megígérte, hogy egyeztetnek az ügyről.
  • A tavaky februári közgyűlésen láttuk ezt a térképet, Vas megyét kettévágták, az északi felét Sopron, a délit Zalaegerszeg vitte el

  • Február végén megkérdeztük a NHKV-t Hamis indokokkal zárták ki a szombathelyi városi cégeket a hulladékgazdálkodásból? 2017. February 28. 08:11 , miért a soproni STKH-ra bízták a vasi közszolgáltatást, több okot is mondtak, ezekkel szembesítettük a SZOVÁ-t, a szombathelyi cég tételesen cáfolta az állításokat.
  • Júliusban bemutatkozó sajtótájékoztatóra Ősztől a soproni STKH lesz a hivatalos hulladékkezelő Szombathelyen is 2017. July 20. 15:01 érkezett az STKH Szombathelyre, ahol belejelentették, a megye városaiban nyitnak ügyfélszolgálati irodát, Szombathelyen is. A Szomhull ősszel elveszíti közszolgáltató jogosultságát, ők egyébként csak azt teszik, amire a központ, azaz az NHKV utasítja őket.
  • Szeptemberben tárgyalta a közgyűlés a SZOVA első féléves beszámolóját, amiben a cég figyelmeztetett Esélyes, hogy más város kukásautói járnak majd Szombathelyen 2017. September 18. 14:43 , hogy ha elveszítik a hulladékszállítást, komoly gondok jönnek, és százmilliós veszteségekre kell számítani.
  • Az októberi közgyűlésen Csak a kérdések szaporodtak az új stadionról, de megújul a Sportliget, lesz reklámadó és teniszközpont 2017. October 26. 08:30 kiderült, hogy Szombathelyen is az STKH lesz a közszolgáltató, és a SZOVA lesz az alvállalkozója, ezért a SZOVÁ-t is nonprofit céggé alakítják át. Az ellenzék aggódott a késedelmes kifizetésekért, Kecskés László fideszes képviselő frakciója szellemi kapacitását dicsérte, mert ők megértették, miről van szó, Puskás nem tudott hulladékszállítási panaszról.
  • December elején interjút készítettünk Molnár Miklós alpolgármesterrel Molnár Miklós: Beláthatatlan következményei lehetnek, ha elveszik a SZOVÁ-tól a hulladékszállítást Szombathelyen és környékén 2017. December 13. 15:46 , aki kijelentette, beláthatatlan következményei lehetnek, ha elveszik a SZOVÁ-tól a hulladékszállítást Szombathelyen és környékén. Elmondta, hogy egy budapesti megbeszélésen megállapodtak a főbb szempontokban, ezt Puskás Tivadar és Sopron alpolgármestere kézfogással szentesítette is, de a szerződések még nincsenek aláírva.
  • A december 14-i közgyűlésen Még mindig nincs stadionüzemeltető, a jövő héten rendkívüli közgyűlést tartanak 2017. December 14. 08:31 Puskás Tivadar be is jelentette, hogy elkészítettek egy megállapodástervezetet, ebben arról van szó, hogy a SZOVA 50 településről szállítja majd el a hulladékot az STKH alvállalkozójaként. A polgármester hozzátette, kifejezett szándékuk, hogy a napokban aláírják a szerződést.
  • Leállhatnak a SZOVA autói
    Bonyhádi Zoltán

  • A szerződést aztán mégsem írták alá, és kiderült - ahogyan az elején említett cikkünkben írtuk Közel egymilliárdos bevételkiesés a SZOVÁ-nál, csak Szombathelyen szállíthatja a cég a hulladékot 2018. January 25. 15:55 -, hogy Sopron nem hajlandó alvállalkozóként foglalkoztatni a SZOVÁ-t, még a szombathelyi hulladélszállítás is kérdéses. A késedelmes fizetés miatt a SZOVA 500 millió körüli veszteséggel zárja a tavalyi évet, ezentúl pedig az eddigiekhez képest mintegy egymilliárdnyi bevételkieséssel kell számolniuk.
  • Mindezek után Puskás Tivadar polgármester a SZOVA pénteki, január 26-i ülésén gyorsan megtalálta a felelőst Németh Gábor vezérigazgató személyében és egy újságcikkben.

    Másfél éve zajlik az ügy, a városvezetés egészen tavaly őszig nem vette komolyan, pedig ezt csak ők tudták volna megoldani. Most gyorsan áthárítják a felelősséget, Szombathely pedig a hulladékszállítási ügy, a stadion- és uszodaüzemeltetés veszteségei miatt évi másfél milliárdos veszteséggel néz szembe.

    ❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
    Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
    Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
    Köszönjük nektek! ❤️

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet

    Tovább az oldalra