Jordán Tamásnak nagyon fáj, hogy nem választották be a Nemzet Színészei közé

A WSSZ színházigazgatója mostanában egyébként új szakmai kalandba is fogott: Lukáts Andorral színiiskolát indít. Minderről a HVG-nek nyilatkozott.

Nem tudták, hogy mibe nyúlnak bele. Visszahallottam, hogy a Fidesz felső vezetésének nem volt ínyére, hogy ekkora botrány tört ki Szombathelyen. Azért fordult a szél, mert rájöttek, hogy ez nagyon ártalmas lehet nekik, így végül egymást felüllicitálva dicsértek engem és a pályázatomat.

- mondta színházigazgatói pályázatáról a HVG-nek Jordán Tamás, Jordán Tamás: Nem hittem volna, hogy ezt megkapom a sorstól 2017. July 19. 12:30 aki arról is beszélt, mennyire bántja, hogy nem választották be a Nemzet Színészei közé, és azt is, hogy két nagyfiát gyerekkorukban elhanyagolta.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész a HVG-nek adott portréjában azt is elárulta, hogy szakmai elismerésként tekint arra, hogy annak idején Latinovits Zoltánnal másfél órát veszekedhetett azon, hogyan kell mondani a Levegő című József Attila-vers első versszakát:

Majdnem tettlegességre került sor.

Gyermekének tekinti a POSZT-ot, de a színházi élet kettészakítottsága miatt már nem szívesen gondol rá.

Jordán Tamás
Vágvölgyi Bálint

A szombathelyi színház élére 2021-ig nevezte ki, utána – tette hozzá a szombathelyi színházalapító igazgató – már biztosan nem lesznek ilyen ambíciói:

Ha nem sikerült volna ilyen jó eredményt elérnünk a színházban, már most is feltettem volna a kezeimet. De még vannak terveim.

Ellenben, ha nem választotta volna újra a közgyűlés, most nagyobb levegőhöz jutott volna, akkor direktben tudna politizálni, mert mint mondja:

Szívesen hozzászólnék a világ dolgaihoz, főleg abból az alapállásból, ami mindig is jellemzett: szeretnék konszenzust találni. Vannak jobboldali barátaim, jól tudok beszélgetni a másik oldalon lévőkkel is, bár nem hiszem, hogy lenne eredménye.

Sokáig nem tartotta magát valódi színésznek, és utólag azt vallotta, hogy felvételiztetőként az akkori önmagát kirúgta volna. Az tartotta mégis a pályán, hogy erősen hisz a determinációban:

1970-ben pár hónapra befejeztem a színészetet, de aztán a sors vagy a jóisten elkezdett olyan helyzetbe hozni, amitől nagyon izmos lett az önbizalmam. Minden tudásom és képességem kibontakoztatását megelőzően kaptam olyan feladatokat, amelyek megigéztek. Kaposváron döbbentem rá, miért akartam valójában színész lenni: szorongó, befelé forduló, rettegős kisfiú voltam, ennek az ellentétét kerestem tudat alatt.

Jordán Tamás a kőszegi diáksétányon a költészet napján
MTI / Varga György

Való igaz, Alföldi Róbert is helyesen látta meg, tényleg nagyon fáj Jordán Tamásnak, hogy nem lett Nemzet Színésze, de:

Nem szoktam díjakra hajtani, de ez anyagiakban és hierarchiában is jelentős elismerés. Néhány olyan, általam elismert művész is megkapta, akiknél szerintem én értékesebb és több vagyok.

Alföldi rendezésében tavaly, a Volponéba
Mészáros Zsolt

A magánéletben nem hozza szülei mintáját, akik több mint 73 évig voltak házasok. Bár ő is lassan az aranylakodalmát ülné, de csak azért, mert a feleségétől nem vált el, holott több mint negyven éve mással él.

Lázár Kati nem akart hozzám jönni, és mostani társamban sem merült fel az igény.

De nagy a békesség, gyakran mindannyian összegyűlnek. A három kapcsolatból négy gyermeke született: Tamás asztalos, Péter gyártásvezető, Adél színésznő lett, a 20 éves Benedek pedig futballozik.

Legendás a játékszenvedélye: „Még arra is teszek, ki ér át előbb a zebrán.” – mesélte még a HVG-nek viccesen.

A teljes cikk a hvg.hu-n itt olvasható...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Jordán Tamás: Nem hittem volna, hogy ezt megkapom a sorstól

Hogy érzi magát a baleset után? A városvezetéssel sikerült rendeznie a dolgokat? Mit szól a Czeglédy Csaba letartóztatásához, hiszen az MSZP frakciója volt az egyik legnagyobb támogatója?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra