Csehországban lettem gyufagyűjtő: emlékszem, amikor a nyolcvanas években Prágában járva minden trafikba és kocsmába és közértbe berohantam, és szinte mindenhol más-más címkés gyufát sikerült szereznem. Már akkor szerettem Csehországot és persze ifjonti lelkesedéssel mindent, ami errefelé készül, így ezeket a kicsinyke dobozokat is. Gyűjteményemet a mai napig őrzöm. Aztán később megtudtam, hogy a cseh gyufagyártás múltja legalább olyan híres, mint a Skoda autóké.
Idén 180 éve, 1834-ben nyitotta meg Magyarországon az első dörzsgyufagyárat Zucker László, így most a nosztalgia jegyében felelevenítem a gyufa történetének néhány epizódját.
Egy londoni és egy bécsi patikus
A csodatévő tűzszerszám kissé profanizált eszköze, azaz a gyufa (régiesen gyújtó vagy gyúfa) használata mindenképpen egy azon találmányok sorában, amelyek hozzájárultak az emberiség „haladásához”. A tűzgyújtás európai technikája a XVIII. század végéig alig fejlődött, az első jelentős lépések az ipari forradalom idején jelentkeztek.
A „dörzsgyufa”, avagy „congrevi” a világító jelzőrakéta feltalálójáról, Congrev generálisról kapta nevét. Az első dörzsgyufát John Walker, angol patikus készítette el Londonban a XIX. század húszas éveiben. A rudacskát két üveglap között elhúzva lehetett lángra lobbantani. Végül tíz esztendő elmúltával alkotta meg Stepan Römer bécsi gyógyszerész a foszforos gyufát, fehérfoszfor, mínium, barnakő és káliumklorát gyúlékony keverékét. És itt kezdődik a cseh (gyufa)szál.
Elindult a cseh gyufagyártás
Römer kísérleteiben aktívan segédkezett asszisztensnője is, aki beleszeretett Vojtěch Šcheinost cseh asztalosmesterbe, és a fiatal pár a csehországi Sušicében, az asztalos szülővárosában telepedett le. 1839 október elsején megkapták az engedélyt egy gyufagyár építésére a város vezetőitől, és ezzel kezdetét vette a csehországi gyufagyártás.
A fiatal pár meglehetősen szegény volt, műhelyüket egy nemrégiben leégett üzem romjai között kellett felépíteniük. Alig két-három hónap elteltével azonban már bővíteni kellett a műhelyt, később szinte éjjel-nappal dolgoztak, közeli családtagokat is bevonva.
A negyvenes évek elején egy zsidó kereskedő, Bernard Fürth társult velük, és a műhelyekből végre valódi gyár lett, ahol 1844-től már gépekkel dolgoztak. Nemcsak szerte Európába, de a távoli keletre és a tengeren túlra is szállítottak gyufát, a római pápa, a török szultán és a bécsi császár is megrendelőik körébe tartozott.
A világ legnagyobb gyufagyárának felemelkedése és bukása
1860-ra Scheinosték üzeme a svédországi mellett a világ legnagyobb gyufagyárává nőtte ki magát, és a századvégre a Közel-Kelet, India, Kína, Afrika, Amerika és Ausztrália lakói is a csehországi gyufákkal gyújtottak cigarettára vagy pipára. Ebben az időben vásárolták meg a svédektől a „biztonsági gyújtó” készítésének szabadalmát, amelyet a magyar Irinyi János talált fel.
1903-tól az üzem a SOLO nevet kapta, de az új név nem hozott szerencsét: a svéd és japán konkurencia miatt visszaszorultak a hazai és a monarchiabéli piacokra. A 2. világégés idején a termelés leállt, és a gyár csak 1945-ben kezdett újra dolgozni. 1969-ben automata gépsorokat kapott, 1984-ben pedig ünnepi sorozattal búcsúztak a jó öreg címkés dobozkáktól.
A globalizáció nem kímél
Aztán a SOLO-gyufagyárat is utolérte a globalizáció átka 1989 után: a fejlődő országokban sokkal olcsóbb volt a munkaerő és a termelés is, ezért a mindvégig kiváló minőségű cseh gyufák nem voltak képesek lépést tartani a rosszabb minőségű, de lényegesen olcsóbb gyártmányokkal.
Ma már Sušicében csak a főtéri múzeumban berendezett pompás kiállítás emlékeztet az egykori dicsőségre – és bár még mindig kaphatóak a SOLO márka szép, bár immár nem címkés gyufái, használóikra gyakran vár kellemetlen meglepetés. A gyufaszálak, ha egyáltalán sikerül meggyújtani őket, fejüknél szanaszét pattannak, így alkalmasabbak a szomszéd, vagy a szemben ülő gyanútlan alak lángra lobbantására, mint arra, hogy cigire vagy pipára gyújtsunk.
Az okra csak hosszas nyomozás után jöttem rá: a SOLO és a Made in Czech Republic feliratok mellett apró betűkkel a következő is szerepel a dobozokon: Made in India. Érdeklődésemre elmondták az illetékesek, hogy a gyártáskor semmilyen csehországi alapanyagot nem használnak. Hát, ismerünk hasonló történeteket.
Utolsó, némileg vidámabb érdekességként annyit, hogy a Matchbox autók első példányainak dobozai is a csehországi gyufásdoboz mintájára készültek, méretben és külalakban egyaránt.
