Az elmúlt években lapunk számtalanszor foglalkozott a húsz évvel ezelőtt bezárt Savaria Nagyszállóval, elmondtunk mindent róla a kezdetektől a jelenig, de lám, mindig van új a nap alatt.
Bánhidai László, a „Szülővárosom Szombathely” Facebook-csoport tagja fedezte fel, hogy az épület egyik ablaka betört, a nyíláson keresztül bekukkanthatunk Szombathely ikonikus épületébe, ahol ráadásul pont a legdekoratívabb részlet, az egykori díszterem tárul a szemünk elé.
Fotós kollégánk hétfőn megnézte a helyszínt, és valóban így van.
Az épület déli részén, az egykori Alexandra könyvesbolt felőli oldalon az egyik üveget nemes egyszerűséggel egy bútorlappal pótolták, azon pedig valahogy – gyaníthatóan emberi tevékenység következtében – egy lyuk keletkezett, aminek segítségével bárki egy kis időutazáson vehet részt.
Ha benézünk, azt látjuk, hogy az egykori patinás szálloda belső tere még ma is jól tartja magát, és még ebben a magára hagyott formájában is a város egyik legszebb belső terét mutatja.
Az egykori étterem, rendezvényterem most szinte teljesen üres, ami talán összefüggésben lehet azzal, hogy a közelmúltban több olvasónk is látott a közelben kamionokat, amikre bútorokat pakoltak fel az egykori szállodából.
Nem várható, hogy megoldódjon az épület sorsa
Az épület körüli mozgás azonban csak látszólagos. Lapunk információi szerint megrekedt az ígéretesnek indult legutóbbi értékesítési folyamat.
A homlokzaton továbbra is kint az „eladó ingatlan” molinó, ezenkívül apróhirdetési oldalakon is reklámozzák a befektetési lehetőséget, de úgy tűnik, senki nincs, aki ennyi pénzt adna érte.
Talán még emlékeznek olvasóink, tavaly márciusban került ki Talán önt is érdekli a lehetőség - Várják a szakvéleményeket, utána árazza be a tulaj a szombathelyi Savaria Szállót 2024. March 07. 07:01 a molinó az épületre, aztán nyáron be is árazta az épületet a tulajdonos: 939 millió forintot kért
939 millió forintot kérnek a szombathelyi Savaria Szállóért 2024. July 16. 06:57 – és kér most is - érte.
Az ingatlanközvetítő akkor lapunknak azt mondta, több tucat érdeklődő is jelentkezett, bejárást is tartottak, az elképzelések között felmerült lakóépület, szálloda, kereskedelmi egység, de aztán egyik sem bizonyult komolynak.
„Az épület fejlesztési terveivel a tulajdonos egyelőre nem jelentkezett önkormányzatunknál. Amint ez megtörténik, a fejleményekről természetesen tájékoztatni fogjuk a szombathelyieket."
Ezt a választ kaptuk még tavaly novemberben a szombathelyi önkormányzattól arra a kérdésünkre, hogy kapott-e a város hivatalos (vagy nem hivatalos) információt azzal kapcsolatban, hogy hol akadt el a legújabb próbálkozás a szombathelyi Savaria Nagyszálló értékesítésére.
És úgy tudjuk, azóta sem történt semmi, az ajánlatok meg sem közelítették azt az árat, amit a tulajdonos megjelölt, így minden maradt a régiben.
Nem ötven évre építették
Bármilyen furán hangzik, a Savaria Nagyszálló egyik legnagyobb problémája, hogy egykoron túl jól építették meg.
Az 1915-ben megnyílt szálloda ugyan semmilyen tekintetben nem felel meg a mai igényeknek, ugyanakkor a tervezők és az akkori helyi mesterek nem ötven évben gondolkodtak, így az épület statikailag teljesen rendben van, nem dől ránk, ezért nem sürgős senkinek, hogy rendezze a helyzetet.
Akár még évtizedekig sóhajtozhatunk az épület árnyékában, kukkolhatunk a réseken, amíg történik valami.
Kié most az épület?
Az épület jelenleg a Krosnow Property Kft. tulajdonában van. A cég 470 millió forintért vásárolta meg
De a tulajdonosváltás nem hozta el a megoldást, a Krosnow Property nem igazán bizonyult lelkesnek. Egy jó darabig hozzá sem nyúltak az épülethez, a cserepek ugyanúgy potyogtak, mint korábban, és ami még furább volt: mintha az ajtókat sem nyitotta volna ki senki.
Nyilván nem mi vagyunk az egyetlenek, akikben megfogalmazódik a kérdés:
Miért vesz valaki közel félmilliárd forintért egy épületet, ha utána nem csinál vele semmit?
Innentől kezdve már csak a feltételezések és találgatások maradnak.
Az biztos, hogy a Krosnow Property Kft.-nek a vásárlás pillanatában nulla forint bevétele volt, és az Opten szerint ez azóta sem változott, 2023-ban 125 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelt el.
Mivel a cég csak hosszas huzavona - és a szombathelyi önkormányzat feljelentése Feljelentést tesz a szombathelyi polgármester a Savaria nagyszálló kamunak bizonyult vételi ajánlata miatt 2020. June 28. 08:10 - után fizette ki a vételárat, többen arra tippelnek, hogy valaki nagyon szerette volna, ha a város él az elővásárlási jogával. De ez nem jött össze.
A furcsa tulajdonosváltás után nem sokkal szárnyra keltek azok a hírek, melyek szerint az egykori szálloda valójában Jellinek Dánielnek, az Indotek Csoport vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozik.
Erre Nemény András polgármester egy 2021-es közgyűlésen elég határozottan célzott Az ország egyik leggazdagabb embere vette meg a Savaria Szállót 2021. June 24. 11:38 is, és a témával kapcsolatos oknyomozó írásunkban Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 valószínűnek tartottuk ezt a feltételezést.
Amikor két évvel ezelőtt megkerestük az Indotek-csoportot, hogy segítsenek tisztázni a helyzetet, azt a választ kaptuk, hogy
„A múltban foglalkoztunk a Savaria Hotel megvásárlásának gondolatával, azonban megerősítjük, hogy az ingatlan nem képezi az Indotek Group cégcsoport tulajdonát.”
Ugyanakkor arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy van-e üzleti vagy személyes kapcsolat az Indotek Group és a Krosnow Property Kft. között, és Jellinek Dániel esetleges szerepét azóta sem cáfolta senki.
A közel két évtizede bezárt szálloda történetével lapunk egy kétrészes sorozat keretében foglalkozott.
Az első A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 részben elmeséltük, miért olyan fontos a szombathelyieknek a történelmi léptékkel nem is olyan régi épület, feltártuk a történetét az alapításától kezdve a tündöklés évtizedein keresztül a hanyatlásig, majd a 2005-ös bezárásig.
A második részben Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 arra kerestük a választ, hogyan lehetséges, hogy senki nem mentette meg ezt a legendát az üzleti és politikai döntések több évtizedes labirintusában. Hogyan lehetséges, hogy a rövid távú egyéni érdekek mindig felülírták a közösség érdekeit?
Bánhidai Lászlóval lapunk 2023 novemberében készített egy hosszabb interjút „Németországban azt akarta mindenki, hogy önállóan gondolkodjak, döntsek" 2023. November 18. 16:18 .