939 millió forintot kérnek a szombathelyi Savaria Szállóért

A jelenlegi tulajdonos 470 millió forintért vásárolta meg az épületet négy évvel ezelőtt. Most úgy tűnik, van érdeklődés iránta.

Nettó 939 millió forintot kér a Savaria Szállóért a Krosnow Property Kft. – értesült lapunk Boros Róberttől, a Stratmen Ingatlan Kft. munkatársától.

Azt már márciusban lehetett tudni Talán önt is érdekli a lehetőség - Várják a szakvéleményeket, utána árazza be a tulaj a szombathelyi Savaria Szállót 2024. March 07. 07:01 , hogy a tulajdonos piacra dobja a város ikonikus épületét, amelynek ajtaján közel két évtizede lakat van, de az ár meghatározása kicsit továbbn tartott a vártnál.

A fenti összeg „hirdetési” ár, tudtuk meg, ami a mi értelmezésünkben annyit tesz, hogy a tárgyalások során ez kismértékben módosulhat is.

Az elmúlt hónapokban 30-50 érdeklődő vette fel a kapcsolatot az ingatlanközvetítővel, de hogy ezek közül mennyi a komoly, azt egyelőre nem lehet tudni. Ez csak a jövő héttől derül ki, amikor egyesével visszahívják majd őket – tudtuk meg.

A Savaria Szálló
Mészáros D. Zsolt

A telefonok és a bejárások közben szó esett az épület hasznosítási lehetőségeiről, az elképzelések között volt lakóépület, szálloda, kereskedelmi egységek, de egyelőre felesleges ennyire előrefutni.

Az érezhető, hogy a jelenlegi tulajdonos már nagyon szeretne megválni az épülettől, amelynek sorsa nem úgy alakult, ahogy a befektető eredetileg gondolta, ráadásul a fenntartása (takarítás, galambtalanítás stb.) is folyamatosan pénzbe kerül.

Boros Róbert közölte: az érdeklődők között számos szombathelyi vagy szombathelyi kötődésű magánember és vállalkozás van, de az egyelőre még a jövő titka, hogy mikor és hogyan vált tulajdonost a hányattatott sorsú belvárosi épület.

Kié most az épület?

Az épület jelenleg a Krosnow Property Kft. tulajdonában van. A cég 470 millió forintért vásárolta meg Újévi fordulat: a városé lehet a Savaria Szálló 2020. January 03. 18:57 négy és fél évvel ezelőtt. Az eladó egy felszámoló cég (Cél-Org Kft.) volt, amely akkor már hosszú évek óta próbálta értékesíteni az ingatlant.

De a tulajdonosváltás nem hozta el a megoldást, a Krosnow Property nem igazán bizonyult lelkesnek. Egy jó darabig hozzá sem nyúltak az épülethez, a cserepek ugyanúgy potyogtak, mint korábban. Ami még furább volt: mintha az ajtókat sem nyitotta volna ki senki.

2021 végén az önkormányzat maga takarított 300 kiló hulladékot szedtek össze a magánkézben lévő Savaria Nagyszállónál az önkormányzat emberei 2021. October 19. 14:49 , a számlát elküldte a tulajdonosnak, amit az ki is fizetett.

Közel két évtizede zárva az épület Szombathely szívében
Mészáros D. Zsolt

2022 végén munkások jelentek A Savaria Szállón dolgozó cég csak két hónapra foglalta le a közterületet 2022. October 06. 13:32 meg az épületnél, de mint kiderült, csak a legszükségesebb karbantartást végezték el (cserepek igazgatása, galambmentesítés stb.), aztán eltűntek.

Nyilván nem mi vagyunk az egyetlenek, akikben megfogalmazódik a kérdés:

Miért vesz valaki közel félmilliárd forintért egy épületet, ha utána nem csinál vele semmit?

Innentől kezdve már csak a feltételezések és találgatások maradnak.

Az biztos, hogy a Krosnow Property Kft.-nek a vásárlás pillanatában nulla forint bevétele volt, és az Opten szerint ez azóta sem változott, a tavalyi évben 125 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelt el.

Mivel a cég csak hosszas huzavona - és a szombathelyi önkormányzat feljelentése Feljelentést tesz a szombathelyi polgármester a Savaria nagyszálló kamunak bizonyult vételi ajánlata miatt 2020. June 28. 08:10 - után fizette ki a vételárat, többen arra tippelnek, hogy valaki nagyon szerette volna, ha a város él az elővásárlási jogával. De ez nem jött össze.

A Savaria Szálló
Mészáros D. Zsolt

A furcsa tulajdonosváltás után nem sokkal szárnyra keltek azok a hírek, melyek szerint az egykori szálloda valójában Jellinek Dánielnek, az Indotek Csoport vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozik.

Erre Nemény András polgármester egy 2021-es közgyűlésen elég határozottan célzott Az ország egyik leggazdagabb embere vette meg a Savaria Szállót 2021. June 24. 11:38 is, és a témával kapcsolatos oknyomozó írásunkban Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 valószínűnek tartottuk ezt a feltételezést.

Amikor másfél évvel ezelőtt megkerestük az Indotek-csoportot, hogy segítsenek tisztázni a helyzetet, azt a választ kaptuk, hogy

„A múltban foglalkoztunk a Savaria Hotel megvásárlásának gondolatával, azonban megerősítjük, hogy az ingatlan nem képezi az Indotek Group cégcsoport tulajdonát.”

Ugyanakkor arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy van-e üzleti vagy személyes kapcsolat az Indotek Group és a Krosnow Property Kft. között, mint ahogy arra sem, hogy az Indotek Group mint a magyar ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplője, a jövőben esetleg lát-e fantáziát Szombathely ikonikus épületében.

Ez azért (volt) izgalmas kérdés, mert az Indotek több mint 20 fővárosi és vidéki bevásárlóközpont üzemeltetéséért felel, így elvileg beleillett a képbe a Savaria Szálló, amit két évtizeddel ezelőtt már át akartak alakítani Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 szolgáltatóközponttá.

A városvezetés is célozgatott Élőben a zsinagógaudvarból: Nemény Andrással, Szombathely polgármesterével beszélgettünk 2022. July 13. 19:13 arra, hogy valami történik a háttérben, de aztán megszűnt a mozgás.

Az épület mostani piacra dobása ismét felkavarhatja az állóvizet, főleg akkor, ha igazi új tulajdonosa lesz az épületnek.

A közel két évtizede bezárt szálloda történetével lapunk egy kétrészes sorozat keretében foglalkozott.

Az első A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 részben elmeséltük, miért olyan fontos a szombathelyieknek a történelmi léptékkel nem is olyan régi épület, feltártuk a történetét az alapításától kezdve a tündöklés évtizedein keresztül a hanyatlásig, majd a 2005-ös bezárásig.

A második részben Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 arra kerestük a választ, hogyan lehetséges, hogy senki nem mentette meg ezt a legendát az üzleti és politikai döntések több évtizedes labirintusában. Hogyan lehetséges, hogy a rövid távú egyéni érdekek mindig felülírták a közösség érdekeit?


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság