"Évek óta járok a szombathelyi kórház sürgősségi osztályára, így napi rendszerességgel használom a vécét is. Alapvető, hogy egy vécében legyen kéztörlő papír és vécépapîr. Ezzel a tavalyi év végéig nem volt semmi gond, de az idei évtől ez megszűnt. Fél éve sem a női, sem a férfi vécében nincs egyik sem" - írta egy olvasónk.
Az már régóta ismert, hogy ha valaki fekvőbeteg ellátásra szorul, akkor mindent visz magával a kórházba. Mindent, amire csak szüksége lehet, a tisztálkodó cuccoktól a gyógyszeréig, a vécépapírtól a papírzsebkendőig.
De ha járóbeteg rendelésre, azaz szakorvosi vizsgálatra megyünk, akkor nem igazán gondolunk rá, hogy felszereljük magunkat egy túlélő-csomaggal, pedig úgy tűnik, szükség van rá.
Olvasónk azt is írta, hogy kedd reggel egy hölgyismerőse telefonált rá a női mosdóból, hogy vigyen be neki vécépapírt, mert a vécében nincs. Azt is megjegyezte, hogy naponta hallani a kórházi fertőzésekről, a vécépapír és papírtörlő megléte szerinte alapvetőnek számít.
A Markusovszky kórház szerint viszont a kórház nyilvános mosdóiban a vécépapírt és a papírtörölközőt folyamatosan és szervezettem töltik fel, amit rendszeresen ellenőriznek is.Dr. Káldy Zoltán orvosigazgató-helyettes lapunk kérdésére azt írta, eddig nem tapasztaltak hiányt a vécépapírban és a papírtörülközőben. De hozzátette: "átmeneti hiány csak illetéktelen eltulajdonítás következtében fordulhatott elő".