A körmendi MSZP a menekültek gyorsabb regisztrációját kéri, a Jobbik tüntetést szervez

Az MSZP Körmendi Elnökségének nyilatkozata az épülő befogadóállomásról:

A Magyar Szocialista Párt Körmendi Szervezete a mai nap folyamán értesült arról, hogy ideiglenes menekülttábor épül a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén.

A kormány a magyar emberek és a migránsok életét és biztonságát tette kockára azzal, hogy nem tett időben lépéseket a bevándorlás ügyében. Miközben már jó ideje tisztában van a migráció fenyegetésével, a határzár megépítésén és az uszító plakátkampányon kívül eddig semmit nem tett. A kormánynak megvoltak az eszközei ahhoz, hogy felkészüljön a menekültek fogadására és minél gyorsabb regisztrálására. Jól mutatja a kapkodást, hogy még a város fideszes polgármestere sem értesült előre a befogadóállomás kialakításáról.

Kérjük az Önkormányzatot, eszközeivel segítse a minél gyorsabb regisztrációt! Nyújtson segítséget abban is, hogy a menekültek megfelelő körülmények közt, békében eshessenek át az eljáráson.

Az MSZP abban támogatni tudja a kormányt, hogy Magyarország elérje, az európai vezetők változtassanak a menekültekkel kapcsolatos szabályokon. Anyagi és emberi erőforrások tekintetében a többi tagállamnak is részt kell vennie a helyzet megoldásában, ez ugyanis nemcsak Magyarországnak, hanem egész Európának érdeke.

Kérjük Körmend lakosságának a megértését és türelmét!

MSZP Körmendi Szervezetének Elnöksége


Bana Tibor országgyűlési képviselő felhívása:

Nem akarunk bevándorlókat Körmenden!

Ha fontos a családod biztonsága, nem akarsz balkáni állapotokat Körmenden, ha továbbra is egy nyugodt kisvárosban szeretnél élni, és tenni is akarsz érte, valamint felháborít a városvezetés pimaszsága, akkor holnap (szeptember 11-e, péntek) 18 órakor pártállástól függetlenül ott a helyed a Rendészeti Szakközépiskola mellett, az ÉDÁSZ-saroknál a tiltakozó megmozdulásunkon.

Beszédet mond: Bana Tibor.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ideiglenes befogadótábor épül a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában

16-18 sátor, két sorban, az iskola területének hátsó részén. Az első csoport rövidesen érkezik.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény