Eszemben sincs más pártban politizálni, így a DK-ban sem
– mondta kérdésünkre Koczka Tibor, a szombathelyi közgyűlés Pro Savaria-s képviselője, korábbi fideszes alpolgármester. Hozzátette, ha folytatja a politizálást, akkor azt csak szombathelyi civil szervezetben tudja elképzelni, szerinte a civileké a jövő, ezért is lett a Pro Savaria jelöltje 2019-ben.Megjegyezte, 2015-ben lépett be a Fideszbe, 2015-2017-ig elnökségi tag volt, 2019-ben kizárták a Fideszből. Pálinkás József hívására lépett be
Pálinkás József volt MTA-elnök pártot alapított, Koczka Tibor volt szombathelyi alpolgármester belépett 2021. January 21. 11:37 az Új Világ Néppártba, ahol kommunikációs igazgatóként dolgozott. Ez a párt valóban konzervatív pártként működött, amíg működött – mondta a képviselő.
Koczka Tibort azért kerestük meg, mert a kormánypárti sajtóban végigfutott a hír, miszerint valószínűleg ő is belép a Demokratikus Koalícióba, és ezzel tovább nő a DK-sok száma a szombathelyi közgyűlésben.
Február elején Horváth Attila alpolgármester és Kopcsándi József képviselő igazolt át
Egy újabb szombathelyi alpolgármester váltott pártot, és csatlakozott hozzá egy képviselő is 2023. February 01. 08:23 a DK-ba az MSZP-ből. A közgyűlés többségi frakciójában, az Éljen Szövetség-képviselőcsoportjában korábban egy DK-s volt, Szuhai Viktor. Egyébként Kelemen Krisztián is a DK-tagja volt, de ő még 2018 végén kilépett
Kilépett egy DK-s szombathelyi képviselő Gyurcsány pártjából 2018. December 27. 20:29 a pártból, 2019-ben az Éljen Szombathely! jelöltjeként nyert választókerületében.
2020-ban pedig László Győző alpolgármester választotta László Győző, Szombathely alpolgármestere belépett a Momentumba 2020. November 03. 11:42 az MSZP helyett a Momentumot, őt nemrég a párt szombathelyi elnöknek is megválasztották.
Tisztújítást tartott a Momentum szombathelyi szervezete 2023. February 01. 10:25
Kocka Tibort valószínűleg a tavalyelőtti ellenzéki előválasztáson történtek miatt akarják összehozni a DK-val. Koczka az Új Világ Néppárt jelöltjeként indult az előválasztáson, viszont ha valaki nem parlamenti párt jelöltjeként indult, annak befogadó nyilatkozat kellett szereznie valamelyik ellenzéki parlamenti pártól.
Koczka Tibornak az utolsó pillanatban a DK adott ilyen nyilatkozatot, a többi parlamenti párt nem volt erre hajlandó. A procedúra egyébként arról szólt, hogy ha a jelölt parlamenti mandátumot szerez, akkor a nyilatkozatot kiadó párt frakciójába kell ülnie az országgyűlésben.