Életek munkáját temette el a porba hullt Latex

Az elmúlt két hónapban rengeteg írásunkban foglalkoztunk már a nagy múltú Latex történetének és jelenének felgöngyölítésével Jégcsarnokot is álmodtak már a Latex helyére 2012. March 17. 12:30 , de rendszeresen beszámoltunk a gyárépület több részletben megvalósított robbantásáról Apokaliptikus porfelhő Szombathelyen - robbant a liftakna 2012. May 17. 18:22 is. A látványos, egyben sokak számára kifejezetten szomorú bontási munkálatok iránt olvasóink közül is rengetegen érdeklődtek. Nem véletlenül, hiszen az idősebb generációnak számos élménye fűződik az Írottkő utcai gyárhoz, közülük többen egészen fiatalon kerültek a textilipari céghez, majd a nyugdíjba vonulásig szolgálták a rendszerváltást követően csődbe ment vállalatot.

A telephely közepén lévő épület május 25-én dőlt végleg össze Véget ért a robbantássorozat: végleg ledőlt Latex-gyár 2012. May 25. 19:25 , s ezzel Szombathely történetének egyik nagy múltú helyszíne tűnt el végleg az utókor szemei elől. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy két egykori latexes dolgozó segítségével, hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül összegyűjtünk néhány olyan érdekes, személyes emléket, amelyek visszaadnak egy keveset a cég fénykorának időszakából.

Megsiratták az összedőlő épületet

Két beszélgetőpartnerem egyike vendéglátónk, a kezdetben szövő-fonóként, majd gyártásközi ellenőrként (akkori szóhasználattal élve meósként) dolgozó Bíró Gáborné, Elza, másikuk pedig az éveken át műszakvezetőként ténykedő Koczka Tibor. Elza 1974-től egészen 1992-ig tartozott a menetközben több névváltoztatáson is átesett Latex kötelékébe. Elsőként arról kérdezem, megnézte-e a robbantást, illetve hogyan élte meg egykori munkahelyének levegőbe repítését? Eszem ágában sem volt részt venni a robbantáson, feleli. A szívem így is majdnem megszakadt, hogy összedőlt az épület. Ráadásul azt a részt robbantották fel utoljára, ahol egykor az én irodám is volt. Bizony bőven akadtak olyanok, akik egészen fiatalon kerültek a Latexbe, majd aztán ott dolgozták le az egész életüket, hogy végül onnan is menjenek nyugdíjba, teszi hozzá.

Az egyszer biztos, hogy szép történet a Latexé, veszi át a szót Koczka Tibor, aki 1972-ben került a céghez. Bár megsirattam a gyárépületet, mégis azt mondom, lehet, hogy ledőltek a kémények, és lebontották az épületeket, az igazi élmények ettől függetlenül még megmaradnak, folytatja. Akárcsak az egykori munkatársi kapcsolatok. Bevallom, sokszor olyanok is messziről köszöntenek az utcán, akik jóval később kerültek a Latexhez, és én már alig emlékszem rájuk. Ilyenkor jókat beszélgetünk, ez is mutatja, hogy a gyárban az évek alatt kiváló, összetartó gárda alakult ki, mondja Koczka Tibor.

Megkérdem: a ’70-es években hogyan lehetett valakiből a Latex dolgozója? Hát, nem volt egyszerű, válaszolja Bíró Gáborné. A jelentkezőnek komoly rostán, kiválasztási folyamaton kellett átmennie, és még ekkor sem volt biztos, hogy tökéletesen illeszkedett a csapatba. Ilyenkor jött a dolgozó betörése, folytatja mosolyogva. Voltak ugyanis olyanok, akik a kelleténél többet szájaltak, illetve kilógtak a sorból. A munkát viszont összehangoltan, a lehető legjobb minőségben kellett elvégezni, igaz Tibor? - néz egykori főnökére Elza.

Nagy szigorúság volt

Az elsődleges válogatási elvünk az volt, hogy egy dolgozó minél több helyen alkalmazható legyen, mondja tovább Koczka Tibor. Ezt főként az esetleges átcsoportosítások tették szükségessé, hiszen valamelyik gép meghibásodása, vagy az árumegrendelés miatt gyakran másként kellett szerveznünk a munkát. Ezért nagyon komoly segítséget jelentett egy olyan dolgozó, mint például Elza, akit legalább 8-10 helyre be lehetett állítani, mert tudtuk, hogy mindenütt megállja a helyét, érkezik a dicséret a korábbi műszakvezetőtől.

A Latexben nagy szigorúság volt, veszi át a szót Bíró Gáborné. Ittasan oda nem lehetett bemenni. Nyakláncot, gyűrűt nem viselhetett a dolgozó, akinek hosszú haja volt, annak gondosan fel kellett kötnie a tincseit, majd hajhálót, vagy kendőt kellett felvennie. No, meg ott volt az úgynevezett Bilsom-vatta, ami tulajdonképpen füldugóként a különböző zajártalmaktól védett minket. Emlékszem, később kaptunk egy olyan simléderes sapkát, amibe már belevarrták a zajvédőt, meséli mosolyogva Elza. Elég furcsán néztünk ki benne, magunk között csak koravén csecsemősapkának mondtuk. Később még a szakszervezethez is elmentünk, kértük, hogy kezdjenek valamit ezzel a fura fejfedővel.

A folytatásban aztán arról ejtünk szót, hogy az 1972-es dátum nemcsak Koczka Tibor Latexbe érkezése, hanem a gyár történetének egyik mérföldköve miatt is fontos. Ebben az időszakban ugyanis megkezdte működését a

nyújtott fonoda

, ahol modern, lengyel és belga gyártmányú gépekkel, elsősorban a bútorszövetekhez, a műszőrmékhez, illetve a szőnyegekhez készítettek a korábbiaknál vékonyabb fonalakat. A vastagabbak pedig az úgynevezett

kártolt fonodából

kerültek ki, ezeket főként plédekhez használták fel.

Nagy szó volt, ha valaki a

nyújtott fonodába

be tudott kerülni, vélekedik Elza. Persze tapasztalat is kellett hozzá, folytatja. Emlékszem, ’78-ban, az esküvőm hetében éjszakás voltam. Éppen egy nem túl jó minőségű, fekete színű anyag volt a Befamán ( a lengyel gépen ). A világossal mindig kevesebb gond volt, mert azon könnyebben megláttuk, hol szakadt el az anyag. Szóval a feketéből nagyon sok szál kiszakadt, és felcsavarodott a gumihengerekre. Ezt hívtuk úgy magunk között, hogy

betökölés

. Rendesen megszenvedtem akkor.

A szőnyeg hazájába is exportáltak

Új volt még a technológia, kezdetben a gépekkel is sok problémánk akadt, veszi át a történet fonalát Koczka Tibor. A Latexből többen Pestre is elutaztak, hogy a fővárosban tanulmányozzák az új rendszert. Az üzemben egyébként működött a Tervszerű Megelőző Karbantartás részlege is, ahol a műszakiak az előre meghatározott ütemezés szerint hétvégenként vizsgálták át a kijelölt gépeket. A belga cég ugyan 6 éves garanciát vállalt a gépeire, ám azok Szombathelyen 1971-től egészen 1994-ig üzemeltek, köszönhetően annak, hogy a vállalatnál nem sajnálták a karbantartást és a meghibásodott alkatrészek azonnali cseréjét.

A vállalat ’60-70-es évekbeli története egyértelműen a sikersztori kategóriába tartozott, hiszen a cég éveken át gond nélkül értékesítette termékeit nemcsak itthon, hanem a világ távoli országaiban is. A Latexnél végzett minőségi munkát dicséri, hogy hosszú ideig a szőnyeg hazájaként is emlegetett Iránba is vagonszámra exportáltuk a szőnyegeket, mondja tovább Koczka Tibor. Aztán az iraki-iráni háború idején a szállítmány jelentős része elveszett, ezt követően pedig leállt a kivitel. Ettől függetlenül, ha beülök egy buszba, vagy vonatkocsiba, még ma is azt látom, hogy sokban a Lakástextil Vállalatban készített bútorszövet van.

Előfordult olyan is, hogy influenzajárvány miatt két gépet kellett hajtanom egyszerre, vált témát Elza. A mellettem dolgozó lány meg irigykedett rám, mert azt hitte, dupla fizetést kapok érte. Később mondtam neki, cseréljünk. Így is lett. Persze a két Befamán, ami sokak mumusa volt, rendesen

betökölt.

Ez is kellett ahhoz, hogy a betörés után mindenki tudja a feladatát, utal vissza az összeszokott csapat kialakításának mikéntjére. Az biztos, hogy a munkát el kellett végezni, ehhez pedig megfelelő emberekre volt szükség, mondja Koczka Tibor.

Persze a brigádkirándulások alkalmával azért lazítani is lehetett. Nyáron meg a dolgozók családi körben, beutalóval Balatonfüreden tölthettek el néhány napot. Nagy segítség volt ez akkoriban, a munkások többsége ma már csak álmodhat hasonló üdülési lehetőségről. Azért az üzemben is ment a hülyéskedés, de ha munka volt, akkor mindenkinek helyt kellett állnia, állítja Bíró Gáborné. Az összetartásra jó példa, hogy amikor egyszer beteg lettem, azt mondták, forródrót van a Latex és a lakásunk között, annyian hívtak, érdeklődtek.

Korda és Koós is járt a Latexben

Van egy másik, hasonló történetem abból az időszakból, amikor építkeztünk, meséli Elza. Téglát csak Sopronból tudtunk szerezni, ám a fuvardíj olyan borsos volt, amit nem lettünk volna képesek kifizetni. Ezt követően a Latexnél, a szállítmányozáson kértem segítséget. Hogy a dolgozók mennyire segítették egymást, azt jól jelzi: végül kaptam cégmenetlevel, és így két forint volt a fuvardíj. Később összeadtam, jó pár ezrest megspóroltunk a vállalatnak köszönhetően. Mondanom sem kell, ez óriási segítség volt akkoriban. Ma már hol van ilyen? – teszi fel a kérdést vendéglátónk.

A folytatásban aztán arról érdeklődöm, milyen volt a kulturális és sportélet a cégnél? A kulturális élet kifejezetten élénk volt, feleli Koczka Tibor. A különböző kiállítások mellett a fővárosból olyan ismert művészek jöttek hozzánk, mint például Koós János, Korda György, vagy éppen Sass Sylvia. Sportolásra is nyílt lehetőség, ma már talán kevesen tudják, hogy a Latex telephelyével szemben, ahol most családi házak vannak, egykor a vállalat tekepályája állt, teszi hozzá Elza.

Csak azt sajnálom, hogy a rendszerváltás után tönkretették a textilipart az országban, folytatja. Egyetértően bólintok, sajnos nem csak azt, teszem hozzá magamban, majd hirtelen eszembe jutnak Koczka Tibor szavai.

Bár a kémények ledőltek, az élmények megmaradtak.

Ahogy elnézem a két beszélgetőpartnerem, megkockáztatom: az emlékek mellett a régi, de igazi emberi kapcsolatokból is maradt még bőven. Szerencsére.

A régi fotókért köszönet a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak!