A Lidl, az Aldi és a Spar feladja a leckét a magyarországi piacoknak, melyek új utakat keresnek

26 magyarországi helyszínen tartottak pénteken nyílt napot, köztük Szombathelyen is.

„Ennek a közel harminc szereplős együttműködésnek egyrészt van egy kommunikációs része. Egységes arculattal, együtt jelenünk meg, hogy versenytársai tudjunk lenni a multinacionális láncoknak. Másrészt összehangoljuk a fejlesztéseket, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. A mai nyílt nap is ennek a közös fellépésnek a része: 16 budapesti és 10 vidéki helyszínen van nyílt nap” – mondta lapunk érdeklődésére Polákovics Marietta, a Szombathelyi Vásárcsarnok igazgatója (a lenti csoportkép bal oldalán).

Az alapelv ugyanaz – közösségépítés, élményszerzés, újrapozicionálás, a potenciális vásárlók bevonzása -, de a programok mindenhol mások, van, ahol filmvetítést, máshol esti dzsessz-koncertet szerveztek.

Nyitott piac napok Szombathelyen
Erről az asztaltól mi is csipegettünk
Mészáros D. Zsolt

A szombathelyi programok Programajánló a hétvégére - Savaria Táncverseny, Nyitott Piacok Napja, Queen Symphonic 2023. September 21. 17:59 középpontjában a fenntarthatóság van, részben a mai autómentes naphoz kapcsolódva.

Mivel a kormány kommunikációjának a céltáblájában újabban feltűntek a multinacionális kiskereskedelmi láncok Az árspekuláns multik főleg Magyarországon aktívak 2023. August 18. 16:00 , azt kérdeztük az igazgatónőtől, hogy éreznek-e valami állami segítséget ezzel párhuzamosan a piacok.

Nyitott piac napok Szombathelyen
Sokan voltak a piacon pénteken délelőtt
Mészáros D. Zsolt

Az a választ kaptuk, hogy a piacok és vásárcsarnokok megújulására eddig is voltak pályázatok, egyben abban bíznak, hogy a fent említett egységes fellépéssel kormányszinten is hatékonyabban tudnak majd tárgyalni, már időpontot is kaptak az Agrárminisztériumból.

Mindez azért fontos, mert a helyi termelők piacra jutása leginkább a piacok segítségével lehetséges, de ennek az újragondolása és megszervezése egy hosszabb folyamat.

Szerinte jó irányban indult a szombathelyi vásárcsarnok, amikor a vásárlás mellett közösségi térként is működik. A vásárcsarnok több hete gyűjt élelmiszert a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Az adományt Asbóth Mária (jobbra), a szervezet szombathelyi csoportjának a vezetője a pénteki nyílt napon vette át."]

„A meghosszabbított csütörtöki nyitva tartással vannak még gondjaink” - vallotta be Polákovics Marietta, aki szerint a kereskedők nem elég türelmesek, többen előbb feladták, mint ahogy a vásárlók megtalálták volna őket délután is. Igaz, a vevők sem árasztották el a csarnokot, mintha mindenki a másikra várna ez ügyben.

Nyitott piac napok Szombathelyen
Kattintson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

Mindenesetre a szombathelyi vásárcsarnok hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a pénteki nyitott napot, ahol óránként váltják egymást a programok egészen este 8-ig.

Hogy a magyarországi vásárcsarnokok, és maga a piacozás gyakorlata hogyan tudja felvenni a versenyt a Lidl, az Aldi és a Spar ellen, az persze nem ma, hanem majd évek múlva fog kerülni. Rajtunk is múlik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A multinacionális láncok mindenhol feladják a leckét a piacoknak, de épp ezzel járhatnak jól a vásárlók

A Szombathelyi Vásárcsarnok igazgatójával beszéltünk elkényelmesedésről, árakról, az állami segítség szükségességéről.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság