Ilyen luxusban élt az asszonyával VV Laci

Mi vár a szombathelyi Való Világ szereplőre ha kiszavazzák a villából? Azt tudjuk, hogy milyen körülmények között élt pár éve...

Szombathely nem lehet kifejezetten büszke arra, hogy a Való Világba bejutott polgárának előélete nem túl tiszta Isten hozott, ez a Való Világ, most pedig letartóztatunk 2014. January 27. 10:58 , mondjuk azon is elgondolkodunk, hogy egyáltalán büszke-e bármelyik város arra, hogy lakót akkreditált a villába, no de mindegy. VV Laci még játékban van, ám vasárnap ő lesz az egyik résztvevője a kiszavazásnak. Megnéztük mi várhat rá, ha távoznia kell.

Első körben megeshet, hogy börtön, ám ez egyáltalán nem biztos, mert az első fokon négy év kiszabott börtönbüntetést a Győri ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasított. (V. László ellen sikkasztás a vád, egy lakópark építésénél a leendő lakók által befizettet előlegeket keresik rajta.) Ráadásul régi barátja arról beszélt a sajtónak, hogy László nem bánt túl jól volt a feleségével.

VV Laci exfeleségével motorozik
A luxust nem kellett mellőznie, Suzuki intruderrel járt. A kép egy közösségi oldalról származik, ma már nincs ott

Lászlónak anno nem kellett szerényen élnie, mint megtudtuk takaros kis házikóban lakott, külföldön nyaralt - volt feleségének közösségi oldalán több utazási fotó is szerepel -, drága motorral rótta az utakat.

Atlanti-Óceán
Pihenés az Atlanti-óceánnál.
facebook

László jelenleg “luxusbörtönben” avagy a VV villában lakik, ha megnyeri a játékot pénznyeremény üti a markát, ha pedig kiszavazzák, ki tudja, hova tér haza. Azt azonban tudjuk, hogy korábban egy 23,5 millióért hirdetett, 100 négyzetméteres belvárosi ikerház luxuslakásában lakott, s vélhetően a válás után sem egy kisnyugdíjas főbérlő kisszobáját vette ki.

Itt lakott VV Laci
Itt élt korábban László - jacuzzi a teraszon. Katt a többi képért!

Az ingatlanközvetítő így írta le a lakást, amikor azt a válás után eladásra került: Szombathely Belvárosában eladó egy 100 nm-es, kétszintes ikerház, aminek a felső szintjén egy minden igényt kielégítő, 72 nm-es luxuslakás lett kialakítva... A ház érdekessége a vörösfenyő és üveg keverékéből épült luxusterasz. Itt kapott helyet egy nyáron nyitott nappaliként működő helyiség, Tv-vel étkező résszel és JACUZZI-val…. Mindezek illusztrációjaként megnézhetik az ingatlanközvetítő eladást segítő egykori fotóit.

Itt lakott VV Laci
A tagadhatalanul impozáns fűrdőszoba

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Isten hozott, ez a Való Világ, most pedig letartóztatunk

Az állítólag sikkasztásban érintett, családokat vaskos milliókkal lehúzó szombathelyi VV Laci szerepeltetése csak arra való, hogy az élő adásból vigyék el a rendőrök?

Sikkasztással vádolják a Való Világ szombathelyi szereplőjét

VV Laci ma este költözik be az üvegbúra alatti bulvárbörtönbe. Lehet, hogy hamarosan igaziba kell majd mennie?

Miért kéne csúnyán elbuknia a Való Világnak?

A legijesztőbb az egészben az, hogy Magyarországot tényleg ilyen emberek lakják nagy számban.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű