Lapunk néhány nappal ezelőtt arra hívta fel a figyelmet Azt tudjuk, hogy Budapest miatt fejnehéz Magyarország, de igazából akkor csodálkozunk el, ha megnézzük a megyeszékhelyeket May 24. 14:58 , hogy nemcsak az ország méretéhez képest nagyra nőtt főváros a magyar sajátosság, de az is, hogy a megyeszékhelyek – gyakorlatilag kivétel nélkül – szintén „vízfejek”.
Olyannyira, hogy alig van olyan megyeszékhely, amely ne lenne arányaiban nagyobb a megye lakosságához képest, mint Budapest az országéhoz.
Megállapítottuk Azt tudjuk, hogy Budapest miatt fejnehéz Magyarország, de igazából akkor csodálkozunk el, ha megnézzük a megyeszékhelyeket May 24. 14:58 , hogy Szeged a legnagyobb vízfej, ahol a megye lakosságának a 40 százaléka él, és nagyon hasonló az arány Pécs és Debrecen esetében is.
Kiemelkedik Szombathely és Győr is. Majdnem minden harmadik Vas megyei lakos az előbbi, míg több mint minden negyedik Győr-Moson-Sopron megyei az utóbbi városban lakik.
Miközben az adatok után kutakodtunk, természetesen megnéztük, hogy mennyien laknak egy-egy megyében.
Ezeket a számokat most utólag, afféle 5 perces földrajzóra keretében megosztjuk önökkel is.
Amint a grafikonból kitűnik, a legnépesebb megyénk messze Pest, ahol több mint 1,33 millió ember él. És ebben nincs benne a Budapest a maga közel 1,7 millió lakosával. Ez utóbbiból egyébként sokan költöztek ki a fővároshoz papíron nem tartozó agglomerációba.
A legnagyobb „igazi” megye Borsod-Abaúj-Zemplén, több mint 600 ezer lakossal, amit két másik keleti megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar követ.
Igazi mini megyének számít az északi Nógrád, ahol összesen annyian (180 ezer) laknak, mint egy nagyobb megyeszékhelyen és nem sokkal nagyobb Tolna (206 ezer) sem.
Vas megye – számos dunántúli megyével együtt - szintén a kisebbek között található.