Mikulásváróban a Fő téren
A városi Mikulás várásra az eső ellenére sokan kivitték csemetéiket a Fő téri nagyszínpadhoz. A Mikulás szánja azonban késett, bizonyára nehezen siklott a vizes aszfalton. Addig sem kellett azonban szomorkodniuk az apróságoknak, hiszen Joós Tamás énekmondó többek között Gazdag Erzsi és Weöres Sándor megzenésített verseivel szórakoztatta őket. Végül megérkezett a Mikulás is, égetnivaló krampuszaival. A gyerkőcök nem ijedtek meg az ördögfiaktól, bátran énekeltek, szavaltak a színpadon, amiért nem maradt el a jutalom. Később aztán jutott a puttonyból ajándék kicsinek és nagynak a téren, miközben már a Varnyú Country zenélt. Szórták ők is a szaloncukrot rendesen, főleg azoknak, akik velük együtt énekelték a közismert dalokat.
Nemzetközi Mikulástalálkozó
Ismét óriási vígasság helyszíne volt a Szombathelyi Műjégpálya, ahol a szlovén, székely és magyar Mikulások mellett ezúttal is színre csúsztak a színes télapók. Persze, tudjuk, a piros is szín, de a szombathelyi extrém Mikulás szakosztály sárga, kék, rózsaszín és még ki tudja hány színben pompázott. De nem csak színben voltak extrémek, időnként olyasmiket is műveltek, amitől száj tátva maradt. Például átrepültek bizonyos akadályok felett, vagy éppen jelentős sebességtúllépéssel tolták a fakutyákat, az utasoknak lobogott is a sapkájuk. És hogy el ne felejtsük, a szombathelyi jégpályán a legmagasabb az egy üstökre eső buggyant sapkák száma. Néhányat megörökítettünk ezek közül, lehet szörnyülködni, vagy éppen irigykedni.
A legidősebb koris
A Mikulások díszhelyre ültették Elischer Dezsőt, aki a 83. évét tapossa és ezzel ő a műjégpálya legidősebb aktív korisa. A nyugalmazott rendőr alezredes gyerek kora óta űzi a jég- és görkorcsolyát. A Városligeti pályán tanult meg siklani és amióta megnyílt a szombathelyi pálya, azóta rendszeres vendég itt. Kedveli a természetes jegeket is, de az időjárás miatt egyre kevesebb a lehetőség az ilyen siklásra. Az idős úr egy kislányt vett ölbe, Réka 79,5 évvel ifjabb Dezső bácsinál.
Töretlen lelkesedéssel
A jeges ceremónia showmestere ezúttal is a testnevelőtanár, sportfeltaláló, mókamester Varga Jenő volt, aki egy hóemberrel a fején pörgette az eseményeket. Róla már megírtuk, hogy a korival önszántán kívül spárgázó és eső-kelő gyerekeket is világbajnoknak kijáró lelkesedéssel buzdítja, elősegítve ezzel, hogy a kicsiknek ne menjen el az életkedve a sikertelen kísérletektől.
A jég- és görkorcsolya városi mozgatórugója a SZOVA Zrt-vel és a Szabadidősport Szövetséggel karöltve minden hétvégét kitöltő programokkal várja a látogatókat és ebben benne vannak Varga Jenő jó értelemben vett őrültségei is. A Nemzetközi Mikulástalálkozó kilencedik, a színes Mikulások kavalkádja harmadik éve vonzza az aprónépet, kiegészítve fakutyázással, ügyességi versenyekkel, szavalásokkal. Rengeteg csoki is kiosztásra került. Érdekesség a
Mesélő fakutya
rendezvény is, ahol többek között a Weöres Sándor Színház színészei ülnek fel a csúszó alkalmatosságra és mesélnek a gyerekeknek, felnőtteknek.A Mocorgó ovi mókusai
Na, gyerekek, tudjátok-e, miért jártam körbe az épületet, mielőtt bejöttem?
– tette fel a kérdést a nehéz puttonnyal érkező Mikulás a Mocorgó óvoda egyik csoportjában.Nem tudtad, hol az ovi?
,Eltévedtél?
,Gyerekeket kerestél?
,Virgácsot gyűjtöttél?
– röpködtek azonnal a gyerekek ötletei, így a Mikulás gyorsan pontosított:Na, miből van sok az udvaron?
.Óvónéniből! Fából! Mókusból!
Ez utóbbi volt a nyerő, az ovisok ugyanis megtudhatták, hogy a bottal érkező Mikulásnak az udvaron szaladgáló mókusok súgtak, ki volt jó és ki rosszalkodott az elmúlt évben. Virgácsot azonban senki sem kapott, jó tanácsot és ajándékot viszont mindenki. Felmerült az örök kérdés is:igazi a szakállad?
Nos, ezúttal a Mikulás bevallotta, hogy az igazi szakállát a fránya manók véletlenül leégették, addig pedig álszakállat ragasztott. Tanulság: ne játszatok a tűzzel!A Markusovszky gyerekosztályán is járt a Mikulás
Az a gyerkőc sem maradt csoki nélkül, aki a kórházban töltötte az elmúlt hetet. A nagy szakállú Mikulás a gyerekosztályon is járt, osztotta a csomagokat, sőt jó válaszért plusz ajándékkal is meglepte a lábadozó kicsiket. Búcsúzóul megígértette a gyerekekkel, hogy jövőre otthonukban találkoznak.