"Ha zenei értelemben véve nem a köz szolgálata az, hogy a legutolsó magyar kistelepülésre is elér az új idők szele, elviszi magával új idők hangjait, és egy új generáció nőhet fel a könnyűzenék közötti választási lehetőség birtokában, akkor mégis mi az?" - tettem fel a kérdést három évvel ezelőtt, amikor a Petőfi Rádió azon a sok port kavart, tulajdonképpeni paradigmaváltáson zuhant keresztül, amikor átvedlettek egy jórészt beszélgetésmentes könnyűzenei adóvá.
Ez akkor volt, most most van, és a friss híradásokat immár az az információ is gazdagítja, hogy az MR2 Petőfi újabb változások elé néz, míg két társadóját nagyjából békén hagyják. Amit viszont ő kap, azt senki nem teszi zsebre, főleg nem a koncepció eddigi futtatói, leginkább Csillag János eddigi főszerkesztő, meg hát ugye Such György is régen a horizonton lovagol már, miután a Magyar Rádió elnökeként lejárt a mandátuma, és nem is vágyott azt visszaszerezni. A Fidesz kormányra kerülésével nem csak a nyugdíjpénztárba betett magocskáinkkal kell leszámolnunk, de egyre többek szerint - a hírvivők közül elsősorban az Antagon blogot illendő megemlíteni - az MR2 névvel is, és ezzel együtt a könnyűzenei koncepcióval, arculattal, magyarán kiseprik az ajtón a komplett mindent, amit 2007 óta felépített az akkori új, mostanra leköszönő stáb.
A jelek erre utalnak
A jelek mindent összevetve erre utalnak. Például Szalai Annamária helyenként egészen bóhozatba illő nyilatkozatainak egy része is, amiben az új korok médiaguruja nem csak azt jelentette ki, hogy az ORTT-t lecserélő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság függetlenségét a kinevezettek ciklusokon átívelő visszahívhatatlansága garantálja (poén of the year), de az Inforádióban még azt is, hogy "ha csak korlátozottan áll rendelkezésre kapacitás egy közszolgálati rádiónak, akkor lehet, hogy luxus egy csatornát - ráadásul azt, ami a legtöbb emberhez képes eljutni - felhasználni egy ilyet célcsoportra, és azon belül is egy szűkebb zenei kínálattal, mert ebbe például nem fér bele a magyar rock, vagy a magyar népzene."
Amire nem utalnak a jelek
Az új korok médiagurujának szavai eddig sem a fajsúlyos szakmaiságukról voltak híresek, és a továbbiakban sem félünk ettől - még ha úgy is fognak történni a dolgok, ahogy azt a megnyilatkozásai sejtetni engedik. De Szalai így, Annamária úgy, arra tőle függetlenül az égvilágon semmi nem utal - még az MR2 redőnylehúzása ellen mozgolódók Facebook-csoportja sem -, hogy a hamarosan kezdődő új Petőfi-éra feltétlenül valami rosszat jelent.
Mert egyébként ne gondoljunk az MR2-re egy percig sem úgy, mint ami messiásként forgatta fel az állóvizet, vagy járt annak felszínén fejjel lefelé: ami annyira undergroundnak tűnt a kívülállók számára, és gondolták róla, hogy valamiféle szabadelvű úri bolondság, netán a honi egyetemisták hallgatói preferenciáinak túllihegése, az pont az alternatív közegben már egyáltalán nem tűnt valami kiugró teljesítménynek. Az MR2 inkább lavírozott egy jól behatárolható mederben, mintsem fellépjen iránymutatólag: bebiztosították magukat Péterfy Bori és a Kaukázus napi sokszori ismétlésével, pedig ennél többről is szólnak a magyar rétegzenék, igényes elektronikus zenei próbálkozásoktól - lásd akár csak a magyarországi viszonylatban úttörő Ultrahang Fesztivált, amiről érdemtelenül kevés szó esett a hazai médiában - a vérbő metálig.
Kivárni a végét
És most kicsit mi is felülvizsgáljuk saját, három évvel ezelőtti megállapításunkat a köz szolgálatáról: az rendben van, hogy kevéssé ismert és még kevéssé népszerűsített előadók is feltűntek a magyar popzenei palettán kifejezetten az MR2-nek köszönhetően, az már nem járja, hogy a merítés ilyen keskeny szegmensből történjen. Mindenesetre ne írjuk le a Petőfit, pláne ne szimpátiatüntessünk mellette, ha még azt sem tudjuk, mit hoz a jövő, meg a következő apparátus a bőrfotelekben. Akár még egy sokkal izgalmasabb műsorstruktúra is következhet - jó példa lehet erre a nyugati határszélen is fogható FM4 -, amiről nem csak azt érezzük, hogy egy wurlitzer az ELTE büféjében.
