Nagyszámú megbetegedésről és jelentős halálozásról beszél az MTA közleménye

Az akadémia szerint nem lesz elég a 60 százalékos átoltottság, hogy elkerüljük a nagyobb bajt.

Bizonyára sokáig lehetne elemezgetni, hogy mi és hogyan történt, mindenesetre amíg Olaszországban mára az oltásokkal elérték a nyájimmunitást, Olaszország elérte a nyájimmunitást 2021. October 10. 19:47 addig Magyarországon – a kezdeti sikerek után – szinte megállt az oltást.

Míg korábban az ország az oltási arány egyik éllovasa volt, addig mára már sok ország beérte és alaposan le is körözte hazánkat.

Márpedig a szakemberek egyetértenek abban, hogy oltások nélkül a koronavírus járvány ismét tarolni fog Magyarországon, még ha nem is a korábban már megismert módon. Merkely: Magyarországon minden oltatlan meg fog fertőződni a delta-variánssal 2021. October 07. 09:27

Az akadémikusok ismét szorgalmazzák a maszkhasználatot.
MTI/kormany.hu/Árvai Károly

A Magyar Tudományos Akadémia ma megjelentett közleménye meglehetősen borús képet fest a jövőről, ha nem sikerül valahogy ismét feltornázni az oltási hajlandóságot.

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60%-os átoltottságát.

„Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására”

– írják.

Az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat, ugyanakkor

„Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.”

Mit mond még az akadémia?

  • Ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. Két és fél millió még a beoltatlan állampolgár, akiket mielőbb be kell oltani. Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.
  • A legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell.
  • A szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.
  • A lakosság átoltottságát csak a társadalom legszélesebb köreinek mozgósításával és hatékony fellépésével lehet növelni. Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése.
  • Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét!
  • Közösen érjük el, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk! Mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen!
  • Kérik a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, fórumokat és a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből.
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Covid 19