Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nemény András: Átláthatóak és láthatóak leszünk, közös városvezetést szeretnék

Szombathely új polgármesterével arról is beszélgettünk, milyen, amikor valaki eléri a célját, lesznek-e nagy változások a városházán és az önkormányzati cégeknél, és hogy mi lesz a Haladás-stadionnal?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

17 éve önkormányzati képviselő, közben négy évig országgyűlési képviselő is volt. Most megválasztották Szombathely polgármesterévé. Melyiket tartja politikai pályája csúcsának? Vagy az még arrébb van?

Számomra az a csúcs, hogy Szombathely polgármestere lehetek. Igazából mindig is ezt szerettem volna a legjobban. Ha csak egyet választhatnék több minden közül, beleértve a miniszterséget is, akkor is ezt választanám.

Nem nagyon hangoztatta ezt eddig.

Pedig így volt. Kaptam is a választások után egy üzenetet egy volt egyetemi albérlettársamtól. Emlékeztetett egy régi beszélgetésünkre a konyhaasztalnál. Jól kinevetett, amikor azt mondtam neki, hogy egyszer Szombathely polgármestere leszek. A húszas éveinkben voltunk, és a politika nem is érdekelt.

Nemény Andrást a Nyugat.hu szerkesztőségében faggattuk.
NAB

Nagyon szoros volt a verseny Nemény András nyert Szombathelyen, Czeglédy Csaba is képviselő lesz 2019. October 13. 20:47 a polgármester választásnál, egyik oldal sem tudta az utolsó pillanatig, hogy merre leng ki az inga. Látszott, hogy elég stresszes időszakot élnek meg. Hogyan érzi, túl van rajta, vagy még meglepődik, amikor reggel felébred, és eszébe jut, hogy győzött?

Elég kialakult személyiség az enyém, már nem fogok változni ettől sem. Nyilván hozzá kell szokni, hogy polgármester úrnak szólítanak és nagyon sok minden történik egyszerre egy ilyen ünnepléskor. Az első éjszaka ezért nem aludtam, mert meg kell élni a sikert, a másodikon pedig azért nem, mert már azon járt az agyam, hogyan tudok egy működőképes struktúrát kialakítani Szombathelyen, és hogy elég kevés idő van mindenre. Mert nem csak azt kell tudnunk, hogy mit akarunk, azt is, hogy kikkel és hogyan.

Térjünk vissza azért az eredményvárásra. Amikor elkezdtek jönni az adatok Nemény András nyert Szombathelyen, Czeglédy Csaba is képviselő lesz 2019. October 13. 20:47 , az elején még Balázsy Péter vezetett, aztán kialakult egy 2-3 százalékpontos különbség az Ön javára, és ez nagyjából maradt a végéig. Mikor volt az a pillanat, amikor rájött, hogy nyert?

Sokáig nem engedtem, hogy bárki ünnepeljen, mert a feldolgozottság ugyan nőtt, de a különbség szűkült is egy kicsit a végére. Én láttam, hogy milyen körzetekből jöttek be az eredmények, és milyenek vannak még hátra, meg lehetett jósolni, hogy jó eséllyel meglesz a győzelem.

Igazából akkor engedtem meg az ünneplést, amikor a Balázsy Péter felhívott és gratulált Balázsy Péter gratulált Nemény Andrásnak 2019. October 13. 22:49 . Akkor még volt 3 százaléknyi fel nem dolgozott szavazat, ám a telefonban azt is megbeszéltük, hogy ez matematikailag már nem hozható be. Akkor mondtam a többieknek, hogy gratulálhattok. Akkor tört ki az öröm, és akkor dobáltak fel a levegőbe Hangulatképek a szombathelyi választás eredményváróiról 2019. October 14. 19:40 .

Nemény András a levegőben a győzelem után
Mészáros D. Zsolt

Gondolom, nagy buli volt.

Nagy ünneplés volt. Közben bementem a tévébe nyilatkozni, az ünneplés így egy kicsit megszakadt, de azt gondolom, fontos, hogy a polgármester már az első pillanatban rendelkezésre álljon. Ilyenkor üzenni kell mindenkinek, hogy itt vagyok és köszönöm.

Pártja központi vezetésétől kapott gratulációt?

Igen, a pártelnök felhívott, még aznap.

Igaz, hogy hétfőn bement Puskás Tivadar leköszönő polgármesterhez?

Igaz. Úgy gondoltam, az az első dolgom, hogy megtiszteljem az elődömet, jelezve, hogy van folytonosság. Nyilván nagyon sokan támogatták a másik oldalt is, és jeleznem kell, hogy nekem minden szavazó fontos. Meg akartam mutatni, hogy nem kell csalódottnak lenniük azoknak, akik nem engem támogattak, én megpróbálok közös városvezetést kialakítani.

Milyen hangulata volt a Puskással való találkozónak?

Amilyen egy ilyen találkozónak lehet. Nekem az volt a célom, hogy megkérdezzem tőle, mi az, ami fontos a számára, és szeretné, ha mi is folytatnánk. A gesztusokon túl, érdemben is akartam vele beszélni.

...az én ajtóm nyitva áll...

És mi a legfontosabb a számára?

Egyrészt végigbeszéltük a folyamatban lévő dolgokat, a projekteket. Kérte, hogy az általa elindított Segítés városa program Szombathely legyen az újraélesztés városa! 2011. April 20. 09:26 és az identitáserősítő program 365 millió forintra pályázik a szombathelyi önkormányzat, a pénzből identitást és kohéziót akarnak erősíteni 2018. October 29. 07:31 folytatódjon. Ezt meg is ígértem neki. Azt is mondtam, hogy ő kilenc évig volt polgármester, és aki polgármester volt, az mindig is az marad. Ha bármi fontos lesz a számára a jövőben, az én ajtóm nyitva áll. Nyilván meg fogom hívni minden, a város számára fontos eseményre is, amit ő indított el.

Ön régóta volt már önkormányzati képviselő, az utolsó ciklusban frakcióvezető, ez év elejétől nagyrészt önök irányítják a várost. Mennyire van képben a város, az önkormányzat valós helyzetével? Megkaptak minden információt? Számít eddig nem ismert információk felbukkanására?

Biztos, hogy lesznek ilyenek. Ugye, mi a hivatal nélkül irányítottuk a várost, magunk írtuk meg az előterjesztéseket. Nem zaklattuk az önkormányzati dolgozókat, hogy ne kelljen nekik kétfelé megfelelniük. Nem telepedtünk rájuk, senkit sem hoztunk kellemetlen helyzetbe.

Éppen ezért biztosan van, amit nem tudunk, de az én bizalmam megvan a jegyzőben, vele is egyeztetek. Az élet megy tovább, a jövő héten már ünnepi közgyűlést kell tartani, utána meg alakuló közgyűlést. Ezt mind nagyon gyorsan meg kell szervezni, vannak olyan operatív teendők, amelyek nem tűrnek halasztást.

Ráadásul jogilag már polgármester vagyok, de esküt még nem tettem. Ugyanakkor már így is kell adnom olyan utasításokat, amelyeket a volt polgármester már nem tehet meg.

Izgalom az eredményvárón
Mészáros D. Zsolt

Mikor lesz az alakuló közgyűlés?

Ezt még nem tudom, október 23-án ünnepi közgyűlés lesz Október 23-án teszi le a hivatali esküt Nemény András polgármester és az új szombathelyi közgyűlés 2019. October 15. 14:22 , azt nagyon hamar követi majd az alakuló ülés.

Felteszem, a városházán azért lesznek személyi változások. Megtervezték már az átalakítást?

Még nem. De Puskás Tivadarral megbeszéltük, hogy az ő polgármesteri kabinetje természetesen nem lehet az én kabinetem. Nem csak azért, mert nyilván én is saját, bizalmi emberekben gondolkodom, hanem ők is arra szerződtek, hogy az előző polgármester mellett dolgozzanak, őt támogassák. Nem is akarnának másik polgármestert támogatni.

...nem gondolom, hogy embereket kellene kirúgni...

Az természetes, hogy az új polgármester lecseréli a politikai munkatársakat. De milyen mélységig mennek le a cserében a hivatalban?

Nem gondolom, hogy embereket kellene kirúgni. Megkérdezünk mindenkit, hogy tudja-e vállalni a munkát továbbra is.

A városháza összes munkatársát?

Igen, a városháza összes munkatársához be akarok menni az első napokban. Szerintem az a természetes, hogyha valaki vezető lesz, akkor tudja, hogy kikkel dolgozik együtt, és ők is megismerik. Szeretnék mindenkivel kezet fogni, beszélgetni. Ha valaki már ekkor azt mondja, hogy máshogyan tervezi az életét, ezt nyilván elfogadom. Aki menni akar, azzal tisztességesen járunk el. Aztán majd meglátjuk, kivel tudunk együtt dolgozni.

A Fidesz totális térnyerése után az emberek beleszocializálódtak egy bizonyos politikai kultúrába. Ami azt jelenti, hogy legfontosabb az abszolút lojalitás, így bizonyos pozíciókba lojális, de szakmailag alkalmatlan emberek kerültek, és jelentős a korrupció is. Lehet, hogy az Ön mögött álló emberek egy része egyszer csak úgy gondolja, hogy ha ez ilyen jól működött, a Fideszhez lojális emberek jól jártak, akkor most ők is járjanak jól. Mit gondol, mekkora csatát kell majd azért vívnia, ez a típusú gondolkodás ne nyerjen teret?

Aki velem akar dolgozni, annak el kell fogadnia a szabályaimat. Ez a saját embereimre éppúgy vonatkozik, mint másokra. Teljesen más politikai kultúrát szeretnék megvalósítani. Azt gondolom, hogy nem attól lesz erős egy vezető, ha vérengzést csap és tartanak tőle. Az erőt éppen azt mutatja, ha tud gesztusokat tenni azoknak is, akik másként látják a világot.

...engem nem érdekel, hogy a városházán kinek milyen a politikai beállítottsága...

Engem nem érdekel, hogy a városházán kinek milyen a politikai beállítottsága, soha nem is fogom kérdezni. Mindenkit a munkája alapján fogok megítélni, és nem engedem, hogy tőlünk bárki mást próbáljon meg.

A friss polgármester.
NAB

Vannak már ilyen kísérletek?

Legfeljebb még csak gondolatok lehetnek.

De nem csak a városháza és a frakció munkatársairól van szó. A Fidesz kilenc évig vezette a várost, nem csak az országban építették ki a NER-t, minden nagyobb városban működik egy saját NER. Bejáratott, beolajozott fogaskerekek mentén, ugyanazokkal a gazdasági szereplőkkel, ugyanolyan közbeszerzéseken át, beszállítók, kivitelezők vannak ebben a kis NER-ben.

Nincs senki, akit bármi módon favorizálnék. Én átláthatóságot akarok. Minden pályázati kiírás legyen nyilvános és széleskörű, amennyire csak lehet. Azt, hogy kik pályáznak és hova, nem tudom befolyásolni, és nem is akarom. Ha valaki megnyer egy közbeszerzést, azt el kell fogadnom, de ha azt látjuk, hogy tisztességtelen szereplők vannak benne, akkor inkább új közbeszerzést írunk ki.

Soha nem lesz kedvezményezettem, ez egy alapvetés. Szerintem Puskás Tivadarnak sem volt soha, csak nem foglalkozott azzal, hogy az alatta lévő szinteken mi történik. Én viszont foglalkozom majd, nem fogok aláírni olyan közbeszerzést, amiben a legkisebb gyanú is felmerül.

Az elmúlt kilenc évben nagyon sokat kritizálták az önkormányzati cégek egy részét. A Szomparknak például a létrehozását Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 sem támogatták, sok kritika érte a Városfejlesztési Kft-t is. Milyen változásokat terveznek az önkormányzati cégeknél?

A személyekben eddig is változtathattunk volna, hiszem megvolt hozzá a közgyűlési többségünk. De úgy gondoltuk, először kapjuk meg hozzá a választók felhatalmazását. Egyenként végig fogom nézni a cégeket, hogy ki mit csinált, mennyire szolgálta az a város érdekeit. Nem gondolkodom nagy cégvezetői cserékben. Minden attól függ majd, hogy tudunk együtt dolgozni,

Az biztos, hogy a struktúrán változtatni akarok, a Szomparkról már korábban kijelentettük, hogy így nem marad. a városnak újra tisztának és gondozottnak kell lennie. Megnézzük, milyen ajánlatok vannak máshonnan, akár a piaci szereplőktől is, hogy ezt a munkát mennyiért végeznék el, és milyen minőségben, mekkora területen.

Egy kis türelmi időt kérünk mindenkitől. Most még az idei költségvetés alapján működünk, de ez nem jelenti, hogy az új költségvetésig nem lesznek változtatások.

Az idei költségvetést gyakorlatilag Önök alkották meg.

Igen, de úgy, hogy igazából nem volt meg hozzá a hivatal segítsége.

A sportkomplexum üzemeltetője, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. is száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég. A komplexum működtetésébe viszont sok pénzt kell beletenni, felteszem, ezzel már foglalkoztak korábban is.

Igen, a sportkomplexum működtetésével két nagy baj van. Az egyik, hogy ennek a cégnek az ügyvezetője Gál Sándor, a szombathelyi Fidesz elnökségi tagja lett a Haladás Sportkomplexum új igazgatója 2018. August 23. 10:31 nem hajtotta végre a közgyűlési döntéseit. A másik, hogy csak állami és önkormányzati forrásokból akar létezni. Oda egy menedzserszemléletű ember kell, aki tud pénzt is termelni.

Az önkormányzat továbbra is tolja majd bele a pénzt?

Az idei és a jövő évre kapnak állami támogatást Két év alatt 600 millió forint közpénzt fordít a kormány a szombathelyi stadion üzemeltetésére 2019. May 01. 07:06 , amit csak az üzemeltetésre lehet felhasználni. Ez évente 300 millió forint. Tehát egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hogy sok pénzt kellene beletenni. Ám látni akarom a pontos számokat, hogy mennyibe került az eddigi működtetés.

Szerintem az állami támogatásnak, plusz annak a bevételnek, amit nekik ki kell termelniük, fedezniük kell a költségeit. És akkor azt a pénzt, amit eddig az önkormányzat beletett, azokra a célokra fordítjuk, amiket ígértünk a választások előtt.

Mindkét női kézilabda csapat elfér majd ott?

Igen, biztosan.

Az Önök többsége úgy is megvan a közgyűlésben, ha nem számoljuk hozzá a független képviselőket. Egyikük Molnár Miklós, aki éveken át nagyon meghatározó embere volt a helyi politikának, hiszen rendszerint ő volt a mérleg nyelve. Ezt a szerepét most elveszítette, hiába került be a közgyűlésbe. A másik Czeglédy Csaba, aki ellen nem indítottak jelöltet a körzetben, ám függetlenként indult. Nélküle is megvan a többségük, bármi is történjen a büntetőügyében. Hogyan állnak ehhez a két képviselőhöz?

Mindkettőjük munkájára számítunk. Választói felhatalmazást kaptak ők is. Csaba esetében a választókerületben az ügyének ismeretében, ráadásul ennyi negatívum után, amit országosan kapott, úgy gondolták, hogy ő legyen a képviselőjük. Ezt értelemszerűen tiszteletben tartom.

Molnár Miklós szakmai tudására számítunk, hogy milyen módon, az majd kiderül.

Lesz ő újra alpolgármester? Vagy tanácsnok?

A vezetői struktúráról azért nem szeretnék beszélni, mert először azokkal akarok beszélni, akiket felkérek.

Van már olyan biztos ember, akire azt mondja, hogy ott lesz a város közvetlen vezetésében?

Igen, több is.

Kik?

Azt még nem mondhatom meg.

A 23-ból tíz megyejogú városban van ellenzéki polgármester, és van három, ahol bár fideszes a polgármester, de az ellenzéknek van közgyűlési többsége. Ez nem kis erő azért. Terveznek velük bármilyen együttműködést?

A közös érdekérvényesítő képességünk most nagyot erősödött. Az új polgármesterek közül nekem személyesen nagyon jó viszonyom van a budapesti főpolgármesterrel.

...nagy előny az, ha a budapesti főpolgármesterrel jó kapcsolatunk van...

Amikor a Hende-féle kirohanás Mit mondott pontosan Hende Csaba hétfőn az MMIK-ban? 2019. September 26. 17:53 volt, akkor azonnal hívott, és másnap sajtótájékoztatót is tartott, ahol elítélte Hende akcióját. Szerintem nagy előny az, ha a budapesti főpolgármesterrel jó kapcsolatunk van. Szombathelyen eddig ilyen talán csak Wagner András és Demszky Gábor között volt.

Vannak városok, amelyek az utóbbi időben eléggé mélyrepülésben vannak. Szombathelyen is jelentősen csökkent a lakosság száma, elmennek a fiatalok és nagyon nehéz őket visszahozni, de beszélhetünk a kulturális életről, az egyetemről is. Van-e arra elképzelésük, hogyan lehet Szombathelyt ebből a negatívba menő spirálból Szombathely mélyrepülésben: kezd szétcsúszni a város és az ország 2019. January 20. 08:07 kirántani?

Szombathely gazdasága nincs olyan rossz helyzetben más városokhoz képest. Magas az iparűzési adó bevételünk, csak nem használtuk fel a meglévő forrást. Ezen változtatni kell, azt szeretném, ha a város ereje arra menne, hogy az emberek is éljék meg a minőségi javulást.

Ennek van két szintje, az egyik, hogy mit lát az átlagember. Erről szólt részben a kampány, fel van-e újítva az utcája, be van-e tömve a kátyú, lenyírták-e a füvet. Erre fognak többet fordítani?

Igen. A fiatalok akkor jönnek vissza, ha azt látják, hogy minden szolgáltatást megkapnak a városban. Az első szint a kapu. Utána persze az, hogy milyen minőségű munkahelyek vannak, hogy az ipari parkba tudunk-e olyan cégeket hozni, akiknek nem csak összeszerelő munkásokra van szükségük. Teljesen új típusú munkahelyek is kellenek, de ez benne van a programunkban is. Szeretnénk létrehozni például egy digitalizációs képzési központot, akár Burgenlanddal közösen, ők már elindultak erre. Közösen könnyebb uniós forrást is szerezni.

A győzelem után László Győző képviselőtársával.
Mészáros D. Zsolt

Szerintem ez egy jó irány, hogy feltűnjünk a térképen egy jó minőségű, jó szolgáltatásokat adó városként.

Ez biztosan kemény feladat lesz. Vannak a környezetében olyan szakemberek, tanácsadók, akikre számíthat? Puskás Tivadarnál azt láttuk, hogy nem voltak ilyenek, szét is esett az egész város.

Igen, vannak. Egyébként kis analógiát lehet vonni a kampánnyal is. Sokan mondják, hogy olyan profi kampányt csináltunk, amilyen még nem volt Szombathelyen. Ezt nem egy, vagy több pártközpont irányította, hanem az én szűk stábom csinálta, a döntések nagy részét pedig én hoztam meg végül. Így működtünk ebben a nyolc hónapban, és közben a várost is vezettük, amennyire lehetett a közgyűlési többséggel. Ehhez is profi emberek kellettek.

Az is fontos volt, hogy amit ígérünk, az teljesíthető legyen. Bolond lennék, ha nem venném igénybe azok segítségét, akik az adott területhez jobban értenek nálam. Nekem az kell, hogy megértsem, amit mondanak, és az alapján tudjak döntést hozni.

Mikor kérhetjük számon az ígéretek teljesítését?

Voltak olyan ígéretek, amiket időhöz kötöttünk, azokat nyilván, amikor elérkezik ez az idő. Az ezer fa ültetéséről szóló ígéretünk jövő októberben jár le.

Hol vannak azok a fák, miket az utolsó sajtótájékoztatójukon 15 elültetendő fát vitt a Berzsenyi térre az Éljen Szombathely 2019. October 09. 12:31 mutattak be?

Visszavittük a kertészetbe, ahonnan vettük, mert akkor túl nagy szárazság volt az ültetéshez. A városi főkertésszel egyeztettünk, minden fának megvan a helye, és ők majd időben elültetik.

Fákkal a kézben a Berzsenyi téri sajtótájékoztatón
Mészáros D. Zsolt

Havonta lesz közgyűlés a ciklusban?

Igen, hiszen korábban is ezt mondtuk. Minden hónap utolsó csütörtökén lesz, nem össze-vissza, ahogy ez eddig történt, hogy az ellenzékben lévő képviselők is tudjanak tervezni.

A kampányban folyton előjött az LMP helyi csoportjában politizáló, és a hírek szerint a kampányban jelentős szerepet vállaló Ungár Péter szerepe. Milyen terveik vannak, hogyan fognak együttműködni vele?

Ő a közös siker érdekében segített, ezt önzetlenül tette, semmiféle ellenszolgáltatást nem kért és nem is ígértünk neki. Nem lesz semmilyen tisztsége.

Az elmúlt kilenc évben elég sokat szenvedett a sajtó, mert nem kaptunk információkat a városházáról, hiába kértünk. Önök hogyan tervezik a sajtóval való kapcsolatot, ideértve a kormánypárti sajtót is?

Ebben változás lesz, mi mindenkivel kommunikálni fogunk, aki kíváncsi ránk. A város vezetésének fontos eleme, hogy átlátható és látható legyen. Látható lesz.

Mit üzen a szombathelyieknek most?

Nagyon köszönöm, hogy az irdatlan mennyiségű negatív kampány, erős célzott karaktergyilkosság után ennyien szavaztak rám. Mindez azt mutatja, hogy a Hende Csaba-féle borzalom, gyűlöletkeltés nem kell Szombathelyen. Remélem, mindenki okul belőle.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés