Várjuk minden lelkes 18 év feletti hölgy jelentkezését, aki szívesen elnyerné az „Év arca” címet.
A szépség és különlegesség jegyében írjuk ki ezt a versenyt, amire 2019. január 15-ig tudsz jelentkezni. Nem kell mást tenned, mint az alábbi linkre kattintva feltöltened magadról egy portréfotót, illetve egy teljes alakos képet, és megadnod a felületen kért adatokat.
A képeket ide kattintva töltheted fel.
Fontos tudnivalók:
Természetesen a cím mellé nyeremény is jár! Igaz, nem koronát kapsz, de a nyertes egy profi fotózáson is részt vehet, amihez persze egy Markó Éva sminkmester által készített makeup és frizura is társul.
A szavazás 2019. január 15-e után indul a Nyugat.hu, és egészen 31-ig tart.
Hogy a közönség se maradjon jutalom nélkül, az elkészült portfóliót természetesen megosztjuk veletek oldalunkon.
Szóval rajtatok múlik! Jelentkezésre, majd szavazásra fel!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!