Öt ok, amiért szerethető, és öt másik, amiért nem szerethető a Savaria Karnevál

Önkényesen úgy veszem, van annyi ismerősöm Szombathelyen, hogy reprezentálják a teljes lakosságot, életkor, iskolai végzettség és vagyoni helyzet tekintetében egyaránt.

És ki merem jelenteni: többen vannak, akiknek tetszik ez a nyárvégi megpezsdülés. Vannak, akik évről évre várják és örömmel vetik be magukat az események sűrűjébe, és három napig ki sem másszanak onna. Mások egyszer-kétszer benéznek, végigsétálják a vásárt, esetleg végigállnak egy ingyenkorceret, és ennyi. És vannak, akik erre a hétvégére időzítik szabadságukat, de nem azért, mert mindenen részt szeretnének venni, hanem hogy elmeneküljenek valahova a nagy csindarattától.

Nagy Zoli

Nézzük meg, mi az, ami leginkább vonzó és taszító Szombathely legnagyobb legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvényében.

Valljuk be, amit úgyis tudunk. Szombathely nem egy partiváros, nem lüktet az éjszakai élet és könyöklik egymást sem a programok, sem az azokon résztvező tömegek. Nem biztos, hogy ez baj, de sokan panaszkodnak erről. És akkor itt van a karnevál, amely alatt a város mintha kifordulna magából: a szende lányból hirtelen flörtölő, kacér démon lesz. Naná, hogy izgalmas. Ezen a három napon talán több történik, mint egész évben, vagy legalábbis úgy látszik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kissé álmos, unalmas városunk hirtelen az érdeklődés központjába kerül, turisták jelennek meg az utcáinkon és vendégek a házainkban. Bizsergető, mi?

Nemcsak a prorgamfüzet tartalma imponáló, hanem az is, hogy döntő részükön ingyen lehet részt venni. Válogathatunk, fanyaloghatunk, hogy ezt vagy azt a zenekart (színjátszókat, utcai komédiásokat stb.) miért hívták el, vagy éppen miért nem. Cirkusz szempontjából talán a kétezer évvel ezelőtt Savariában lakott elődeink sem voltak jobban elkényeztetve.

A karnevál nagy hozadéka, hogy rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, osztálytársakkal futunk össze, esetleg spontán megvalósul a céges csapatépítés, amelyet már próbált ugyan a főnökünk egy béna trénerrel, nulla eredménnyel. Most viszont mindenki mindenkinek a barátja, lelkesen integetünk és mosolygunk, és megfogadjuk, hogy ezentúl rendszeresen kimozdulunk otthonról. Amelyból persze nem lesz semmi, egészen a jövő év karneváljáig.

Jó, persze, panaszkodunk erre meg arra, de aki járt már hasonló méretű magyar fesztiválon vagy nagyrendezvényen, az tudja, hogy a Savaria Karnevál összességében igencsak átgondolt és jól szervezett, a megannyi nagyobb és kisebb fogaskerék a helyén van, olyan igazán nagy káoszra nem is emlékszem a rendezvény húszéves történetéből. És habár a történelmi és autentikus jelző néhány helyszín és program kapcsán megkérdőjelezhető, egy bizonyos szint alá soha nem ment; pedig bizonyosan voltak csábító szirénhangok.

Mondjuk ez nem a karnevál, hanem a magyar tömegrendezvények kötelező eleme. Egy pár napig el lehet felejteni a fogyókúrát, a koleszterin - és a cukorszintet, hiszen egyszer egy évben ennyi csak jár. És ha valaki három napig el nem mozdul a borok utcájából, az nem lumpol, csak társadalmi kötelezettségeit teljesíti mint jó patrióta polgár.

Csendes-rendes-takaros városunkba ilyenkor beleüt a ménkű, ha valaki a belvárosban lakik, kemény napokat él át a hajnali kukásautóktól a hangosított színpadokon át a másnap hajnali részeg gajdolásig. Mi van a kisgyerekesekkek, az éjjeli műszakosokkal, a betegekkel, vagy egyszerűen azokkal, akik csak egy kis békére, pihenésre vágynak a hétvégén? Most ők költözzenek el innen vagy utazzanak el?

Habár a közlekedési lezárások elvileg csak a szűkebb belvárost érintik, mivel számos buszjárat arra közlekedik, alaposan szétesik Szombathely közlekedése. Külön bosszúság ez az ottani üzleteknek, vállalkozásoknak, akiket már napokkal a események előtt gyakorlatilag elszigetelnek a külvilágtól.

Hiába a vaskos programajánló, az új helyszínek és előadók, a helyiek közül szép számmal úgy gondolják, a karnevál lényegében ugyanaz. Aki először vagy másodszor látja, annak biztos nagy élmény, de sokadik alkalommal már erősen megkopik az izgalom.

“Már értem miért rablóhús a neve” - mondta még pár évvel ezelőtt egyik ismerősöm, miután megvette a megnevezett ételt az egyik főtéri pecsenyésnél. Igaz, szabad piac van, senkinek a tarkójához nem szorítanak pisztolyt, hogy vegyen kemencés langallót vagy villányi vöröset a Borok utcájában, de ha nem vigyázunk, a pénztárcánk hirtelen képes elvékonyodni.

Habár a város költségvetése súlyos milliókkal támogatja a rendezvényt, maga Szombathely - pénzügyileg legalábbis - nem sokat profitál belőle. Nyilván vannak helyi vállalkozások, akiknek tetszik ez a néhány nap, de az ideérkező turisták zöme magánembereknél - illetve Bükön vagy Sárváron - száll meg, a pénzét nem a városban, hanem az idetelepedett kereskedőknél, árusoknál hagyja. Amikor a város szponzorálja a koncerteket, az szép, csak ezzel megannyi turista ingyenszórakozását is fizetjük. Jó pár évvel még Mérei Tamás próbálta fizetőssé tenni a rendezvényt (előtte Ipkovich Györgyék is kacérkodtak vele), de aztán - politikai okokból - minden maradt a régiben.