Már el is foglalták a római legiósok a Történelmi Témaparkot

Megtartották az első seregszemlét is.
Hagyományörző harcászati bemutató a Ferences-kertben
Pataki Gergely

Pénteken délelőtt kitárultak a szombathelyi Történelmi Témapark kapui, ahova a tüzes játékok után római legiósok költöztek be.

Hagyományörző harcászati bemutató a Ferences-kertben
Pataki Gergely

Sok-sok bemutató lesz itt a hétvége folyamán és be lehet lesni a tábori életbe is. Mi pedig ott voltunk a római légiók első seregszemléjén, hoztunk is róla néhány képet.

Hagyományörző harcászati bemutató a Ferences-kertben
Pataki Gergely

Eddig soha nem látott számban állomásoznak itt a római legiók, köztük Olaszhon egyik legnagyobb és egészen biztosan legismertebb római legionárius egyesülete, a Legio I. Italica, de rajtuk kívül tábort vert még a Legio XV Apollinaris COH II; a Legio XXI Rapax, a Colonia Rostallo, a LEG XIIII Comitatensis, a Legio I Adiutrix, a Legio Leonum Valentiniani, a Lanciarii Sabarienses és a Legio III Italica Concors is.

Hagyományörző harcászati bemutató a Ferences-kertben
Pataki Gergely

De nem ez volt az egyetlen seregszemle, úgyhogy nem kell félni, ha lemaradtál róla: augusztus 26-án szombaton 10:20-kor és 27-én 10:30-kor is lesz egy.

Hagyományörző harcászati bemutató a Ferences-kertben
Még több képért kattints!
Pataki Gergely

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2023