Hogy keveredtél Szombathelyre, épp a Nyugat Rádióhoz?
Jó lenne valami kacifántos történetet mondani, de nem tudok, mert nincs. A véletlen hozta így, de a véletlenekben nem hiszek. Az ominózus szalámis lopásom után hívott fel Regős Róbert, akit előtte nem ismertem, hogy megalakította a RoTaPress Média hírügynökséget, és felkért arra, szakmailag segítsem a munkájukat. Hónapokig dolgoztunk ezen. Amikor Robi megegyezett a Nyugat Rádióval arról, hogy felélesztik az Élesztő című reggeli műsort, ő kérdezett rá, nincs-e kedvem beszállni. Robi egyébként annyiban szombathelyi kötődésű, hogy pár éve ő igazgatta a Berzsenyi Színházat, innen a helyi kapcsolat. Azóta a műsor szerkesztője vagyok, és alkalmanként a műsorvezetésbe is beszállok.
Heti rendszerességgel a nyugat.hu-n is publikálsz.
Örültem a lehetőségnek, hiszen régen nagyon sok helyre írtam, de a bolti lopásom után mindenki elbúcsúzott tőlem. Két közösség volt, akik azt mondták, nekik nem ciki, hogy ismernek. Az egyik a Tilos Rádió, a másik a Hócipő volt. Annak ellenére, hogy Farkasházy Tivadarral semmilyen kapcsolatban nem álltam. Idézőjelben mondom, nem voltunk barátok, a barátok ugyanis villámgyorsan elhagytak, vagy nem is akartak emlékezni rám. Írni a történtek után is szerettem volna, viszont elhatároztam, a celebritásnak egyszer és mindenkorra vége, teljesen kivonulok a médiából, többet ne kattintgassanak rám. A háttérbe akartam vonulni, mint annak előtte, amikor szerkesztőként vagy főszerkesztőként dolgoztam.
Nem gondoltál arra, hogy valami egészen más dologba kezdj?
Dehogynem, gyakran járok Szerbiába, és talán tudnék ott élni, sokat gondolkodtam ezen.
Miért épp Szerbiába?
A szerelmem, akitől a gyermekem is született, vajdasági magyar. Sokat járunk oda. Benne van a pakliban, hogy itthagyjuk az országot, és kiköltözünk, csak ezek miatt a „hülyék” miatt nem szeretnék, holott a stresszes Balkánon mostanában sokkal jobban érzem magam, mint itthon.
Persze, eszembe jutott, lehetne valami egészen másba fogni, csak hát nehéz, ha az egész életed a médiával függött össze … ez a pár hónap arra kétségtelenül jó volt, hogy megírtam végre a regényemet. Persze nem három hónap alatt készült, jórészt öt éve írtam, csak most volt időm végre befejezni.
Mikorra időzíted a megjelenését?
Most novemberre, „Földharcos vagyok, kicsim” a címe. Egy történetet mesélek el benne, három korszakban, misztikus összefüggéseket teremtve a bűn igézetében. Fikciós regény, jó vastag:) A regényírás nekem arra volt jó, hogy ne tétlenül üljek otthon, és ne őrüljek meg.
Hányan lopnak, és nem szalámit?!
Egy percig sem tagadtad, valóban loptál a budakeszi Tesco-ban. Hadd ne idézzük fel, miért is csináltad, hetekig szinte csak erről szólt a bulvármédia, egy ország gyalázott érte. Sikerült azóta talpra állnod?
Nagyon fontos pillanat volt, miután elloptam a szalámit, hogy nem tetéztem tovább a bűnöm. Pedig mindenki hazugságra biztatott, hogy mondjam azt, hogy a lopást heccnek szántam. Nem tettem, mert a bűnnek az a szerkezete, hogyha elindulsz a lejtőn, egyre mélyebbre mész, és egyre rosszabb dolgokat csinálsz. Én ott megfogtam magam, és ez jó. Az ember persze ne dicsekedjen a szégyenével, de arra büszke vagyok, hogy ebben az országban én ezt bevállaltam. Mert hányan lopnak, és nem szalámit?! Ez az egész szörnyűség valahol megerősített legbelül. Kétségtelen, az összes politikai osztállyal elvesztettem a kapcsolatom, barátaim jó része megtagadott, elveszítettem a munkáimat is. Akik viszont megmaradtak, ők még fontosabb lettek. Akik nem, velük semmi kár, baj nem ért.
Vicces, de például a cigányok azóta szimpátiával fordulnak felém. Mondják, igen, ők is lopnak, és sajnálják, hogy engem elkaptak, de buta vagyok, nem így kell ezt csinálni. Mások emiatt meggyűlöltek, ez keményebb. Rettenetes élmények értek. Megesett, hogy a Moszkva téren mentem keresztül, és a fejem felett kiabáltak rám mindenféléket. De azt is tudom, hogy egy idő után már nem csak rólam szólt a történet. Egy pap viszont azt mondta nekem, hogy amit tettem megbocsáthatatlan bűn. Hogyan? Két évig jártam a teológiára, tudom idézni a megfelelő zsinatot, amelynek a határozatában le van írva, minden bűn megbocsátható…
Persze, elkövettem azt a hibát, ami a magyarok alapbaja, igen, loptam. De az egész rendszerváltás nem volt más, mint egy nagy lenyúlás, szétlopás-halmaz. Csak ott milliárdokat tettek zsebre, annyi pénzt, amennyit fel sem lehet fogni… Én viszont bevállaltam, végre lett valami, amin az egész nemzet meg tudott döbbeni, és fel tudott háborodni.
Hogy lehet egy ilyen krízist lelkileg elviselni, nem kiakadni, nem alkoholistának lenni, nem elbújni?
Anyám majdnem infarktust kapott, majd elpusztult, képzelheted, mekkora tragédia lett volna, ha ez megtörténik. Nagyon örülök, hogy ennyivel megúsztam, csak megvetettek, leköptek, mindenhonnan kirúgtak, ez semmi ahhoz képest, mi az élet és mi a halál. Ha sokan el is hagytak, valaki azonban mindig velem maradt. Az Isten szent lelke, aki megerősíti azt, aki bajba kerül. Eddig is hívő voltam, de most még közelebb kerültem Istenhez, és ez nagyon furcsa. De annyira nem szeretek egy álságos keresztény országban a hitről beszélni…
Akkoriban született a fiam is. Ez a kettősség erősített meg abban, hogy nekem most az a feladatom, hogy kerüljem a bűnt. Nem egyszerű dolog, mert bűn lehet a mulasztás is, ha valamit nem teszel meg. Én azóta megpróbáltam egészen másképp élni.
Anyagilag is annyira rossz helyzetbe kerültem, hogy megváltozott az életformán, és ez jó dolgokat hozott. Eddig is remekül főztem, de mostanában sokkal jobban, a szegénység ugyanis kreativitásra, kísérletezésre ösztönöz. Szinte nincsenek vágyaim, amik pedig korábban voltak. Egyáltalán nem vágyom tárgyi dolgokra – pedig, kinevethetsz, épp egy tárgyat loptam el. Nincs autóm, nem akarok jobb lakást, ezek már nem vonzanak. Ami fáj, hogy régen nagyon sokat utaztam, és tudom milyen szép a világ. Helyette otthon ülök. 52 évesen az ember már ne ugráljon sokat, próbáljon befelé mozogni. Való igaz, minden rossz jóra fordulhat, attól függ hogyan éled át, mit gyógyít meg benned.
Tudsz még példát mondani, miben változtál?
Amikor senki se alkalmazott, otthon ültem, visszajött az olvasás, úgy ahogy bölcsész koromban volt. Végre nagyon alaposan és mélyen, olvashatatlan könyveket olvashatok. Ha médiában forogsz, nemcsak időd nincs erre, a tempó is más, amiben élsz. Ezekhez a könyvekhez belül is le kell tudni lassítani. De hogy miért válnak a rossz dolgok jóvá? Régen nagyon sokat veszekedtem a Jóistennel, kiabálni is tudtam vele, most már megengedőbb vagyok vele szemben, és ő is velem. Békességesebb a viszonyunk.
Régebben mindenhova autóval jártam, amióta legutóbb is szétverték, már nincs autóm, gyalog járok mindenhová. És a séta jót tesz nekem, szükségem van arra, hogy fizikailag valahogy karbantartsam magam.
Egyetlen problémám a megélhetés. Egy időben több helyen, kommunikáció szakosoknak, a Színház- és Filmművészetin is tanítottam, de úgy látom, a legtöbb helyen még ciki, nagyon kellemetlen vagyok.
A párod hogy viselte ezt a hercehurcát?
Ő heroin addiktológus, nagyon kemény szakma. Ő volt az aki, amikor kiderült, mit tettem, elém állt, és azt mondta, akkor most ígérd meg, hogy soha többé nem hazudunk. Pedig képzelheted mekkora volt az ördög csábítása, sokan bíztattak arra, mondjam azt, ez is csak egy gerilla-kampány volt, egy időben sokat csináltam ilyet.
Ott a biztonsági kamerák előtt nem jutott eszedbe mekkora balhé lesz belőle? Hogy átfordíts az egészet?
Nem, ahogy az sem, hogy a szalámin vonalkód van. Annyira béna vagyok, de most is úgy gondolom, ha lebuktál, vállald a büntetést!
Apám, aki bíró volt, amikor meghallotta a hírt, csak legyintett, hogy ez büntetőjogilag semmi. Ötvenezer forintra büntettek végül, hozzáteszem, jogosan. TomCat, akivel nagyon nem pendülünk egy húron, mondta nekem, az ember fiatalkorában lop, nem idősen – tényleg, mennyire igaza van, ennyire éretlennek lenni! Na mindegy, az embernek sorsa van, és ha ez van, akkor ezt kell elfogadni.
A lányaim voltak a legkeményebbek hozzám, jogosan vetették a szememre, rájuk is gondolhattam volna.
Változott a helyzet?
Remélem, azóta nem loptam:) Máriás Béla festő (drMáriás) mondta aztán, nagyon szívesen megfestene szalámival, mint egy középkori szentet. Látod, most már tudok ezen nevetni:)
Talán azért is haragudtak meg rád sokan, mert egy nemzedék értelmiségi megmondó-embere voltál, aki alapítója volt a Tilos Rádiónak, a Magyar Narancsnak és a Mediawave-nek is.
Látod ez hiba, egyszer mondta egy barátom, sokkal többet jelentettél, mint ami vagy. És ez igaz, ez hiba. Örülök annak, hogy most már magamon kívül mást nem képviselek.
Az értelmiség azonban már évekkel előbb, a Megasztár miatt elfordult tőled. Azt mondták: ez is eladta magát…
Egy percig nem bántam meg, hogy három éven át részt vettem ebben a műsorban. Mindvégig a legjobb ítéletem szerint próbáltam dönteni. Azt már szégyenletesebb dolognak tartottam, hogy emiatt akkor az Élet és Irodalom megvált tőlem.
Való igaz, a Megasztár miatt az értelmiség szakított velem, a politikai osztályokkal is összevesztem, a szalámi-lopás alatt látszott igazán, hogy nem volt hátországom, senki sem védett meg.
A Megasztár után két évig csend volt körülöttem, nem írtam Magyarországon, nem tudom, feltűnt-e valakinek? Szlovákiában, cseheknek írtam a cikkeimet, lefordították, jó lapoknak dolgoztam. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a közéletből mennyire hamar el lehet tűnni.
Azért csak maradtak vágyaid, mit szeretnél még az életben csinálni?
Szeretném látni a fiamat tizennyolc évesen, annyira jó lenne, kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha felnő. Ha megélem persze, már az is nagy dolog lenne, mert nem élek egészségesen. Azt látom, azok, aki egészségesen élnek, meghalnak. Nem tud az ember bölcs lenni.
Mennyi idős most a fiad? Részt veszel a nevelésében?
Totálisan, mindent megcsinálok, nyakamba akasztom a kengurut, beleteszem, és irány, mehetünk. Babus most öt hónapos. A lányaimat is nagyon szerettem nevelni, velük lenni és játszani. De most, öreg fejjel kicsit más az apaság, nem olyan stresszes, mint amikor fiatalon az ember mindentől megijed. Ebben is óriási rutin van. Az viszont érdekes, hogy az élettársamat néha lányomnak nézik, akkor szájon csókolom, hadd döbbenjenek meg.
Hogy még valami jóról is meséljek, otthon a lakásomon van egy filmklubom. Azt a közösségemet például nagyon szeretem. Kezdetben Budakeszin a művelődési házban tartottam, de nem hogy nem támogatták, még akadályozták is. Megsértődtem, mondtam, akkor jól van, nálam lesz, a lakásomon. Egyetlen feltételem van, aki eljön, annak sütit kell hoznia, nem boltit, mert azt mindenki észreveszi, hanem amit maga süt. Képzelheted, mekkora drog jó filmek alatt 5-6 féle sütit majszolni… Ilyeneket csinálok, nem szellemileg zárultam én be. A megélhetés jelen pillanatban nagyobb probléma, minthogy szellemileg karbantartsam magam, pedig lassan abba a korba érek, amikor már fordítva kellene lennie. Sebaj.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
