Sokan mennek majd színházba - de nem mindenki vesz bérletet

Kíváncsiak voltunk, mennyire sikeres a Weöres Sándor Színház bérletkampánya, hányan vesznek majd bérletet? Úgy tűnik, többen mennek majd jeggyel az előadásokra, mint bérlettel.

Tíz napig szavazhattak a Nyugat.hu olvasói: örülnek-e a színháznak, vesznek-e majd bérletet vagy jeggyel járnak az előadásokra, látják-e értelmét ennek az egésznek, illetve ki tudják-e egyáltalán gazdálkodni a jegyek vagy bérletek árát?

Sokan vesznek majd bérletet

Összesen 266-an kattintották el a véleményüket. Jordán Tamásék bérletkampánya (a természetesen nem reprezentatív) minta szerint alapjában véve sikeres volt: mindent összevetve többen jelölték be a

végre van színház, minden előadáson ott leszek!

válaszlehetőséget (92 jelölték be az első két kérdést), mint az

amire kíváncsi vagyok, arra majd jeggyel megyek

verziót, amire 84-en szavaztak.

Meglepően nagy volt azoknak a száma, akik szerint az egész színházdolognak semmi értelme, akiket abszolút nem érdekel ez az egész és felesleges pénzkidobásnak tartják - 47 ilyen szavazat érkezett.

Az anyagi helyzet is mérvadó

Az viszont már kevésbé meglepő (pláne a mostani gazdasági válság idején), hogy bőven akadtak olyanok, akik egyszerűen anyagi megfontolásból nem járnak majd a Weöres Sándor Színház előadásaira - 43 szavazó vallotta be ezt.

Mi, amúgy szerkesztőségileg azért azon leszünk, hogy azok is úgy érezzék magukat, mintha ott lettek volna, akik ilyen vagy olyan okból nem ülhetnek a közönség soraiban. Mert mi láttuk a bérletkampány bemutatkozó előadását. Jó volt. Én megszavazom a bizalmat nekik: a többi is ez lesz. És nem baj, hogy újabb színfolttal bővül Szombathely palettája. Sőt.

Következő szavazásunk:

ennél jóval praktikusabb témát céloz: mondja, Ön használ tömegközlekedési eszközöket?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Szavazás