Anno nagy vihart kavart az üdülési jog értékesítéséről szóló írásunk. Cikkünk szerzőjét perrel fenyegette meg az általunk beetetésnek vélt összejövetel szervezője, ebből a mai napig semmi sem lett. Sajnos sok panaszos levelet kaptunk olyanoktól, akik beugrottak a "rendkívül kedvező" ajánlatnak és azóta sem tudtak kiszállni a rendszerből.
Írásunkat a Kossuth Rádió hallgatói kedvéért emeljük most újra címlapra, hátha sikerül néhány embert még a vásárlás előtt elgondolkodtatni. A számítógép előtt ülve ez egyszerűbb, mint a zavaró körülményekkel terhelt mítingen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.