Hírek rovat
Nem tudnak sem fizetni, sem készpénzt felvenni bankkártyáikkal a CIB Bank ügyfelei
Technikai okból jelenleg fennakadások tapasztalhatók – áll a CIB honlapján látható tájékoztatóban.
3
Elsikkasztotta Vietnám GDP-jének 3 százalékát – halálra ítélték
A vádirat szerint 12,4 milliárd dollárt tett zsebre az üzletasszony.
Idén elkezdhetik építeni a trieszti magyar kikötőt
Ez Magyar Levente külügyi államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából derül ki.
3
Elutasította a Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet az Európai Parlament
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsították őt, valamint Gurmai Zitát, az MSZP országgyűlési képviselőjét.
4
Palácsik Tímea elképesztő hajdani vallomása: a dubajozós lányok perének fővádlottja közvetítette ki először Andy Vajnának
Ezt az azóta már kétszer férjhez ment egykori modell még akkor mondta, amikor a néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna menyasszonya volt.
6
A nemzetgazdasági miniszter szerint az infláció a porban hever, és ott is marad
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 márciusában tovább olvadt az infláció mértéke, a januári 3,8 százalékot, majd a februári 3,7 százalékot követően, 3,6 százalékos szintre csökkent az infláció üteme az előző év azonos hónapjához képest – hívta fel a figyelmet a legfrissebb adatokat értékelve csütörtökön Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer.
Szinte nyár van, csoda-e, hogy az influenza kezdi feladni?
10 800-an fordultak orvoshoz a múlt héten.
Másfél hónapja eltűnt egy 17 éves soproni lány
A lány megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Tizennégy évet kapott a hajléktalan társait felgyújtó szombathelyi férfi
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője részben felmentésért, részben eltérő minősítés megállapításért fellebbezést jelentettek be.
Úgy csalt ki pénzt egy ismeretlentől, hogy a lányának adta ki magát - elítélték
Pénzmosás miatt mondta ki bűnösnek a nőt a Szombathelyi Járásbíróság.
1
Újabb 30 millió forintra büntette a Médiatanács az RTL-t a Sztárbox miatt
De megbüntették a Sárvár Rádiót és Sebestyén Balázsék reggeli műsorát is.
Vízóra-leolvasónak adták ki magukat, így loptak meg egy idős soproni nőt
Az akcióval 640 ezer forintot kaszált a két tolvaj.
Lövöldözésre ébredtek többen csütörtök éjjel Budapesten, de kiderült, hogy csak filmet forgatnak
Sokan aggódva hívták a rendőröket.
Hiába igazolt át már hónapokkal ezelőtt az RTL-hez Majka, még mindig nem szerepelhet a csatornán
Ezért nem ő jelentette be azt sem, hogy az X-faktor mentora lesz.
1
Ellopta kollégája bankkártyáját és 100 ezer forintot vett le róla egy nő Vas megyében
Most bíróság elé áll.
1
Folytatódik a sztrájk az Autolivnél
A szakszervezet szerint a cégnél több munkavállalót kirúgással fenyegettek meg.
10
Magyar Péter nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat
Szerinte nem véletlenül akadályozzák az akták megnyitását évtizedek óta.