Hírek rovat
4
Megtalálták az embert, aki rájött, hogyan lehet csalni a nemzeti konzultáción
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya feljelentések alapján folytat nyomozást információs rendszer vagy adat megsértése bűntettének gyanúja miatt.
2
Két évre eltiltották Oroszországot a világ nagy sporteseményeiről
Bár a WADA ( Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) négyet javasolt.
10
Elképesztő nagyságú hálapénzt fizetnek a szülésekért Magyarországon
A szülések 68 százalékában fizetnek hálapénzt, átlagosan 111 ezer forintot – derül ki egy friss felmérésből.
2
Lenne-e most Japánban, ahol két nap alatt közel két méter hó esett?
Ez azt jelenti, hogy a korábbi, 2010. januárjában mért 145 cm-es rekord több mint 30 cm-el dőlt meg.
8
Lőszert és robbanóanyagot gyártanak majd Várpalotán
Ugyanaz a Rheinmetall fejleszt, mint a zalaegerszegi tankgyártás esetében.
4
Már idén megkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása
December végén elkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása a kijelölt oltópontokon Magyarországon - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
28
EP: érvénytelen az Európai Tanács jogállamisági eljárást felfüggesztő nyilatkozata
Az Európai Parlament (EP) kétségbe vonja az Európai Tanács (ET) azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az Európai Unió Bíróságának jóváhagyásáig - szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról fogadott el csütörtöki plenáris ülésén az EP.
Nem egyértelmű a rendelet, van kiskapu a szilveszteri tüzijátékozásra
A kormány ugyan megtiltotta a szilveszteri petárdázást, de a rendelet úgy értelmezhető, hogy magánterületen szabad a pirotechnikai eszközök használata.
Karácsonyig kifizetik az előrehozott családtámogatási ellátásokat
Csütörtökön kezdődik az előrehozott családtámogatási ellátások postai kifizetése, a bankszámlákra hétfőn indulnak az utalások.
5
Romániában nem lehet betiltani a genderelmélet oktatását
Alkotmányellenesnek nyilvánította a taláros testület szerdán az oktatási törvény módosításáról szóló indítványt.
Járvány: 157 halott van ma is és közel 3000 friss fertőzött
Vas megye egyre közelebb a 10.000 fertőzötthöz.
Enyhített a zsúfoltságon az idősáv felfüggesztése
Az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv szombati felfüggesztése óta egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben.
21
Jogfosztott lett Deutsch Tamás a néppárti frakcióban
133 igen és 6 nem szavazat mellett elfogadta az Európai Néppárt (EPP) frakciója Deutsch Tamással, a FIDESZ-KDNP képviselőjével kapcsolatos szankciókat.
Még mielőtt átáll: sokkal inkább törik a csontjuk a vegetáriánusoknak
Vagy legalábbis figyeljen a fehérje- és kalciumbevitelre.
3
December 23-án hagyhatja jóvá a Pfizer/BioNTech-vakcinát az EU
Az Európai Unió akár már december 23-án jóváhagyhatja a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját - közölte az Európai Bizottság alelnöke, Margarítisz Szkínász szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén, az oltásra vonatkozó stratégia előkészítésével kapcsolatos vitán.
Szlovákiában egész napos kijárási tilalmat vezetnek be
Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.