Közélet rovat
19
Márki-Zay Péter: A hiteles, tisztességes emberek fogják elzavarni a Fideszt
Fórumra indultunk, kampányrendezvényre érkeztünk Sárvárra, ahol az ellenzék esélyeiről is szó volt.
Közel harmadával fizetünk többet a benzinért, mint 2016-ban
Szemléletes grafikon következik, amelyből kiderül, hogy az elmúlt három évben hogyan alakult a benzin és a gázolaj ára.
25
A titokzatos szombathelyi díjátadó tulajdonosa helyreigazítást kér, de nem értjük miért
A Citistar selencion díj tulajdonosa- Németh Imre - ismét nagyot alkotott.
1
Vasi gasztrobloggerek szállták meg a szombathelyi sportházat
Mi is elmentünk a közösségi sütés-főzésre, hogy lássuk, mi is kerül ki a kondérból.
4
A helyi törzs azonnal megölte az amerikai misszionáriust, aki a szigetükre lépett
A kereszténységet ment oda hirdetni. És ez nem a múlt században történt, hanem most.
Jordán Tamás kedvenc hangja azt mondja: „Szombathely, végállomás következik.”
A szombathelyi színház igazgatója villámkérdésekre válaszolt.
2
Éjszakai zarándoklat Brenner János emlékére
Ugyanazt az utat járják be, mint azon a végzetes éjszakán a meggyilkolt rábakethelyi káplán.
3
Az MSZP és a DK szavazóinak kétharmada szerint az LMP közeledik a Fideszhez
Az LMP szavazói közül tízből négyen is így érzik.
1
Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni
A szállók még az ott dolgozók szerint is embertelenek, zsúfoltság, veszekedések és bogarak nehezítik az elalvást.
12
Hende Csaba ma sem volt rest: Puskás polgármesterrel tűzifát osztottak
Viszont a lényeg, ha lát a környezetében fagyoskodó családot, azonnal értesítse a családsegítőket, és ők segítenek számukra is tűzifát szerezni.
18
Nemzeti konzultációba bújt szendvicsember rótta a köröket Szombathely Fő terén
Megkérdeztük, mi késztette erre?
8
Bejártuk az épülő 2,5 milliárdos szombathelyi Jégcsarnokot és rákérdeztünk a dolgokra
Nem akarjuk elkiabálni, de átgondoltabbnak tűnik, mint a Haladás-stadion. Persze akadnak kényesebb pontok.
12
A hazájában köztörvényes bűncselekményért elítélt volt macedón miniszterelnök menekültstátuszt kapott Magyarországon
Nikola Gruevszki kétéves börtönbüntetése elől menekült hazánkba.
2
Mióta Mészáros Lőrinc veje lett, kegyvesztettből újra nagy ember lett Homlok Zsolt Szombathelyen
Feleségével, Mészáros Ágnessel közös cégük 1,1 milliárdból újíthatja fel a Sportligetet.
4
Meghalt Iszák Ferenc, a híres 1956-os szombathelyi gépeltérítő
A nem mindennapi eseményből film is készült, de Iszák egész élete filmért kiált.
6
Két pihenőhely épül az M86-os gyorsforgalmi mellett
Később benzinkutak is lesznek, de nemsokára lesz hol pisilni.
Bődületes sok időt töltünk naponta, mi magyarok a tévé bámulásával - nézzék csak!
Beszédes grafikon következik arról, kik néznek Magyarországon tévét.
Itthon ufónak érezte magát, Hollandiáig menekült a kerekesszékes egyetemista
Balázs gyerekkora óta arról álmodott, hogy egyszer jogi pályára lép.