A vasi zsaruk bűnmegelőzési célzattal figyelmeztető SMS üzeneteket küldenek majd a Vas megyében tartózkodók mobiltelefonjára - hangzott el egy sajtótájékoztatón.
2001. június 10. 02:38
módosítva:
2001. június 10. 02:38
Amikor az isari atomerőműben felkapaszkodtam a szobabiciklinek tűnő tárgyra, még nem sejtettem, hogy röpke fél perc alatt áramot tudok termelni a német államnak. Csak amikor tekerés közben kigyulladtak sorban az ablakocskák - 23 Wattnál egy lámpa, 100-nál egy hűtő -, nos, akkor közölte velem a mosolygó német píáros, hogy köszöni szépen hazája nevében is, hogy hozzájárultam az áramtermeléshez.
2001. június 07. 01:33
módosítva:
2001. június 07. 01:33
Bár ma éppen borús van, de lesz még jobb is! Úgyhogy érdemes elgondolkodni, hova is menjünk strandolni. A Nyugat "Éljen a természet" alapon készített egy körképet a vasi tavakról.
2001. június 06. 01:33
módosítva:
2001. június 06. 01:33
A korábban Sitkei Színkörként nevet szerzett, Celldömölkön működő színtársulat 21 éves múlttal a háta mögött agonizál. A társulat elmúlt ősszel tragikus balesetben vesztette több tagját, mindezt tetézi, hogy a biztosító nem hajlandó a kért összeget megfizetni.
2001. június 05. 01:31
módosítva:
2001. június 05. 01:31
Nincs könnyű helyzetben Rettegi Attila, a szombathelyi Fidesz alapszervezet új elnöke. Már a tisztújítás körülményei vihart kavartak, és egy több érdekcsoportra szakadt szervezetet kellene egybekovácsolnia. Interjú Rettegi Attilával.
2001. június 01. 05:21
módosítva:
2001. június 01. 05:21
Ha Koller László lemondott frakciótagságáról, miért tartja meg képviselői mandátumát? Hogyan lett Debrecené a szombathelyi VAOSZ? Miért nem ismerheti a lakosság a Fő tér átalakítási terveit? Valóban a közpénzek elherdálása folyik a Szombathelyi Műsorfüzet kiadásánál? Kik gerjesztik az utcanév-változásokkal kapcsolatos vitát?
2001. május 31. 02:38
módosítva:
2001. május 31. 02:38
Igen jó és élvezetes kaland autóval felkeresni Székelyföldet: a rutinosabbak úgy kezdik, hogy kölcsönkérnek egy kocsit. A rutintalanabbak persze saját géppel, meg egy kísérővel vágnak ki a Szombathely-Székelyudvarhely rallynek...
2001. május 29. 02:38
módosítva:
2001. május 29. 02:38
Jó másfél hónapja nem tud válaszolni senki illetékes arra, hogy ki és mikor döntött a 11-es Huszár út és a Horváth Boldizsár körút sarkán zajló csomópont-átépítésről. Pedig a közelben lévő iskolába járó gyerekek szülei igencsak kíváncsiak lennének a válaszra!
2001. május 28. 05:31
módosítva:
2001. május 28. 05:31
Még csak május van, de a magyarok kezdik ellepni a tengerparti kempingeket a napfényes Itáliában. A tenger a helyén, homok is van, a nap meg hol süt, hol nem. De ez utóbbi csak jobb lehet. Úgyhogy érdemes megcélozni az olasz tengerpartot, melynek árai a magyar pénztárcának is elérhetők.
2001. május 28. 01:30
módosítva:
2001. május 28. 01:30
Akinek nem elég adrenalinszint-beállítás gyanánt az MTV1 termelési beszámolókra, millenniumi zászlóátadási ceremóniákra és szaloncigányozásra szakosodott Híradója, az tekintse meg vasárnap este az újságírói elfogultság csimborasszóját és a televíziós szakma nullpontját.
2001. május 27. 03:34
módosítva:
2021. február 03. 10:41
Úgy hírlik, nem akarta teljesíteni az országos Fidesz vezetés döntését a szombathelyi szervezet egy része. Másokat akartak választani a városi elnökségbe, mint akiket a leküldött Rogán Antal felírt nekik a táblára. Mint mondják, így esett, hogy Rogánnak néhány ifjú és heves fideszes kezéből ki kellett vennie a szavazólapot, hogy maga ikszelje be helyettük a “helyes választ”.
2001. május 25. 01:15
módosítva:
2001. május 25. 01:15
Városban közlekedni nem egyszerű dolog, főleg, ha még meg is nehezítik azt. Kis szombathelyi körutunk buktatókkal teli beszámolója az utca árnyasabbik oldaláról.
2001. május 24. 02:29
módosítva:
2001. május 24. 02:29
Tegnap délután két férfi pisztolynak látszó tárggyal támad rá egy régiségbolt tulajdonosára és vevőjére. A régiségek azonban nem keltették fel túlságosan a rablók érdeklődést, inkább a készpénz érdekelte őket...
2001. május 23. 05:56
módosítva:
2001. május 23. 05:56
Bár sokáig állta a sarat, most - megbízható forrásból származó információink szerint - csütörtökön mégis lemond a sikkasztásért és számviteli fegyelem megsértéséért jogerősen elítélt vasi közgyűlési alelnök, a kisgazda Koller László
2001. május 23. 03:40
módosítva:
2001. május 23. 03:40
A sajtó olyan, mint a foci. Látszólag mindenki ért hozzá. Saját hozzáértésükről persze a politikusok vannak meggyőződve a legjobban. Ebből egyenesen következik, ami a szombathelyi városi lappal is történt. Pénteken az MMIK-ban Pető Iván és Prieger Zsolt beszélget a sajtószabadságról.
2001. május 22. 01:51
módosítva:
2001. május 22. 01:51
Nálunk még különösnek számító bűnesetre derül fény a nyáron Szombathelyen. Egy bank pénztárfőnöke milliókat utalgatott át magának. Bár a fiók vezetője tiszta volt az ügyben, felállt székéből. És rögtön megtapasztalhatta, milyen is "lenn."
2001. május 17. 01:25
módosítva:
2001. május 17. 01:25
A két ország miniszterelnöke avatta fel tegnap a hodosi állomáson a magyar-szlovén vasútvonalat. A rekord gyorsasággal - alig egy év - elkészült vonal az egyedüli közvetlen összekötő kapocs Magyarország és Szlovénia között. 60 év óta ez volt az elő vasútépítés hazánkban.
A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.