Közélet rovat
Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát
Az egyszerű síron egyetlen szó lesz: Franciscus. A gyászszertartás 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilikánál.
10
Szombathelyen kirakták az ország egyik legnagyobb, nemzeti érzelmű cégérét
A műemléki környezetben született meg ez a kétségkívül monumentális, kivételes és jogilag kétes megoldás. Mögé raktak egy “Fogadj örökbe egy zászlót!” mozgalmat is.
Donald Trump: a Krím félsziget már Oroszországé marad
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy "olyanok vagyunk mint egy nagyáruház".
1
Az osztrákok Facebook-bejegyzésekből értesültek arról, hogy a határ mellett temetik el a fertőzött teheneket
Burgenlandban egyébként nem temetnék, hanem elégetnék az állatokat, amennyiben megjelenne a száj- és körömfájás betegség, és erre meg is van a megfelelő technikai felszereltségük.
Felavatták Horváth Györgynek, a szombathelyi MMIK volt igazgatójának emléktábláját
Horváth György 1985-től 2004-ig volt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója, 2020-ban hunyt el.
2
Szijjártó szerint nem tárgyaltak semmiről Donald Trump Jr.-ral
Csak beszélgettek, és az nem volt sajtónyilvános.
3
Törvénymódosítással akadályozza a kormány, hogy kiderüljön, mennyibe kerülnek Szijjártó repülőzései
Az új szabályra hivatkozva a minisztérium megtagadta az adatok kiadását.
2
Egy rendőr felszólította Rétvárit, hogy ne használja a róla készült fotót propagandacélokra
Nem kíván hozzájárulni ahhoz, hogy arcával népszerűsítsék a KDNP-t.
Navracsics: A kétharmad nem az önmérséklet irányába mutatott
A miniszter szerint azonban nemcsak az a kérdés, hogy egy párt képes-e önmérsékletre ekkora hatalom birtokában, hanem az is, hogy a választók képesek-e ezt megkövetelni.
1
Elmenekült a sajtó elől Donald Trump Jr. és Szijjártó Péter
Ma Budapestre érkezett az amerikai elnök legidősebb fia, Donald Trump Jr.
Újabb gyászos népesedési számok érkeztek: kétszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek
Három hónap alatt egy kisvárosnyi ember tűnt el Magyarországról.
Mészáros Lőrinc fiának pedig ilyen Ferrarija van
A felcsúti benzinkúton kapták le, ahogy pumpálja a kerekét.
4
Trump: Oroszország „nagy engedményt” tett azzal, hogy nem foglalta el egész Ukrajnát
Trump szerint Putyin üzletet akar kötni.
Feljelentést tett az MNB alapítványainak új vezetése csalás és hűtlen kezelés miatt
Ráadásul már a 2024-2025-ös időszakot is vizsgálják, melyre az ÁSZ vizsgálata nem terjedt ki.
Tiborczék után a kérdéseké volt a főszerep – telt házzal vetítették Szombathelyen a Direkt36 botrányfilmjét
A Dinasztia című dokumentumfilm nemcsak a NER egyik legsikeresebb családját, a Tiborcz famíliát hozta közelebb a szombathelyi közönséghez, hanem a közéleti érdeklődést is új szintre emelte – egy estére a Bohém Klub a hatalom működésének boncasztalává változott.
6
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Ferenc pápa temetésén
Sulyok Tamás köztársasági elnök vezeti az állami delegációt.
Megjelent a kormány rendelete a szombati nemzeti gyásznapról
A rendezvények esetleges korlátozásáról nem esik benne szó.
1
Teljes a bizonytalanság: senki nem tudja, hogy lehet-e szombaton például lakodalmat rendezni (frissítve)
Gyásznapot hirdetett a kormány Ferenc pápa temetése napjára, a rendelet azonban még mindig nem jelent meg. (Frissítés: csütörtök délután megjelent a rendelet.)
2
A jogállamiság lenne a feltétele a jövőben minden EU-forráshoz való hozzáférésnek
Valamint lehetővé tennék, hogy a támogatások közvetlenül a kedvezményezettekhez juthassanak, a kormányokat megkerülve.