Kultúra rovat
Meghalt Anita Pallenberg, a hatodik Rolling Stone
Nem volt nála befolyásosabb groupie a rockzene történetében.
Az idén már soul-funk nap és 20 koncert lesz a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválon
Egy hét, két koncertnap a Fő téri nagysátorban, a többi a három másik helyszínen, július 18. és 24. között.
Az egekig ért a ska a szombathelyi zsinagógaudvarban
A tizenhét éves Tizenhét zenekar addig tolta a hangulatot, hogy nem láttuk a tetejét.
Újabb fiatal színész hagyja ott Eszenyi Enikő színházát, Facebookon búcsúzott a Víg színpadától
Tavasz óta a színház harminc- negyvenéves színészeinek zöme elhagyja már a Víget. Viszont jön ifj. Vidnyánszky Attila, aki szeptembertől itt folytatja pályafutását
Egy fecske is csinálhat boldog nyarat: fogyatékkal élő szombathelyiek megmutatták
A Sugár/érintők egy speciális szombathelyi színházi társulás, akik premieren mutatták be tegnap, a WSSZ kamaratermében A boldog herceget.
Gitárvirtuózzal és eredeti hangszereléssel startolt el a szombathelyi zsinagóga-udvar nyári sorozata
A közönség még nem érzett rá a nyárra, voltak, akik nem vették észre, hogy egy bensőséges hangulatú koncerten vannak.
Szombathelyi blogger lett a WMN Adj egy okot! #mosolyogj kampányának második helyezettje
Kormos Györgyi egy, a kórházban tett látogatását írta le.
Felolvasó showval, Grecsó Krisztiánnal megfejelt könyvhétre invitálunk
Találkozók, előadások és miegymás.
Elstartolt a POSZT
Június 16-án áll színpadra a szombathelyi Weöres Sándor Színház a Falu rosszával.
A zsinagóga-udvar színpadán áll újra elénk a szombathelyi Tizenhét zenekar
Pénteken pedig Tom Lumen gitárvirtuóz és Béres Orsi koncertezik. Indul a nyári sorozat.
8
A szakmai bizottság ma tárgyalta Jordán Tamás pályázatát
Az eredményen túl annyit még megtudtunk, hogy ezúttal Eperjes Károly nem volt jelen. Kitalálják, hogyan szavaztak a bizottsági tagok?
1
Pápai Joci és Geszti Péter is tolja idén a Savaria Karnevál szekerét
Az első nagy információdömping következik Szombathely legnagyobb maskarás bulijáról.
Száraz nappal zárt a Pünkösdi Fesztivál Gencsen
Minden jó ha jó a vége! Így ért véget a Pünkösdi Fesztivál.
2
Nagyon hosszú, nagyon unalmas, nagyon kiszámítható, de valamiért mégis működik a Wonder Woman
Gal Gadot pedig a valaha mozivászon látott legszebb szuperhős.
Gencsi pünkösd nem létezhet eső nélkül, de ez senkit nem izgat egy percig sem
A Pünkösdi Fesztivál életvédelmi szabályok betartása mellett is nagyon nagy bulika.
18
Néhány vonal bőven elég a legmocskosabb gondolatokhoz
Ezt bizonyítják egy ismeretlen párizsi grafikus rajzai.
A tűzoltók munkájáról készült rajzokat díjaztak Vas megyében
A Nemzetközi és Országos Tűzmegelőzési Bizottság rajzpályázat díjátadó ünnepségét a Vas Megyei Tűzoltó és Polgári Védelmi Emlékhelyen tartották.