|
|
|
BÁLOK 2010
Barátsággal felszolgált IPA Bál
Ismét a Tóvendéglő adott helyszínt az IPA Szombathelyi Szervezete által szervezett bálnak. Százhetvenen mulatták át az éjszakát, a parketten a főrendőrök is becsülettel ropták Németh László zenéjére és Nagy Georgina dalaira. Az est vendége az Ataru Taiko ütősegyüttes volt, akikkel nem sokkal korábban a börtönben futottunk össze. No, nem a rácsok mögött láttuk őket, hanem az elítélteknek adtak energikus koncertet. A bálozóktól - ahogy a raboktól is - vastapsot kapott a kőszegi együttes.
A vendégek között felfedeztük Varga Nikolettát, a 2008-as Nyugat Királynőjét, aki jelenleg már kirepült az iskolából és rendőrként dolgozik. Az egyik vendég ráfeledkezett Gábriel Gáborra, a VMRFK helyettes sajtóreferensére is, majd percek múlva a homlokára csapott. Rájött ugyanis, hol látta már az örökmozgó férfit. Gábriel őrnagy ugyanis az országos televíziók kvízműsoraiban tűnt már fel több alkalommal és lexikális tudását hétszámjegyű nyeremény jutalmazta. Ő az, aki saját állítása szerint sok mindenről tud viszonylag keveset.
A megyei rendőrfőkapitányt azonban hiába kerestük, mint kiderült a bál időpontjában az USA-ban járt bemutatni a hamarosan induló, szombathelyi központú, országos hatáskörrel rendelkező Közigazgatási Hatósági Szolgálat felépítését.
A bál elmaradhatatlan része a tombola. Mindenki egy szelvényt kap a belépőjével és az ajándékok száma alapján kevesen maradtak nyeremény nélkül. A vacsorából a B menüt emelnénk ki, amely az alábbi finomságokból állt: joghurtban érlelt filézett csirkecomb roston sütve; parasztsonkával, krémsajttal töltött sertésborda tökmagos bundában; párolt rízs, burgonyakoszorú, vajas bébirépa és brokkoli, desszertnek pedig kardinális szelet erdei gyümölcsraguval. A mennyiségre és az ízekre sem lehetett panasz.
Bálok 2010Legnépszerűbbek
Szerelmesek éjszakája
Aki éjfél utánig maradt, már Bálint napon táncolhatott párjával. Nézze meg galériánkat a szombati Valentin bálról!
- Báloztak a bolyaisok
A NyME SEK éttermében tartotta diákbálját a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium péntek este....
- Állt a bál ezen a hétvégén is
Első Szombathelyi Jótékonysági Waldorf Bál francia sanzonokkal, Nosztalgia bál Csonka Picivel, XIII.
- Elsőbáloztunk a kanizsaisokkal
Az Agora-Savaria Filmszínház adott otthont ismét a Kanizsai Dorottya Gimnázium hagyományos Dorottya báljának.
- Barátsággal felszolgált IPA Bál
Servo per Amikeco - azaz barátsággal szolgálni.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

Friss jogsival kamion elé – Életveszélyben az utas (Videóval)
GPS navigálta azt a 23 éves komlói hölgyet...
- Továbbra sem megy a Ligakupában
Harmadik meccsén sem tudott nyerni a Ligakupa középdöntőjében a Szombathelyi Haladás.
- Szombati buligalériák
Ezen a hétvégén három szombathelyi szórakozóhelyet, a Romkert Clubot...
- FALCO bravúr Körmenden
Hiába vezetett az elején már 17 ponttal is a Körmend, Frazier...
- Ismét bankautomatát akartak lopni Szombathelyen
Az Interspar belterületén lévő bankautomatát akarták az éjszaka egy autóval kirántani a helyéből.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

FELHASZNÁLÓK
Bálok 2009
Vasi báli menetrend 2010-re
Ding, ding, ding, dong… itt a farsang, áll a bál, a celebvilág újra útra kel...
- Bálok és rönkhúzás képekben - Halmay, Lurkó, Paragvári és Röplabda bálban jártunk
A Fő téren Kancsal Jóska és Görbehátú Emese esküvője zajlott borral és kolbásszal...
- Újabb hét farsangi bál - Valentintől a Jégkarneválon át a gyógyfürdőig
Ismét óriási adag képet tálalunk Olvasóinknak a vasi bálszezon legújabb rendezvényeiből.
- Jelmezes-, jogász-, és nosztalgiabál nagy galériákkal
Kőszegen ismét "ereszd el a (mű-)hajam" vígasság volt jelmezesekkel...
- Első bálozók
A Kanizsai Dorottya Gimnázium Dorottya bálján jártunk, ahol azon túl, hogy megnéztük az elsősök...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

























