Tudomásul kell vennünk: tehetségkutatók mindig voltak és lesznek. Hogy ezekre aztán van-e szüksége tehetséges és értelmes önkifejezőnek bármilyen művészeti ágban, az ugye egy másik kérdés. Egy biztos: a Megasztár különösen ellenszenves műsor, mert végképp nem a tehetséggondozást tűzi zászlajára, hanem 20 éve lejárt popközhely-típusokba szuszakolja bele a versenyzőket, ha meg valaki kilóg a neki szánt dobozból, azt nyomban megregulázza. Jellemző, hogy a ma versenyben levők közül csupán ketten érkeztek saját dallal, az egyik egy kiöregedett nyálhuszár, a másik meg Dévai Nagy Kamilla vicces reinkarnációja.
Kik vannak még? Egy Tom Jones-klónra meg egy Cserháti-másolatra emlékezhetünk, s persze rajtuk kívül több kedves, sőt, előadói képességekkel is bíró emberre, akiknek azonban egyáltalán nincsen saját arcuk.
A kiválasztás elve béna és tisztességtelen: a közönség szavaz, de nem a kiesőre, hanem a legjobbra. Így fordulhat elő, hogy akár kiskedvencek is könnyen könnyek között búcsúzzanak. Szakmai ítéletről a zsűri dönt, amelynek tagjai között van két használható ember: az amúgy jópofákat mondó, de a zenéhez saját bevallása szerint nem nagyon konyító akkor mit keres itt?
Bakács Tibor Settenkedő, aki inkább popfilozófus, mint szakmai ítész és Presser Gábor, aki ugyan nem egy Tom Waits, de tény, róla legalább elmondható az a szakállas közhely, hogy sok mindent tett a magyar könnyűzenei kultúráért, és elkövetett néhány örökbecsű dalt is. Na most a maradék műproducer-műénekes-műnő hármasról inkább semmit, talán csak annyit, hogy egymást ismétlik, legtöbbször zavarodott, kétes nyelvhelyességű mondatokban, amit meg referenciaként önmagukról elmondhatnak, az édeskevés. (Önök közül hányan hallották énekelni Somát? A jelentkezők között kisorsolunk egy pár füldugót.)
A zsűritagok között mindenkinek megvan már a maga kis felfedezettje, s ezt el is mondják nekünk. Nem illik hozzád a dal mondta egy helyütt Presser Gábor az egyik versenyzőnek, mire ő: nem engedtek mást, míg egy másik dalnok elkotnyeleskedte: csupán három dalból választhatott. A versenyzők hülyére vannak véve, a stylist borzalmas, a zenekar előre feljátszott alapokra playback-el, Görög Zita szép és tehetségtelen, Attilánk meg nagyon unja.
Egyedül a szintén értelmi fogyatékosnak nézett nagyérdemű önmegvalósít, hiszen a zsűri által legutóbb lefikázott, amúgy elég tahó módon viselkedő, de legalább néhanapján a neki szánt skatulyából ki-kilépő Oláh Ibolyát látja hétről-hétre a legjobbnak.
A Megasztár hű tükre a magyar média- és popvilágnak, egy újabb strigula az igénytelen és reménytelen próbálkozások rovatba, de aztat azonban meg kell hagynunk, búlvárlapilag viszont kiválóan tálalható. Jó étvágyat hozzá!
