A hiperaktivítást röviden úgy tudnánk definiálni, mint egy pszichés beállítottságot, amelynek fő tünetei az impulzivitás, a figyelemzavar, a különböző tanulási nehézségek. Hazánkban száz gyermekből 2-3 az, aki diagnosztizáltan hiperaktív, ez összesen százezer főt érint, ám országszerte csupán 25 intézmény foglalkozik a magatartászavar eme speciális megnyilvánulásával. És ezek közül is a legtöbb alapítványi.
A tanácstalan szülő ilyen esetben kénytelen sokszor másik megyébe, városba utazni, mert ha gyermeke nem kap segítséget, oly mértékben sérül a lelke a sorozatos csalódások, kitaszítottság következtében, hogy akár az öngyilkosság gondolata is megfordulhat a fejében.
A tanárok, szülők, társak nem tolerálják
A betegséget könnyű észrevenni, aki szoros kapcsolatban áll ilyen gyerekkel, tudja,
milyen nehéz kordában tartani, hiszen sokszor szándékos csínyekkel tör borsot a
családtagok orra alá, agresszív, feltűnési viszketegsége, bizonyítási vágya van,
és már számos oktatási intézmény kénytelen volt elbocsátani. A tanárok, szülők,
társak nem tolerálják, ha valaki túlságosan élénk, így a gyermek, kitaszított
lesz, ami arra ösztönzi, hogy még inkább felhívja magára a figyelmet, és ne
működjön együtt a környezettel.
A kezeletlen egyének többsége ugyan felnőtt korára be tud illeszkedni, de hajlamos lesz a pszichoszomatikus betegségekre, a depresszióra, és nem fogja érteni, mi a baj vele. Ezért minden szülőnek ajánlott az egyébként különleges képességekkel megáldott hiperaktív fiát, vagy lányát egy erre specializálódott szakorvoshoz vinni, vagy intézménybe adni. Budapesten a Fimota Központ működik e céllal, alapítójával, Dr. László Zsuzsával beszélgettünk.
- Nyugat (Ny.): Mióta létezik az intézmény?
- Dr. László Zsuzsa( L.Zs.): 1995-ben létesült, először egyedül kezdtem,
majd később több pszichológussal, tanárral bővült a személyzet.
- Ny: Elsősorban kik fordulnak Önökhöz?
- L.Zs: Olyan szülők, akiknek gondjuk van gyerekük viselkedésével, akik úgy
érzik, valami nincs rendben, akik egy idő után rájönnek, hogy maguk már nem tudnak
segíteni a gyereken.
-Ny: Hányan látogatják a klinikát?
- L.Zs: 120 kliensünk van évente, akik közül jócskán vannak visszatérő
vendégek is.
- Ny: Jellemző-e a betegség dominanciája valamelyik nemre?
- L.Zs: Nem mondanám, inkább a megnyilvánulása más. Tény, hogy a fiúkkal
szembeni apai elvárások teljesítése nehezebb, a gyereknek sokkal több büntetést
kell elszenvednie, mint egy kislánynak, így az agresszió, és a motoros nyugtalanság
gyakoribb a férfi nemnél. Egy lány sokkal nagyobb valószínűséggel szenved
figyelemzavarban, de erre tudományos bizonyítékok nincsenek, csak tapasztalat.
Nem kinőhető betegség, de nagyon nagy szerepe van a közösségnek
- Ny: Mennyire befolyásoló tényező a környezet?
- L. Zs: Bár ez egy biológiai alapú, nem kinőhető betegség, nagyon nagy
szerepe van a közösségnek, hiszen a tüneteket a meg nem értettséggel
súlyosbítják.
- Ny: Egy kezelt egyén mennyire lehet sikeres társadalmunkban?
- L.Zs: Ezek a személyek rengeteg jó tulajdonság birtokában állnak.
Szociálisan érzékenyek, jó a problémamegoldó-képességük, rendívül gyorsan
látnak át helyzeteket, és reagálnak rájuk. Ha megtanulják alkalmazni a társadalom
által támasztott etikai elvárásokat, kontrollálni a viselkedésüket, nem elkapkodni
a döntéshozatalt, kiegyensúlyozott, elégedett ember válik belőlük.
Fáradhatatlanok, tág az érdeklődési körük, teljesítmény-kényszerük nagy, tehát
mindenük megvan, hogy egy jól felépített világot hozzanak létre.
- Ny: Számít-e a kor, amelyben kezelni kezdik őket?
- L. Zs: Természetesen! Minél korábban, annál jobb, annál könnyebb orvosolni a
problémát. Tizenkét éves kor után egészen a kamaszkor végéig van egy kritikus
szakasz, amelyben az alanyok visszautasítják a segítségnyújtást. Ekkor annyira
meggyengül az énképük, megrendül a bizalmuk, hogy nem hajlandók elismerni, hogy
betegek. Ezek a sokszorosan sérült kamaszok folytonos negatív visszajelzést kapnak a
környezettől, minek következtében elzárkóznak, vagy hasonló társaknál keresnek
menedéket. Ezután a korszak után ismét lehetőségünk van segíteni.
- Ny: Mennyire súlyos ez a korszak?
- L.Zs: Személyisége válogatja. Ha valaki olya mértékben szorongó, bizonytalan,
reménytelen, és önmagát okolja, akár még öngyilkos is lehet.
- Ny:Milyen helyet töltenek be a családi hierarchiában?
- L.Zs: Teljes mértékben uralják, a legfelsőbb pozíciót tekintik magukénak,
amire a többi tag rosszul reagál.
- Ny: Milyen a gyermek felfogása, gondolkodása? Éreznek e
lelkiismeret-furdalást?
- L.Zs: Tudatában vannak képességeiknek, ügyesek, okosak, mindenben az elsők,
nem bírják a vereséget. Nem tisztelik a tekintélyt, szociálisan érzékenyek, fontos
nekik a dicséret, a megbecsülés, a szeretet. Persze, lelki-ismeretfurdalást is
éreznek, ha rosszat csináltak. A probléma legtöbbször a meggondolatlanságukból
fakad, sokszor hoznak rossz döntést, a mi már javíthatatlan, ezért büntetik őket,
ami miatt később nem is akarnak változni, nem érdekük az együttműködés.
- Ny: Mi alapján állítanak fel diagnózist?
- L Zs: Nincs különleges, bevált teszt, az intellektust kell megnézni. Csak
épelméjű gyerekekkel foglalkozunk, bármilyen fogyatékosság kizárja a kezelést. A
szülőkkel, és az iskolákkal készíttetünk egy részletes problémalistát, majd
megfigyeljük a koncentrálóképességet, az észlelést, testi-lelki adottságait.
Végül személyiség, érzelmi állapot, a világról alkotott kép vizsgálata
következik. Ezek összevetésével dolgozunk ki kognitív terápiát, illetve súlyos
esetben gyógyszeres kezelést.
- Ny: Mit tehetnek az érintett szülők?
- L. Zs: A legfontosabb, hogy minél előbb kezeltessék gyermeküket. Azt
tanácsolom, próbáljanak türelemmel lenni hozzájuk, és ha már mindenképpen
büntetéshez folyamodnak, ésszerűen tegyék, különben egyre rosszabb lesz.
