A Fő téren avatták a gépiparis gólyákat

Csütörtök délután egy órakor jelmezbe öltözve, katonás sorban gyülekeznek az elsősök, a felsőbbévesek...

A gépiparis gólyák a Fő térre „szálltak”
A korábbi évekkel ellentétben idén ugyanis nem az iskola épületében tartották a rendezvényt, amelyet tavaly vittek ki először a Fő térre. A sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy idén is a belvárosban rendezik meg a beavatást.

Nem „szívatás” – show
– Az ötletek már nyáron megszülettek, majd tanítás után, délutánonként dolgoztuk ki az osztályonként különböző feladatokat – nyilatkozta a Nyugat.hu-nak Balázsevics István, a diákönkormányzat vezetője, és az esemény főszervezője.

– A gólyaavatóval nem célunk „szívatni” az elsősöket, csupán szórakoztatni szeretnénk a Fő téri járókelőket a show-elemekkel is ellátott műsorunkkal, valamint meg kívánjuk velük ismertetni az iskolánkat – emelte ki a gépiparis diákönkormányzat elnöke.

„Szőke, elsős és gépész”
Az elsősök szájából felharsan a Gépipari indulója, majd a tömeg – felsőbbéves diákok szigorú felügyeletével – lassan, de fegyelmezetten elindul a Fő tér irányába. A sorban menetelő gólyák között katonák, földművesek (a rossz nyelvek szerint: parasztok), csövesek, és utcalányok csoportjai rajzolódnak ki, valamint hat pizsamás lány is feltűnik.

A csoport körülbelül húsz perc után a Fő térre ér, és ekkor – egy katonás kiszólás segítségével – megtudhatjuk, hogy a „GT összes elsős lányához” van szerencsénk. (Mint tudjuk, a műszaki szakokkal foglalkozó iskolába meglehetősen kevés nőnemű tanuló jár.)

Kevéssel később az is nyilvánvalóvá válik, hogy a gólyák között a legszerencsétlenebbek, akik „szőkék, elsősök és gépészek” is egyben, lévén, hogy ők halmozottan hátrányos helyzetűek…

Megszeppent elsősök, „rettegett” Iván
A téren szemlélődő fiatalok ­– és idősek – érdeklődését négy csapat versenyzése köti le. A négy, tizenévesnek kinéző fiatalból, illetve Pék Attilánéból – az iskola történelemtanárából – álló zsűri eközben figyelmesen követi, sőt, dirigálja az eseményeket.

Közben egy katonai gyakorlóba öltözött felsőbbéves – mint közben megtudjuk, „Iván” – megafonnal vezényli az olykor kissé megilletődöttnek tűnő gólyákat.

Aztán jönnek sorban a tornafeladatok: a Fő tér alighanem sosem látott még ennyi négyütemű fekvőtámaszt, a „bal farpofa jobb kézzel való megfogása” nevű gyakorlat pedig egyes tornaversenyeken is komoly pontszámot érhetne…

Sztriptíz és DVD
A kezdő középiskolások aztán sztriptízzel folytatják, amit, árverés is követ: három forintért bármelyik csajnak öltözött fiatalember elvihető. „Ilyen lányokat a búcsúban három pálcán árulnak” – mondja a műsorközlő, és bizony van valami igaza…

Később több érdekes feladatot kapnak még a csapatok: meg kell találni a környéken a „legnagyobb fehér valamit”, majd csatárlánccal vizet kell hozni a szökőkútból. A délutánt egy lelassított csatajelenet koronázza meg, amit természetesen az elsős „katonák” prezentálnak.

Mint megtudtuk, az eseményről DVD is készült – képekkel és videókkal. Ezt 300 forintos áron az iskolában bárki megvásárolhatja, s évek múltán minden bizonnyal kiváló emlék lesz majd az – akkor már nem – elsősök számára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Gólyaavatók 2006