Másfél órával a kapunyitás után arra készül az egyszeri bértollnok, hogy majd megint megdöntheti a tömegben öltöny hiányában is feltűnésmentesen végrehajtott lavírozás rövidtávú rekordját, de nem. Tömeg ugyanis nincs, de még kisebb klikkek is alig. Jó helyre jöttünk-é? - nézünk egymásra a fotós kollegával, de látjuk már, igen: két impozáns hölgy érdeklődik egy asztalka mögül érkezésünk okairól.
A vendégsereg csak potenciális maradt
Felfogjuk a helyválasztás okait, de az időválasztásban rejlő drámát is.
Az MMIK előterét tán éppen egészségesen megtöltenék az egészségügyisek és a gólyabállal
mindig együtt járó BDF-esek hada, csakhogy utóbbiak minden valószínűség szerint
elmaradoznak: saját iskolájuk szintén ma éjszakára datált kolibuliját, és az azzal
járó mokány berúgósdit nem fogják lecserélni egy zakós-kisestélyis-topánkás csörgedezésre.
(Büféközeli informátoraink szerint azok a májak nem erre lettek determinálva.)
Addigi megállapításainkat csak erősíti Dr. Horváth Boldizsár tanszékvezető, a Marskusovszky Kórház főorvosa, aki szerint a megjelentek létszáma a tanórai előadások látogatottságával vetekszik - és valóban, a színházterem székeit még mindig csak egyharmadosan lepik el a kirittyentett nebulók. Azok viszont remekül szórakoznak a műsor első felvonásán: az elsősök darabos nyitótánca után oktatók is szabadulnak a színpadra, akik közül némelyik a reflektorok kereszttüzében kezdi magyarázni bénézó partnerének a keringő kvintesszenciáját.
Avatócsont, eskütétel, dobszerda
A vigadás eztán nem marad abba a többségében szellemes, helyenként egészen
merész eskü közben sem, amit a pártucat gólya kánonban mantrázik a doktor úrral
szembefordulva: utóvizsga csekkjeimet az utókor számára megőrzöm, a könyvtár
csendjét jelenlétemmel nem zavarom, egyéb felsőoktatási intézmények tanulóit nem sértegetem,
ám velük szoros testi kapcsolatot építek ki. Meg kellett még állapítanunk, hogy az
avatás szerszámául használt lábszárcsont meglepően jól mutatott a főorvos úr kezében.
(Tanulmányiosztály-közeli informátorunk szerint a csont az első, egyben utolsó puskázó
hallgatóból származik.)
Az est kétségkívül legérdekfeszítőbb momentumát a korábban Soproni Ütősök, ma már Strokes néven performáló szimpatikus művészurak hozzák magukkal, noha a közönség néha egész ügyesen fáziskésik a tapssal. Persze a lemaradás a döbbenettől is keletkezhet, hiszen a hat őrült üt mindent, ami hétköznapjaink használati tárgyai közül való: bossa nova a guruló kukán, tamtam a műanyag hordón, vad reszelés a mosófán, mindezt komédiázva, grimaszolva, úgy, hogy még a bértollnok kezéből is kiesik a penna, hogy összeüsse tenyerit.
A West együttestől ezek után akár meg is lehetett volna kérdezni, hogy ők miért játszanak hangszeren, ha mások dalait képesek csak előadni, és azt is tökéletesen semmitmondóan, de mi inkább nem kínoztuk tovább hallójáratainkat, és átadtuk a helyet a bálozó táncolóknak, akik még mindig nem lettek többen. A továbbiakban beszéljen helyettünk az eseményről készült galériánk.
