A Telekiben is változatos feladatok várták az elsősöket

Igaz, a gólyákat nem perzselték lángnyelvekkel, de a így is elkelt a "2006-os év gólyaavatóinak legundorítóbb feladata".

17 óra környékén érkezünk a Teleki Blanka Szakképző Iskola és Kollégiumba, amely a sok könnyűzenei koncertet megélt Oladi Művelődési Központtal egy épületben található.

Az iskola – és környéke – érkezésünkkor elég csendes, így egyből sejtjük, hogy túl sok mindenről nem maradhattunk le. A helyszínre érve aztán megtudjuk, hogy az elsősök beavatási ceremóniáján öt osztály méri össze az erejét, 13 ügyességi feladatban.

Táncoslábú ifjú telekisek
Ezek közül is a tánc az első kihívás: a csapatokra kiosztott zenéket kell előadni a lehető legkreatívabb módon.
Az első versengő csoport fehér pólóban és farmerben lép a táncparkettre, s bizony nincs könnyű feladatuk: magyar néptánc kategóriában kell villantaniuk. Nos, a galérián kényelmesen elhelyezkedő a nézők egy körtáncban gyönyörködhetnek, a kissé bátortalan elsősök ugyanis a középkori hangulatú zenéhez illő formációs gyakorlatot mutatnak be.

Utánuk a Grease-t láthatjuk/hallhatjuk a narancssárga felsőben, és pöttyös szoknyában fellépő csoporttól, majd a sztepp következik, amelyet a fekete ruhás „táncosok” vidáman, bősz tapsikolás, és egyéb látványelemek segítségével prezentálnak.
Újabb nagy műfaji váltás követezik, hiszen a balett a soros: a műfaj nehézségéből fakadó bénázásra még egy rózsaszín (vagy pink, esetleg magenta?) összeállítású öltözettel is rádurvítanak a vidáman előlibegő újoncok.
A következő csapat igazán kemény feladatot kap: Celine Dion „My heart will go on”-jának, magyarosított változatával kell valamit kezdeniük, ami bizony így együtt már majdnem olyan katasztrofális, mint dalhoz szervesen kapcsolódó Titanic története. Megvalljuk őszintén, az előadásra a zenei sokk hatására nem is nagyon emlékszünk…

Szerencsére azért vidáman zárul a mini MegaTánc-blokk, lévén, hogy a kán-kán következik. „Végre egy dinamikus zene!” – kiáltjuk, és nem csak mi érzünk így. A farmer-otthonka-piros póló összeállításban feszítő elsősök mosolyognak, sikítoznak, sőt, a műfajhoz illően még „rugdalóznak is” egy keveset.

„…jó az osztályközösség, összeköt a hülyeség”
A következő feladat sem nagyon szakít el minket a zeneiségtől: ezúttal az osztályindulók következnek. Minden csapatnak saját nótát kellett kreálni, öt előre meghatározott szó, és saját zenei választásuk alapján. (A kedves felsőbbévesek az alábbiakhoz hasonló szavakkal gyötörték a gólyák agytekervényeit: ritkítóolló, tojásrántotta, emancipáció, tengerisün, varrógép, hajsütővas, ganajtúróbogár, megzabálni, utcaseprő, boszorkánylepke, fogszabályzó…)

A verbális síkokon történő kreatívkodás érdekes eredményeket hoz: hallhatunk Vuk-átírást, amelyben a tojásrántotta imádás, valamint a győzelem szuggerálása kapja a főszerepet; majd Enya egyik közkedvelt zenéje és a Desperado igencsak felejthető „Tanár Úr kérem”-je is a feldolgozások sanyarú sorsára jut.

Ezek után további próbálkozásokat is hallhatunk, ám igazán csak egy igazi „férfias nekiveselkedés” érdemel említést: az egyik osztály ugyanis az általános iskolai tornaórákról mindenki számára ismerős „két soros oszlop” egy módosított változatában (Bizony, a három soros oszlopban…) sorakozik fel.
Már ekkor sejtjük, hogy itt valami készül, és bizony, mindez nem a véletlen műve: a szakasz a katonainduló műfaját választotta magának: az amerikai tengerészgyalogosok kiképzési stílusában énekelve hozzák tudtunkra, hogy „…jó az osztályközösség, összeköt a hülyeség”. Persze ezt az észrevételt eddigre már mi is levonjuk…

Az avatás második felében keményednek a feladatok
Az osztályok között megbúvó esetleges jövőbeni Grammy-díj tulajdonos dalszövegírók és zeneszerzők bánatára az este hátralevő részében a danolászás helyett a szívatás – azaz a gólyák szemszögéből nézve: a szívás… – veszi át a főszerepet.

Előbb a lehető legkisebb tételű blokkot kell beszerezni fél órán belül, majd a jóval izgalmasabbnak hangzó „Kiss me” című feladat következik. Ennek keretében a kijelölt fiúk fél perc alatt berúzsozzák magukat („Kezd érdekes lenni!” – csettintünk), majd igyekeznek minél több tökéletes formájú rúzsfoltot elhelyezni nőnemű partnerük arcára.
Ennél a feladatnál végre igazán aktívak a srácok, semmi jele a visszafogottságnak…

Ezután a lufi borotválás jön, amely során vízzel teli luftballont kell borotvahab és borotvapenge segítségével „szőrteleníteni”. Szó ami szó, a megvalósítás közel sem annyira ötletes, mint amit a KDG-ben jártunkkor láttunk. Ráadásul a lufik sem durrannak ki, így mindenki szárazon marad – a cikk rosszmájú, kárörvendő szerzőjének ez kevéssé tetszik…

Mutasd meg a séród, megmondom, ki vagy
Mindeközben osztályonként két-két ember már nagyban dolgozik, hogy a saját tantermükben található tárgyakból minél extrémebb hajkölteményt kreáljanak.

A végeredmény bizony megdöbbentő. A frizurákban megtalálható többek közt kulcstartó, ásványvizes üveg, napszemüveg, maci, krepp papír, papírlap, ecset, sőt, egy csontváz kezére (vagy inkább alkarjára?) is figyelmesek leszünk.
A látottak alapján levonjuk a következtetést, miszerint a telekisek meglehetősen jól felszerelt osztályokban okulnak nap mint nap…

Pelenka, plusz „egy édes kis anyag, aminek barna a színe”
Az elsősök gyötrése „könnyed”-ből hirtelen „hardcore” módba vált, amikor elérkezünk a kedvesen „Nyali-fali”-ra keresztelt feladathoz. Ennek során egy szót kell a pelenka aljából nyelvvel kiemelni, amiben a rendezők elmondása szerint „egy édes kis anyag van, aminek barna a színe”.

Nos, a „kissé” gusztustalan, ám – a kívülállóknak – éppen ezért meglehetősen szórakoztató kihívás szerkesztőségünk döntése alapján elnyerte az „2006-os év gólyaavatóinak legundorítóbb feladata” megtisztelő címet. A hitetlenkedők indoklásért lessenek bele a képgalériánkba…

„Elefánt-futás”
Az első sokkból (no és a kárörvendésünk okozta röhögőgörcsből) felocsúdva újabb vicces feladatra leszünk figyelmesek. Az „Elefánt-futás” során a versenyzők egyik kezüket kinyújtva, másikat pedig az alatt átvezetve megfogják az orrukat – és ezáltal valóban némi hasonlóságot nyernek a szavannák méltóságteljes ormányosához.
Az előző feladatból szerencsésen kimaradtaknak a fent vázolt pozícióban rövid futótávot kell teljesíteniük, majd tízszer meg kell kerülniük a bóját, hogy onnan visszaszaladva a lehető leggyorsabban a célba érjenek. Vicces látvány az öt ember-elefánt (emefánt?), nem is kérdés…

Ezután a versenyzőknek a Micimackót kell különböző stílusokban előadniuk, és néhány további vicces feladat is teljesítésre vár még.
Mi azonban már csak arra tudunk már gondolni, hogy mi lett volna, ha a rendezők az összes feladatnál a pelenkáshoz hasonlatosan merész módon engedik el a fantáziájukat?

Nos, akkor valószínűleg nyitottunk volna egy új rovatot, „gólyakínzások” néven… Sebaj, talán jövőre ez is megadatik, mi mindenestre akkor is ott leszünk.

Némi plusz infó

A gólyaavató ünnepséget az idén húszéves fennállását ünneplő Teleki Blanka Szakképző Iskola és Kollégium egyhetes jubileumi rendezvénysorozatának részeként rendezték meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Gólyaavatók 2006