Igazi csapatverseny-hangulat uralkodik a praktikus aulában, melynek földszintje
színpadként, míg galériája nézőtérként funkcionálva ad teret a gólyaavatónak.
Hat osztály várja szomorú, vagy éppen vidám ez innentől nézőpont kérdése
sorsát. Az A-sok egy kissé rendhagyó balettórával rukkolnak elő. Amilyen
gyorsan berohannak a krepp papírból rögtönzött tütükékben, olyan gyorsan suhannak
is el. Nyugtáznunk kell, itt bizony rövidek az osztályműsorok. Balett után a
dzsungelé a főszerep, Janenek és Tarzanok veszik birtokukba a színteret. Az
őserdőből hazánkba utazunk, egészen a Zizilabor felejthetetlen Honky-Tonk
Woman-jának otthonkájáig. Majd hastáncolunk, végül egy kis kánkánnal vezetjük le
az elmúlt sűrű negyed óra fáradalmait.
Alighogy szusszanunk egyet, máris kezdődnek a feladatok. Ráadásul nem is egyszerű
feladat az első. Minden osztályból két-két fő elindul a városba, hogy a legkisebb
értékű számlát benyújtsák a zsűrinek. Közben az iskolában maradtak főzőleckét
vesznek. A feladat, hogy kéz nélkül bepanírozzanak egy szelet csokit, méz és liszt
segítségével. Amíg ezen az elsősök rágódnak, a végzősök következő ördögi
tervük kellékeit készítik elő, egy discmant és egy fülhallgatót.
Amolyan házi megasztár következik. A lelkes jelentkezőnek öt slágert pumpálnak a
hallójáratába, amit saját énekhangján kell továbbítania osztálytársainak.
Innentől a feladat pofonegyszerű, ki kell találni a dalt
Ha már népszerű tv
show-k vízére evezünk, maradjunk is ennél gondolhatta a 12.D, ugyanis a
megatáncos változat következik, kis csavarral. A pároknak egy újságpapíron kell
rángatni csípőiket, amiket egy-egy szám után a gonosz végzősök félbe hajtanak.
Aki lelóg az újságról, kiesik. A második hajtásnál még csak egymás lábán, ám a
harmadik után már egymás nyakában folytatódik a risza-risza.
Uzsonna és szieszta
Ennyi mozgás után, bizony megéhezik az ember. Erre a szervezők is gondoltak.
Palacsintával lepik meg a fáradt gólyákat. A töltelék csak a szokásos
összetevőkből áll: ketchup, mustár, erős pista
Aztán egy kis szieszta
Műanyagtehén és gumitőgy
Újra dolgosabb feladatok következnek. Fekve kell elkapni magasról lehulló
tejföl-cseppeket. Ezt követően fiúk kezeire bíznak leány frizurákat, amit nem
kellene. Végül tehénfejés következik. Na de nem az egyszerű paraszti technikával.
Öt leány, egy liter tej és persze egy gumikesztyű, ami jelen esetben tőgyként
funkcionál. Ezek után az eskü már felüdítő, még ha fél lábon bokát, orrot és
fejet fogva is kell előadni. A megmérettetésen végül a 9.D diadalmaskodik.