A mai napon, október 19-én pénteken a torontói Magyarok Házába visz az utunk. Vendéglátóm, Zsolt kék Mazda3-as kocsija, ha nem is percek alatt, de torontói távolságokat ismerve hamar teszi meg az amúgy több mérföldes távolságot. Most is feltűnik, hogy a nagy forgalom ellenére nincs pesti érzésünk.
A Magyarok Háza a torontói közösség otthona, évi 250.000 kanadai dollár fenntartási költséggel üzemel. ( 1 dollár cca> 180,-Ft). Van benne színházterem, bálterem, 25000 kötetes könyvtár, kerámia műhely, bár és a Mátyás pince, ahol a mai program este 7 órakor kezdődik. Mivel az itteniek saját költségből tartják fent a házat, kénytelenek többször bérbe adni a helyiségeket, ahogy nálunk is. Egy ilyen bérbeadás alkalmával történt az az ominózus lövöldözés. Az alagsorban egy bokszklub működik, ők is fizetnek a magyaroknak. Itt működik az Arany János hétvégi iskolai is, amiről majd következő levelemben szólok.
Feltűnik, hogy hosszú távollét után is milyen jól beszélik a magyart
A Mátyás pincébe tartunk, ahol dr. Szakály Sándor történész tiszteletére
és egy itteni közéleti személyiségnek, Karcsi bácsinak a 89. születésnapjára
jött össze a közösség. Jó alkalom arra, hogy találkozzak az itteni magyarok több
meghatározó szereplőjével, Gáborral, a ház vezetőjével, es Mátrai Gézával, aki
egyébként szombathelyi. Feltűnik, hogy hosszú távollét után is milyen jól beszélik
a magyart. Elmondásuk szerint ennek két oka van: az egyik, hogy sokat vannak együtt,
a másik pedig az, hogy egymás között házasodnak. Aki nem magyarral köt házasságot,
az nagy valószínűséggel már nem jár el a ház programjaira, vagy csak ritkán.
Az ételek finomak, megkóstolhattam az itteni hortobágyi palacsintát, de nálam a pálmát a rakott kocsonya vitte el. Ezt otthon is be kell majd vezetni, annyira finom. A borok is magyarok - az amúgy híres kanadai borvidék (Niagara környéke) jól jövedelmez a magyar családoknak is. A Peller család finom bora (Chardonnay) a hazai ízeket hozza.
Az asztaloknál 50-60-an lehetünk, az első generációs kivándoroltaktól kezdődően a kesőbb jötteken át a frissen kitelepültekig.Mindenkinek megvan a maga története, van aki 2 éves korában a háború után, van aki 56-ban, van aki kalandvágyból 68-ban és vannak, akik a 80-as évek végén értek az "Ígeret földjére". Boldogulnak is, panaszkodó embert nem hallottam. Igaz, az árat is megfizetik mindennek: vallja egyikük; nincsen se anyád se apád, se bátyád, se húgod se nővéred.
A Magyarok Háza egyik tanulsága, hogy Szombathely világváros
Vendéglátóm, Bede Fazekas Zsolt családilag kötődik Szombathelyhez, egy itt
tanuló egyetemista is ide járt iskolába, Béla bácsi 1945-ben szolgált katonaként a
városban, Mátrai Géza pedig a Fő tér 14. szám alól indult el 1956.
decemberében.
Géza bácsi története
1956-ban jött ki Kanadába, és 1971-ben a címlapokra került. A Szovjetúnió
külügyminisztere 1971 októberében Ottawában járt, és ez alkalmat adott a kinti
emigrációnak, cseheknek, lengyeleknek és a többieknek, hogy nemtetszésüket fejezzék
ki a diplomáciai küldetés miatt. Az október 11-én lezajlott nagyszabású tüntetést
követően másnap Gézáék egy középület előtt várták Koszigin elvtársat. Géza
gondolt egyet, és megtámadta az amúgy szigorúan őrzött szovjet politikust; könnyed,
de határozott mozdulattal a földre rántotta. Aztán őt is földre teperték a segitőkész
kezek. Az egyenlőtlen küzdelemből Géza került ki vesztesen. De lehet úgy is vélni,
győztesen, hisz azonnal riporterek rohanták meg, és címlapra került a story. Csak
ennyit mondott: Freedom for Hungary! A kanadai rendőrök elvitték, de a zárt ajtók mögött
még megveregették a vállát és szinte elnézést kértek tőle, hogy 3 hónapra elzárják.
Az ottavai hős a sikeren felbuzdulva azután több tüntetésen is részt vett. ezekről mesélt nekem lelkesen, de nem nagyképűen mikor megtudta, hogy Szombathelyről jöttem. A közös fotó után megállapodtunk, hogy találkozunk és elmeséli az egész történetet, amit egyébként angol nyelven már megírt. A címe: FREEDOM FOR HUNGARY!
Toronto október 19. 11.30 pm
Vonatkozó cikkünk:
Szombathelyi levelek
Torontóból I. rész.pm
