Mindig is csodájára jártam Sárvárnak: bármennyiszer haladtunk itt át a főváros irányába, zajlik az élet, emberek az utcán, olyan arányokban, amiről Szombathely legfeljebb csak álmodhat. E szivárványos mozgalmasságba játszik bele egy újabb életrevaló árnyalat, a festményárus, aki úti célunk, a Nádasdy-vár vöröstéglából rakott hídjának elején kínálgatja nemes portékáját: néhány középkorú hölgynek bókol éppen egy kedvezményes törlesztési ajánlattal, mert természetesen éppen a félmilliós képet sikerült kiszúrniuk.
Nem csupán a helyiek büszkesége, de a sárvári kultúra melegágya is a vár, amit a 13. században húztak fel, majd laza négyszáz évre rá a Nádasdyak építették ki reneszánsz várkastéllyá. A zártudvaros, ötszög alaprajzú, kőből és téglából épült védőöv mentén húzódó békés parkban mindenki megtalálhatja számítását, aki ejtőzni vágyik azoknak viszont, akik belekóstolnának a dicsőséges múltba, már érdemes betérniük a vár bensőségeibe is. Itt találjuk az 1951-ben megnyílt Nádasdy Ferenc Múzeumot, ami korábban még csak a díszteremre, a hozzá csatlakozó kék szalonra, illetve a torony aljára és első emeletére korlátozódott, mára azonban a vár három teljes emeleti szárnyán, 1300 négyzetméteren fogadja a látogatókat.
Nádasdy huszárezredének hagyatékától a kínai üvegművészetig
Nem kicsi a terep, és hogy időegységben is érzékeljük, ahhoz Takács Zoltán
igazgató szolgál adattal: vagy másfél óra alatt lehet bebarangolni a tárlatokat. De
ha nagyon kitartóak vagyunk, akkor egy percig sem engedhetjük meg magunknak az unatkozást:
nem elég, hogy a Nádasdy-huszárezred tiszti étkezdéjének ezüst hagyatékára
nyalhatjuk meg ajkaink szélét, de az ún. Tasnádiné- és Bartha-féle üveggyűjteményben
a látogatók megcsodálhatják a kínai üvegművészet remekeit ugyanúgy, mint a
velencei és muránói üveggyártás termékeit, és a magyar 19. század közepi
metszett palackjait.
De ha szépen kérjük, elkalauzolnak minket a 1875-től 1945-ig tartó időszakba, amikor a bajor uralkodó család töltötte idejét a várban; amikor ugyanis elbúcsúztak otthonuktól, jelentős mennyiségű ezüst, porcelán, dísz- és használati tárgyat falaztak be, nyilván nem viccből, egy rejtett zugba, amit csak a múzeum megnyitásakor találtak meg. Ezeket az ereklyéket állandó és időszakos vagyis amikor a nagyközönség elé ritkán kerülő tárgyakat is közszemlére tesznek kiállításokon mutatják be. Láthatjuk viszont bármikor a múzeum legszebb darabjának számító, titkos rekeszekkel telepakolt Ocskay-szekrényt, vagy az erős fekete bég harcát bemutató freskót, aminek mondanivalója Takács Zoltán szerint nem más, mint hogy a török ellen fáradni kell. (Az ilyen győzedelmes ábrázolás ritkaságszámba ment akkoriban.)
Fáradunk mi is, nem valaki ellen, csak úgy simán magunkban, noha exkluzív tárlatvezetőnk még bőven ontja az információkat, plusz a tenyerünket is megtölti képeslappal, brosúrával, minden földi jóval. Elönt a remény, hogy ha nem-hivatalos céllal érkező, egyszeri látogatóként is ilyen kegyekben részesülhetnénk, akkor nem csak a múzeum múltja, de jelene iránt is okkal táplálhatunk rokonszenvet.
Innen sugárzott szét a szellem ereje már az átkos zivataros éveiben is
Közben lesasszézunk az udvarra, ahol egy másik kapun bekanyarodva szemben
az egyébként szintén említésre méltó Sylvester János Könyvtárral a Kossuth
Lajos Művelődési Központba érkezünk, ami a 20. század közepén a kötelezően
előírt, felsőbb szintű elvárásoknak megfelelő munkáját becsülettel végezve a
70-es évek végétől már egyre jobban megszabhatta tevékenységi körét, szabadságfoka
hónapról-hónapra nőhetett. A társadalmi, politikai mozgalmak erősödtek, a kultúrában
az Aczél Györgyi- gyeplőn is centiméterről centiméterre engedett a központi akarat
írta korábban Gróf István, Sárvár akkori alpolgármestere az éppen ötvenedik
évét ünneplő, a kisváros szellemi áramait közös mederbe terelő kultúrcsakráról.
Nemzetközi Folklórnapok, Galeria Arcis, Kis Nyáréji Rockzene, Históriás Napok mind-mind kitüntetett tulajdonnevek a kultúrközpont életében, de izegnek-mozognak már viszonylag friss palánták is a vár gyomrában, újabb értékeket továbbörökítendő: ilyen az Alternatív Zenei Klub, ami arra hivatott, hogy kizökkentse a tudatokat a rádiókompatibilis zenék világából, az Artical Sessions titánjai pedig az elektronikus zenék híveit toborozzák hevesen. A Nádasdy-vár tehát csak úgy tolja magából kifelé a chi-t, és nem úgy tűnik, hogy ebbéli szándékából a jövőben alábbadna.
