Szombathely dolgozó népe nagyot álmodott: szabadtéri színpadot akartak, amelynek ötletét a pártbizottság is felkarolta – ahogy azt a korabeli újságok lelkesen ki is emelték. Hosszú vágyakozás és tervezgetés után 1955 tavaszán pedig megkezdődhettek a munkálatok is.
Az új Arénát annak a helynek a közelébe tervezték, ahol egykor az ókori Savaria római színháza állt. A városnak égető szüksége volt egy olyan kulturális helyszínre, amely otthont adhat koncerteknek, színdaraboknak és ahol tartalmasan lehet elkölteni a nyári estéket.
A korra jellemző módon a projekt jelentős részét a társadalmi munka tette lehetővé. Vajda tervezőmérnök és Mráz István építésvezető irányítása mellett dolgoztak a Hollósy Sándor- és a Koroknai-brigád tagjai, a DISZ-fiatalok és számos gyár munkásai is.
Mivel munkaerőben nem volt hiány, a színpad a tervezettnél három héttel korábban elkészült. 1955 júniusában már a megnyitóra özönlöttek az emberek a Zsiray Lajos utcán. Az Aréna ezzel nemcsak építészeti projektként, hanem a város összefogásának szimbólumaként is "megszületett".
A szabadtéri színpad mintegy 2200 nézőt fogadhatott, ami tekintélyes szám volt a 60 ezres lakosságú városban. A munkaidő utáni ingyenmunkák ellenére az építkezés költsége meghaladta a félmillió forintot, ami akkor hatalmas összegnek számított – mai értéken nagyjából 99 millió forintnak felelne meg.
A megnyitóra június második szombatján került sor. Nika Sándorné, a városi pártbizottság első titkára adta át az épületet, köszönetet mondva a dolgozók munkájáért és a párt vezető szerepéért. Az est „attrakciója” az Állami Népi Együttes volt, akik fergeteges műsorral töltötték meg a színpadot; a nézőtér zsúfolásig megtelt a zenés-dalos-táncos előadásra.
Az első években főleg fővárosi vendégművészek léptek fel, de hamar csatlakoztak helyi együttesek is: a MÁV Járműjavító kórusa, a Filharmóniai Zenekar és amatőr színjátszó társulatok is rendszeres fellépővé váltak. A cél az volt, hogy tavasztól őszig minden hétvégén színvonalas program várja a közönséget. Aztán később ezek az amatőr társulatok lassan lemorzsolódtak, mert a munkaidő mellett sokszor nehéz volt összeegyeztetni a próbákat.
A tündöklés azonban csak másfél évtizedig tartott. 1970-re az egykor pezsgő helyszín állapota leromlott: a széksorok elkorhadtak, a gaz benőtte a nézőteret, a színpadról pedig mindent elhordtak, ami mozdítható volt, eltűntek a deszkák, az ajtók és az ablakok is.
A városi tanács több ötletet is megfogalmazott: terveztek ide kézilabdapályát, végül az „öregek háza” mellett döntöttek. Végül az Arénát lebontották, és 1975-ben megnyílt helyén a nyugdíjasház. Az Arénának pedig csak annyi jutott, hogy a város kulturális örökségének része lett, amelyet szép lassan elfeledett mindenki.
